Dokumentumok nyomában (Olvasónapló – 2)

A továbbiakban – a teljesség igénye nélkül – megpróbálunk néhány kezünk ügyében lévő, kulcsfontosságú munkát röviden bemutatni, a tisztázási folyamatban játszott jelentőségük hangsúlyozásával. Nem véletlen, hogy ezek a munkák zömmel a rendszerváltás körül – az ezerkilencszáznyolcvanas évek végén – láttak napvilágot Magyarországon; és bár számos alapmunka, mint látni fogjuk, már rögtön az ötvenhatos események után elkészült, csak külföldi kiadóknál vagy kalózkiadásban jelenhettek meg, így hatásuk a magyar nyelvterületen korlátozott volt.

Soltész István: Rajk-dosszié (Láng Kiadó, 1989). A premier-számba menő dokumentumközlés nem a per teljes anyaga. (A periratoknak mindig létezik egy jócskán redundáns része, aminek inkább csak jogi procedurális szempontból van jelentősége, információértéke csekély.) Elsőként nyújt viszont összefoglaló és értékelhető szintézist arról: mi is történt Rajk Lászlóval és „bűntársaival” 1949-ben ama látványosan megrendezett politikai bűnperben, amely során annak főszereplője – felsőbb érdekektől vezérelve – maga is fejet hajtott a vádak előtt. E pernek sorsdöntő szerepe volt a magyarországi népi demokratikus berendezkedés későbbi válságában, s a koholt vádak alapján kivégzett politikus rehabilitálása és újratemetése volt az az egyik szellemi szikra, mely ’56 októberét lángba borította Magyarországon és a környező országokban. A kopogó, száraz periratok és jegyzőkönyvek együttese így, a nyilvánosság előtt kronológiailag feltárulkozva fénybe vonja a vádak súlyos abszurditását.

Érdekes közjátékra hívja fel ugyanakkor a szerző a figyelmet a könyv záró fejezetében:
„… A budapesti államügyészség 1949. áü. 85/166/2. számú vádiratában olvasható: Vádat emelek Rajk László ellen, aki 1909. március 8-án született.” Csakhogy a tárgyalás kezdetén, 1949. szeptember 16-án a tanácselnök szerepét betöltő dr. Jankó Péter első kérdésként ezt intézi a fővádlotthoz: „Mikor született? – 1909. május 8-án, Székelyudvarhelyen.”
A tárgyalás menetét a rádió közvetlen, egyenes adásban közvetítette. A bíró a válasszal kapcsolatban nem tett semmiféle megjegyzést, s később sem korrigálták valamelyik dátumot. Mi történhetett? Egyszerű elszólás? Figyelmetlenség?
Gosztonyi Péter berni professzor, ’56 cselekvő átélője és elkötelezett kutatója 1988-ban a könyv szerzőjéhez írt levelében felhivja a figyelmét egy érdekességre: „Rajk márciusban született – s állítólag tudatosan (ez Justus Pál véleménye) – májust mondott. Ti. ezzel akarta bizonyitani, hogy minden, amit ezután mond, hazugság. Hiszen hogy lehet az, hogy egy ember ne tudná. melyik hónapban született… Mindenesetre a Kék Könyvbe [a per dokumentációjának hivatalos kiadása] ez a hamis adat került be… Megdöbbentő. Hamis adat? Inkább ÜZENET az utókornak” – zárul Soltész Márton kegyeleti gyászhangulatot (is) árasztó dokumentumkötete.

***Titkos jelentések 1956 okt. 23. – nov. 4. (Hírlapkiadó Vállalat, 1989, válogatta, szerkesztette Geréb Sándor). A nem túl terjedelmes, ám annál sűrűbb szövetű könyv „különleges politikai csemegeként” tálalja azt a jó érzékkel összeválogatott, a titkosítás alól éppen a rendszerváltás tájékán felszabadított diplomáciai iratcsomót, amelynek révén az olvasó „betekinthet a budapesti brit és amerikai követségeknek az 1956. október 23-a és november 4-e között napról napra, s szinte óráról órára külügyminisztériumaiknak küldött bizalmas jelentéseibe… Más szemtanúk visszaemlékezéseihez képest ennek az eddig kevésbé ismert forrásnak az az előnye, hogy az eseményeket – szinte a történésük időpontjában – olyan ‘profi’ szakemberek rögzítik, akikkel szemben a tények elfogulatlan, pontos és gyors közlése a fő szakmai követelmény.”

A korabeli jelentések nyilvánvalóvá teszik: a helyzet (majdnem) pontos ismeretében mind az amerikai, mind a brit kormányzat óvakodott konkrét lépéseket tenni a budapesti események ilyen vagy olyan gyakorlati befolyásolásáért, előszeretettel kivárnak és a pontos tájékozódást, a mérlegelést tekintik fő célkitűzésüknek. Nem dőlnek be látványos, de elszigeteltnek tűnő eseményeknek, mint ahogy akkor is példamutatóan végzik tevékenységüket, amikor az utcai harcok során a követség épülete történetesen hosszabb-rövidebb ideig heves forradalmi tűzpárbaj útjában áll. Előfordul, hogy az amerikai követség szolgálatos személyzete a padlóra hasalva, íróasztal-fedezékből kénytelen kezelni a folyamatosan működésben tartott telexgépet, hogy helyszíni jelentéseit azon melegében eljuttathassa az illetékes külügynek. Október 31-én a követségi hírszerzés is úgy látja: a szovjet csapatok minden vonalon meghátrálásra kényszerülnek, a szabadságharcos megmozdulás során pedig a felkelők és a hadsereg szolidárisan együttműködnek. A jelentésekből kiderül: váratlanul éri a diplomatákat a november 4-i végjáték. Íme a budapesti brit nagykövetség Londonba továbbított, bizalmas jelzésű táviratának egy erre utaló részlete: „A város különböző pontjairól heves lövöldözés hallatszik, s hitelt érdemlő informátorok egész sora telefonon megerősítette, hogy az ellenállás az oroszokkal szemben megszűnőfélben van Budán és Pesten egyaránt. 2. Teljesen megbízható forrásból hallottam, hogy házról házra haladva kutatnak a nemzetiek után, és attól tartok, bizonyosra vehető, hogy az 559. számú táviratomban felsorolt vezetők közül a legtöbbet már eddig elfogták… 3. Sugárhajtású repülőgépek még mindig szállnak, de Őfelsége követségén légiharc zaját ez ideig nem hallottuk (helyi idő szerint délután 15 óra). 4. A budapesti rádió néhány órája hallgat. Eközben a cseh és más csatlós állomások a várt hazugságokat sugározzák. 5. A telefon-, a villany- és a vízszolgáltatás működik, miként az egész válság idején… Egész idő alatt egyetlen törvénytelenségre sem került sor Budapesten, és az október 31-ről november 1-jére virradó éjszakától számítva, amikor az oroszok kivonultak, az élet egykettőre visszatért a csaknem teljesen megszokott kerékvágásba… 6. A követség körzetében épp most kezdődött heves ágyúzás…”
És egy jellemző megállapítás az amerikaiak budapesti nagykövetségéről, november 4-ének estéjéről: „A nap legnagyobb részében súlyos harcok folytak a városban a szovjetekkel, akik tankokat és mozsárágyúkat vetettek be. A francia követ megpróbált eljutni hivatalába, de visszafordult, és a szovjet nagykövet azt tanácsolta neki, ne menjen ki az utcára… Tényleges ellenállás a felkelők részéről egyedül a Kilián laktanyában folyik. A Szabad Európa Rádió adásai általában túlzók és gyakran pontatlanok…”

*** A Jelcin-dosszié. Szovjet dokumentumok 1956-ról. (Századvég–1956-os Intézet, 1993). A nyugati diplomáciai jelentések mellé természetszerűleg illenek azok a szovjet dokumentumok, melyeket Borisz Jelcin orosz elnök ajándékozott a magyar vezetőknek 1992. november 11-i budapesti látogatásakor. A belőlük készült kötet egy első merítést jelent a 62 tételből álló dokumentumegyüttesből, amelynek jelentőségét Göncz Árpád államelnök így értékeli előszavában:

„Nem hozott szenzációs újdonságot. 1956 nemzetközi vonatkozásairól eddig alkotott képünk mindenesetre árnyaltabbá és mindenekelőtt hitelesebbé vált, bár összetevőit korábban is ismertük – és így ismertük.” De ez is fontos. Hiszen a közvetett bizonyítékok, az addigi sejtések, a több lépcsőn át eljutott információk most egyből nyilvánvalókká és érthetőkké válnak. Politikai levelek, jelentések, utasítások, parancsok rigurózus gyűjteménye a könyv – már-már antiirodalom, de felkavaró és megkerülhetetlen. Ha valaki a magyar 1956 valós nemzetközi erőviszonyait és esélyeit szeretné megismerni, akkor ez a dosszié számára kötelező olvasmány.

A kötet súlyát a szakirodalomban a bevezető tanulmány szerzője, Litván György több szempontból is aláhúzza, megállapítva: „A mostanihoz hasonló mennyiségű és színvonalú irategyüttes… a szovjet politikacsinálás csúcsairól tudomásunk szerint még soha nem jutott ki a világba. Jelcin ajándékának és az ebből készült kiadványunknak éppen ezért – úgy véljük – nemzetközi jelentősége is van, hiszen egészen kivételes, közeli betekintést enged a szovjet szuperhatalom vezető köreinek egy igen kritikus válsághelyzetben tanúsított magatartásába és gondolkodásába. (A hasonló jellegű – 1968-as, 1979-es, 1981-es – válságok tanulmányozását ehhez hasonló szovjet dokumentáció ma még nem segíti elő.)”

Cseke Gábor

(Folytatjuk)

Elézmények: Dokumentumok nyomában (Olvasónapló – 1)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ