A Parlamentben

Ideje elmondanom: a Képviselőházba igyekeztem, vagyis a parlament alsóházába, amely Bukarest legmagasabban fekvő pontján, az érsekség melletti épületben ülésezik. Szavazásra mentem (tudják a viccet a gilisztával, amelyik büszke, hogy halászni viszik). Az RMDSZ, nem először, jelölt az országos Audiovizuális Tanácsba, kockáztatva, hogy ha bekerülök, meg kell válnia tőlem. Illetve nem kockáztatva, hiszen esélyem: úgyszólván semmi. De hát a publicista kíváncsi fajta, gondoltam, körülnézek. Meg aztán a frakció tagjai közül sokan régi jó ismerőseim, néhányuk lapunknak szerzője. Én honatyai igyekezetüket becsülöm, különben is, Don Quijote az egyik kedvenc hősöm. (Sorrendben következnek: Sziszüphosz és Tantalosz.)
Bepillantást nyerhettem tehát a hazai törvényhozás rejtelmeibe. Ha nem lett volna a sok bekiabálás, a felemelt kezek számolása (milyen az ember, számoltam én is önkéntelenül, de mindig másmennyi jött ki, mint a padsorok közt araszoló titkároknak), szóval azt mondhatnám, hogy rendkívül olajozottan ment minden. Nem akarok parlamenti tudósítást írni, csak a végeredményt közlöm: a szavazóhenger percek alatt végiggördült legalább három nagy fontosságú törvényen.
Ez a kép azonban szóljon egyik jelölt-ellenfelemről, aki velem és másokkal együtt az elkülönítőben ült (tudják, a szószéktől ott balra lent): neves előadóművész, ha jól emlékszem, önnön gitárkíséretében főleg történelmi témákról szokott parlando énekelni, fejhangon, ritmustörésekkel és a csuklás művészi eszközével gyakran élve. Nos, zajlott már sorsunkról a szavazás, amikor is az egyik képviselő hozzálépett, vállára tette a kezét, és – esküszöm – azt mondta a históriás énekek mesterének: „Mester, mi most megszavazzuk, de ugye fog nekünk énekelni?”
Az Audiovizuális Tanács egyfelől műszaki, gazdasági és más kritériumok alapján működési jogosítványokat utal ki, frekvenciákat oszt a rádió- és tévéállomásoknak, másfelől felügyeli, hogy azok szabályosan működjenek és politikailag ne legyenek részrehajlóak. Este az állami tévében hallom, hogy az első szavazás nyomán a lírai művész „bekerült”. Hogy én nem, az nem lep meg. (Sosem voltam a hatalmi párt kegyeltje.) Bosszús vagyok mégis, mert a nevemet hibásan mondták be.
Énekeljen nekik, kolléga!

Könyvkaland

Az élvezetet nem szabad túlzásba vinni. Ruganyos léptekkel szállok alá a parlamenti dombról. Célom pontos: Alain Boutot könyvét keresem. A formák feltalálása, tehát a morfogenézisről szól – káosz, fraktálok, disszipatív struktúrák, miegymás, szóval ilyen modern tudományos dolgok, a Nemira (nem is olvasa?) kiadásában.
Az Eminescu állami könyvesbolt tízkor nyit, hatkor zár: egytől háromig szünet. Fél háromkor érek oda, de amit máshol hiába kerestem: a kirakatban ott a könyv. Mi minden belefér egy félórába! Lehet venni füstölt halat, (magyar) tormát (tubusban), kenyeret és az aszfalt- és agylágyító melegben sok-sok ájszkrímet. (S ha Krím, akkor orosz rulett: az egyik helyen a fagylalt biztosan szalmonellás.)
Három óra ötkor beengednek, és ez a kép nagyon éles, mert könyvesboltban eddig sohasem kiabáltam. A tudományos könyvek részlegén kiderül, hogy Boutot az irodalmi részlegen van, mert a Nemira ott bérelt polcot, pultot és eladónőt. Ám a könyv ott sincs, legalábbis ezt mondja a nagy Ő, a kövér elárusítónő. Mondom, van, ott a kirakatban. Tovább legyen párbeszéd: – Á, az csak egy, az csak egy reklám. – Ha egyet kaptak, mér nem kapnak többet? – Mert. – És miért reklámozzák, ha nincs? – Mert lesz. – Mi lesz? – Hát a Boutot – mondja ő meglepően jó kiejtéssel.
Akkor kitörök, mint egy fog. Piacgazdaságról, a vásárló megbecsüléséről, az idő értékéről, a könyv szentségéről és hasonlókról ordibálok egy darabig. Egy terebélyes és mégis karikalábú úriember egyetértően törli arcáról az izzadtságot. Filippikám záróakkordjaként azt mondom az időközben szeppentté vált elárusítónőnek: – Tudja ki maga? Maga egy Boutot! És büszkén, hogy nem érti, kivonulok.
Ahogy magamat ismerem, holnapután ismét benézek. De bosszúm szívósan érlelődik – virágot azért sem viszek.! (1996. július 5 / A Hét)

Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001

A sorozat eddigi darabjai:

Fekete betűkkel