Fidel halála óta alig egy hét telt el, s azóta sem temették el, egyelőre ugyanis tart a kilencnapos, egész országon áthaladó gyászmenet.
Kubaiak százezrei búcsúznak a Comandantétól. A szigeten kívül pedig kubaiak tízezrei ünneplik reményteljesen és megkönnyebbülten a Lider Máximo végleges eltávozását. A világ országaiban az emberek, különösen a politikai vezetők megosztottak: legalább annyian tartják – leegyszerűsítve – nagy forradalmárnak, amennyien – még jobban leegyszerűsítve – gyilkos diktátornak. November 30-án a Káfé főnix honlapon Adrián Machado: Óda Fidelhez című versének fordítása emlékeztetett engem minderre.

A kubai forradalom kezdetekor alig tíz éves múltam, s Kubáról csak azért tudtam, mert volt egy kubai bélyeg is a gyűjteményemben. A gimnáziumban is csak földrajzórán hallottam a távoli szigetországról, a KISZ-ben akkor még nem indult be a szolidaritási mozgalom a latin-amerikaiakkal (sem Vietnammal)…

Egyetemi éveimben már politikai tartalommal volt jelen Kuba. Tanulni vágyó kubai fiatalok érkeztek hozzánk (is), önkéntes nyelvtanárnak jelentkeztem magyarra tanításuk segítésére, többükkel összebarátkoztam. Második nyelvszakom fölvételére is ez inspirált (az orosz mellé fölvettem a spanyolt is, az ELTE frissen alakult tanszékén).

És nagyon megszerettem Kubát, Fidelt és a szakállasait, köztük Che Guevarát – szívesen mentem volna önkéntesnek hozzájuk is, de valahogy nem akadt számomra ilyen lehetőség. Mindvégig bántott, hogy kitűnő spanyol nyelvi eredményeim ellenére nem kaptam itthon havannai ösztöndíjat (és irigyeltem azokat a társaimat, akik kiutazhattak egy évre). Néhányszor tolmácsként jártam a Szigeten, általában magas szintű (miniszteri) delegációkkal, lelkesedésem hosszú ideig töretlen maradt. Később még a VIT-re is eljutottam – ott tört meg először Kuba-szerelmem; később már mind kritikusabban álltam hozzá az egyre diktatórikusabb rendszer alakulásához, a forradalmi tisztaság és lendület eltűnéséhez. A nyugati sajtóban rengeteg Castro- és Kuba-ellenes írást olvashattam, melyeket igyekeztem reálisan értékelni; a mérleg még így is negatívba csusszant a korábbi pozitívból. Még ha eleinte nem fogadtam is el egy az egyben (képtelen voltam elfogadni…) a rémmeséket a tömeges kivégzésekről, bebörtönzésekről, disszidálásokról (a ’csónakosokról’).

A verset olvasva megpróbáltam kideríteni valamit a megjelölt költőről (Adrián Machado) és az ’ódában’ említett – kivégzett – apjáról, de nem találtam semmit; pedig a forradalmi események alatti és a későbbi – sokszor nyilvános, néha még a televízióban is közvetített – kivégzésekről egyre többet tudtam. (Talán a műfordító Demény Péter tud valamit a szerzőről – hátha majd megosztja velünk is.) A forradalmak (és ellenforradalmak), rendszerellenes lázadások legtöbbször véresek: a győztesek az ellenfél híveit írmagjukban igyekeznek kiirtani. Vagy – táborokban – átnevelni, bár ez bonyolultabb, mint sortüzet vezényelni…

A kubai büntető törvénykönyvben (még) szerepel a halálbüntetés (gyilkosság vagy arra való fölbujtás, kémkedés és más hazaárulás, kábítószer-kereskedelem vagy előállítás, terrorizmus, gépeltérítés, kalózkodás, és ehhez hasonló főben járó bűnökért) – de 2003 óta senkit sem állítottak a kivégzőosztag elé (a ’falhoz’ – paredón), 2010 óta pedig nem is mondtak ki halálos ítéletet. (A ’forradalom’ 1959-ben állította vissza a végrehajtandó halálos ítéletet, melyet az 1940-es alkotmány – békeidőkre vonatkoztatva – betiltott. 1959 és 2003 között több ezer kivégzést hajtottak végre – pontos adatokat egyelőre senki sem közölt. Az első évekből számos megtorló jellegű, bírói ítélet nélküli kivégzésről is vannak információk.)

2010 óta Kubában a tényleges életfogytiglani a legsúlyosabb büntetés (a siralomházban ülő korábban halálra ítéltek büntetését is erre változtatták). Kuba tehát de facto halálbüntetés-aboliconista lett; ha nem is csatlakozott semmilyen ezt célzó nemzetközi egyezményhez. A szigetország ’szocialista’ alkotmányában nem esik szó a halálbüntetésről (sem az ’élethez való jogról’) – de általánosságban az állam szavatolja a ’teljes emberi méltóságot’, a ’személyi sérthetetlenséget’. Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy az állam nem veheti el senkinek az életét…
Fidel után sokak reménye szerint más, emberibb, szebb időszak következik Kubában.

1. Pusztai Péter:
   2016. december 2. 14:15

   CHE?