Cselényi Béla igen plasztikusan írta le plasztelin-élményét kilencéves korából a Káféban, Elekes Ferenc szinte a szociográfus szemével válaszolt rá: hogyan gazdálkodott ő Siménfalván ugyancsak kilencéves korában. A Káfé (kafe.hhrf.org) perforál rovata is erről kérdez: mit csináltál,  s abból, amit csináltál, mire emlékszel kilencéves korodból?
A beérkezett szövegeket folyamatosan közöljük a Káfé oldalán.

(Salma Gulyás figurái)

kilencévesen hazudtam először. azt mondtam a tanító néninek, hogy megcsináltam a házit, csak otthon felejtettem a füzetet. emlékszem, már iskolába menet belém döbbent, nincs meg a házim, és erre kitaláltam, mit fogok hazudni. emlékszem a félelmemre is, hogy vajon elő tudom-e adni rezzenéstelen tekintettel. meg tudom-e játszani magam. emlékszem ahogy az iskola hátsó bejárata felé mentem, szokatlanul sötét volt még a reggel, szokatlan hideget sugárzott a barna vaskapu. a tanító néni bólintott, rendben, holnapra hozd el, de tudtam, hogy nem hisz nekem. és onnan kezdve már semmi nem volt a régi.

Láng Zsolt

Kilencéves koromban szúrt le először az élet.  Szíven döfött, de túléltem. Szüleim válása, a kétségek, a töprengések felnőtté avattak, csak éppen a ruha volt gyerekméretű rajtam. Szép, csendes szeparálódás volt, hangos szavak, civódások  nélkül. Kultúrszétmenés. Azért testvéremmel egyetemben megjártuk a pszichológiai rendelőt, a gyámhatóság ugyanis nem hagyta annyiban a dolgot. Tudni kellett, van-e választópolgári jogunk, azaz képességünk, ha majd dönteni kell a taláros előtt. Nem mi döntöttünk végül, nem volt még „korunk” hozzá, de a végső határozat helyesnek bizonyult.

A pletykafórumok viszont végezték dolgukat rendesen, soha nem fogom elfelejteni azt a reggelt, amikor a tanító néni órakezdés előtt imigyen szólt a kisiskolásokhoz: – Tudjátok, gyerekek, a Keszthelyiék szülei válnak. Aztán alaposan kioktatott, merthogy ő jobbos volt és nem balos vagy fordítva. Állást foglalt úgymond, ahogy egy pártatlan tanító nénihez illik. Jó pedagógiai, léleképítő érzékkel. Álltunk ott kipellengérezve, majdnem sírva, aztán később a szégyen gyűlöletté érett. Akkor határoztam el, hogy azt a tanítónőt bosszúból kegyetlenül meg fogom dugni. Ki gondolta volna, hogy majd megvénül, elhízik?

Az idő tájt viszont megtanultam elhajolni a döfések elől, úgyhogy mára már elég jó késforgatóvá váltam.

Keszthelyi György

Plasztelin perforál: Kilencévesen – 1.

1. Gulyás Miklós:
   2010. november 2. 09:52

   Kedves Cselényi Béla és Elekes Ferenc! Nem nagyon hasonlítok rátok. Kévét se kötöttem, de gyurmát se formáltam. Még erdélyi se nagyon vagyok. Talán tágítom a körötöket. 1947-ben voltam kilencéves, Óbudán. Zsidóságom előbújik, mert nevetséges lenne, ha a felszabadulás utáni második évben ezt mellőzném.

   Az almafát gyümölcs nélkül már kilencéves koromban sem ismertem fel, az írás és olvasáson kívül otthon semmi más művészeti ágra nem inspiráltak.

   Épp kilencéves voltam, amikor apám eldugott ékszereiből egy leégett telekre háromszobás családi házat építtetett. Apám órás és ékszerész volt és kilencéves koromban boltját még nem államosították.

   Apropos Cselényi birsalmája. Jom kippurkor azt szagolták az óbudai zsidók, hogy enyhítsék a böjt fájdalmait. Hetente egyszer jártunk hittanra. Megtanultunk héberül olvasni. Ez a tudás biztos megvan valahol agytekercseim mélyén, de előjönni nem akaródzik. Péntek este jártunk templomba, mert szombaton a bolt nyitva volt, amit bizonyára a Teremtő már megszokott.

   A család történetének első kertjébe akkor ültettünk diófát és bogyós bokrokat. A ribizlire és az egresre emlékezem. Egy ideig csirkénk és libánk is volt az almafa körüli kerítéssel körülzárt kis óllal és legelővel. (Van három négyzetméteres legelő…?) Rosszul gondozott kertje van ezeknek a zsidóknak, gondolhatta a parasztok sarja. A kis kert füvét fizetett bácsi kaszálta.

   Ugyanebben az évben történt gyermekkorom nagy eseménye. A San Marco utcában megállított Hidegkuti Nándor és megkérdezte, hogy akarok-e kutyát. Hidegkuti ismert engem. Elvárom, hogy kínlódjatok az irigységtől. Mackó szaladgált a kertben, a városi pajtásaim közül csak nekem volt kutyám és kertes házam.

   Talán ugyanebben az évben kaptam biciklit is.

   A pajtásaimmal tartom a kapcsolatot. Főleg az élőkkel. Mindenki máshogy emlékezik.