Gergely Tamás: A rút kiskasa (III)
Detektív novella, Andersen nyomán
4. rész: HOGYAN EMÉSZTIK MEG?
Következtetése az volt, hogy látta a szüleinek tudott rucapár, hogy az egyik tojás nagyobb a többinél. Mindketten tapasztalták. Lehet a gácsér szórakozott, vagy csak ímmel-ámmal költ, de fel kellett tűnjön neki is. Detektívünk kérdése viszont ezek után: hogy mire gondoltak? Észlelték tehát, hogy az egyik tojás elüt a többitől, sejtették, hogy azzal valami nincs rendben, de semmit nem tettek, sőt, semmit nem gondoltak.
Fel kellett volna készülniük lélekben, hogy valami különös történik. Hogy váratlan történés előtt állnak.
Ám ők elhessegették a gondolatot, úgy tettek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne kotlás terén.
(Folytatjuk)