A pópa lelke (3)

Vasile pópában több lélek lakozott. S amit Octaviától már régebben megtudtam róla: ez az ember legalább három-négy lelket hordozott magában: a „paraszt” lelkét, a „szerzetes” lelkét, a „faun” lekét és a „kíméletlen” lelkét. A pillanatnyi szükségletnek megfelelően adagolja a pópa ezeket a lelkeket, színésznél is ügyesebben és bravúrosabban. Lényében e lelkek mind elsőségre törekednek. A helyzetnek megfelelően adagolja őket. Bizonyos esetben megtörténik, hogy a pópában lakozó lelkek közül az egyik a többi nélkül jelenik meg. Néha Vasile pópa szerzetesi csuhát ölt: böjtöl és imádkozik, kiszabadulva a világi kísértések minden hálójából. Ez a lelke viszont a leggyengébb, s a legkevésbé ellenálló. Megjelenéséből, amely nem visszataszító, de meglehetősen elvadult, csupán a szeme kékje felel meg e léleknek. Vöröses szakálla, húsos ajka, bozót-sűrű szemöldöke, egészséges fogai, melyeket csupán gyümölcsöt rágva tisztogat, a faun sajátjai. Így néz ki a szerzetes és a faun. A paraszti lélek abban jut kifejezésre, ahogy a mostani életét szemléli. Gazdaságilag mérlegel minden tevékenységet aszerint, hogy az milyen hasznot hajt. Szereti a feleségét, az kétségtelen. De szerelme szélsőségesen hullámzik aszerint, hogy pillanatnyilag az asszony mekkora hasznot hajt a gazdaság számára. Állandóan rajta tartja a szemét. Őrködik fölötte, de csak bizonyos mértékig. Ha a pópa karrierje szempontjából előnyös, hajlandó félszemmel nézni, szemet hunyni. Vasile pópa felesége viselkedését illetően nagyon is engedékeny volt mindig, cserében a kiemelkedő „ajándékokért”, melyeket úgymond templomi adomány címen hozott a házhoz. Néha megtörtént, hogy Octavia így vagy úgy túllépte a illendőség határát. Akkor kitört a pópából a negyedik lélek: a kíméletlen. Például ki nem állhatta azt, ha verseket ír Octavia. Azok rendszerint kijelentések, és nagyon is keresettek. Néha viszont a verssorok a szenvedély magasába emelkednek, ami a szerzőben munkál. Ilyen esetben Vasile pópából reflexszerűen kitör a düh. Vasile pópa azt kérdezi gyakran: „kinek” írja Octavia. Nem férhet hozzá kétség, hogy ő, a konkrétum iránti szenvedéllyel megáldott lény, verseit mindig „valakinek” írja., de Vasilének azt mondja, hogy csak úgy, elvontan alkotja. A volt teológiai professzor első reflexe, amikor Octaviát rajtakapja, hogy köténye zsebében vagy a blúza alatt verset rejteget, a kíméletlenség, ami annyira ellenőrizhetetlenül tör ki belőle, hogy akár halált okozhat. Octavia még mindig ott viseli a halántékán a rég begyógyult seb nyomát. Még a házasságuk kezdetén egyszer szerelmes verseket olvasott. De a pópa sejtette, hogy azok nem elvont irományok, sőt, kitalálta azt is, hogy nem ő a plátói szerelem tárgya. Elég volt ez ahhoz, hogy kímélet nélkül megragadjon egy fém tintatartót és teljes erejével Octaviához vágja. Most is látszik az ütés helye, annyi esztendő után. Könnyen gyilkossá vált volna a pópa, egy pár verssor miatt! De szerencséje volt, mert tudatában négy lélek működött együtt! Ha felesége bájait cselekvően vethette be előléptetési tervei szerint, vagy egyszerűen az anyagiak gyarapítására, akkor Vasile pópa rendszerint nagyon is engedékenynek mutatkozott. Ilyenkor a pópa kétes utakra vezette és engedményekre buzdította feleségét. Így, a háború idején, Octavia örömmel fogadta férjétől az ösztönzést, s naponta meglátogatta azt az egyházi vezetőt, akinek jóakaratától függött egy újabb előléptetés. Zúgott a város a szóbeszédtől, s eljutott Vasile pópa fülébe is, de ő csak az előléptetésre figyelt. A képmutató faun lényegében azt mérlegelte: felesége úgy viselkedik vele szemben, mint egy tudatlan fruska – ebből kétséget kizáróan arra következtetett, hogy Octavia alkatilag „frigid”. Octavia viszont fizikailag undorodott tőle, azért bánt vele „frigidként”; valójában frenetikusan érzéki volt azokkal a férfiakkal, akik verselő készségét serkentették. A pópa mindaddig, amíg a frigidség megnyugtató feltételezését követte, képes volt arra, hogy féltékenység nélkül elviselje felesége kötetlen viselkedését, sőt még annak a gondolatát is, hogy néha futkos a férfiak után. Ráadásul, mikor valamely gazdálkodói érdek kívánta vagy a véletlen játéka folytán veszélyes helyzet alakult ki, a pópa képes volt úgy rendezni a dolgot, hogy felesége terítékre kerüljön valamelyik pillanatnyi hatalmasságnál. Ilyen esetekben azzal ámította magát, hogy Octavia hideg, és a tények egész egyszerűen nem érdekelték, úgy tekintette azokat, mintha az asszony nőgyógyászhoz ment volna rendelésre. Az volt a fő dolog, hogy minden a nyilvánvalóan hasznot hajtó munka vonalán haladjon. Viszont borzalmasan zavarta az, ha feleségét a vers foglalkoztatta, mert valóságos forró szenvedélyt sejtett e foglalatosságban, ami valamiképp, akár kitérővel is, de megcáfolta a feltételezett frigiditást. S akkor a szerzetesi csuhába öltözött faun – ilyen vagy olyan ürüggyel – dühkitörésekre vetemedett, melyeket áldozatára zúdított.

Mindez azonnal eszembe jutott, amikor a szép Octaviával újra magunkra maradtunk, s ő elpirult a gondolattól, hogy alkalmunk lesz beszélgetni csupán négyszemközt.

(Folytatjuk)

Részlet Lucian Blaga Káron ladikja című önéletrajzi regényéből. Fordította Zsehránszky István

Forrás: Kisebbségben

Előzmények: A pópa lelke (1,rész), (2. rész)