(E. Vilmos, alias Bélyeg Vili, csíkszerdai túratársunk, avagy egy túranapló 1980 aug. 20 – 31. között)

Augusztus 22, harmadik nap

Svejk kelt legkorábban, kb. 5 órakor. Rövidesen vidor fejszecsattogásra és krákogásra ébredtünk, ha tetszett, ha nem! Inkább nem! Mert olyan korán volt még, hogy mindenki szívesen aludt volna egy órát legalább. Így aztán a nem éppen simogató ébresztő után, felkeltünk. A Túramama (Panni néni, az erdei anyó, erdészfeleség) leteremtette Svejket, de nem volt semmi foganatja, mert továbbra is minden reggel pirkadatkor kelt, mint a baromfiudvar királya, aki kutyakötelességének tartja hajnalban kukorékolni!
Második főzésünk felülmúlta az elsőt. Volt, aki maradékot evett, mások mennyei puliszkát főztek! Tejünk egy vederrel volt! Megkóstoltam, és határozottan állítom, hogy Flótás Csaba (mert a fiú blokflőtézett, B. Csaba) és a Puliszkaséf (E. Pál) főzik a legjobb puliszkát. Volt, aki megelégedett egy szerény üst szederlevél teával (6 liter).
Ezután következett a nagy attrakció: a Krassó fölötti kötéltánc, hátizsákos jelmezzel! Nem esett bele senki a vízbe, ez kinek-kinek egyéni érdeme, kivéve Bélyeg Vilit, aki előző este, sátorverés közben elkettyintette a lábát, és egyensúlyát vesztve az alsó kötélen, egy pillanatra elengedte a felsőt. Lett csobbanás, de nem volt veszélyes mutatvány, a víz nem volt mély. Hogy ügyességét bizonyítsa, egy párszor megismételte az átkelést, átcipelve a gyengébb nem egyes képviselőinek a hátizsákját a két drótkötélből álló függőhídon. Én csak az érintettek, Vilibe vetetett bizalmán csodálkoztam! Az ő helyükben nem bíztam volna a hátizsákomat egy pottyandira, vagyis egy olyanra, aki vízbe pottyant! (Itt nem Pottyand csíki falura utalok.) Svejk sem adta alább. Elfogta a buzgóság, s így akarta jóvátenni a reggeli ébresztést.
És kezdődött a „hadd el hadd” felfelé, a túlsó part meredek oldalán! Egyet csúsztunk felfelé, kettőt lefelé. Soha nem gondoltam volna, hogy egy 560 méter magas domb felérjen a Vit-havassal! Nem is tudom hányszor pihentünk! Csupa pihenés volt az egész út, s mégis kidöglöttünk. Végre felértünk, a Jabalcsai tetőre. Állítom, hogy sehol a világon nincs ilyen megnyugtató, békés táj. A krassóalmási plató igazi karsztfennsík. A rengeteg dolinának, uvalának (vakvölgynek) nem volt se szeri, se száma. Mindenik olyan volt, mint egy óriási füves kosár, s mindenikben egy-egy tanya, vagy legalább istálló foglalt helyet. De, ha nem is volt ház a mélyedésben, gyümölcsfák mindenhol voltak ezekben a természetes tálakban. Akkor kezdtünk még csak igazán álmélkodni, amikor lépten-nyomon szilvafa erdőkre bukkantunk. Szinte bokáig gázoltunk a lehullott szilvában – és nem jött senki, hogy felszedje, vagy leszüretelje. Egy darabig szedegettük, de aztán meguntuk. Cigaretta és vicc-szünetet egy elhagyott dolina-tanyán tartottunk. Közben eleredt az eső. Ez igazán rossz vicc volt. Fuccs a fotózásnak – értettünk egyet. Aztán addig meneteltünk egy szép bükkfa erdőben, amíg egyszer csak feltűnt alattunk a komárniki (Comarnic) erdésztanya, köznyelven „canton silvic”. Hurrá! Célhoz értünk! A Komárniki  barlanghoz! Az újból megeredt esőre fittyet hányva, tüzet raktunk, és a Túramama vezényletével elsajátítottuk a lebbencsleves főzés titkát. Második fogásnak másfél méteres feltűrt, túróspuliszkát ettünk.
A puliszkagyártást újból Flótás Csaba és a Puliszkaséf vállalták. Szabadtéri konyhánkban az ülő-alkalmatosság egy hosszú, kövér bükkfa volt. Erre egy hálózsákot, majd egy tiszta, vastag nejlon lapot tettek. Megkenték olajjal és elterítették rajta a puliszkát. Ezt megszórták vastagon juhtúróval és feltekerték, mint a bejglit. Aztán jól bebugyolálták a hálózsákba. Ott hagyták, hadd olvadozzon benne a túró. Közben arra járt a fáradt Sz. Mari, az egyik Túragörl. És lecsüccsent a hálózsákra. De fel is pattant és így sikoltott: Jaj, valami melegbe ültem! Ezen röhögött mindenki, aki látta, és megállapítottuk, hogy a puliszkának annyi! De a puliszka nem adta meg magát! Ugyanis, olyan keményen volt beletekerve a nejlon fóliába, aminek a két végét még be is kötötték, és csak aztán bugyolálták a hálózsákba, hogy teljesen rugalmasan viselkedett, és nem lapult szét. Így a Mari által „nyomás alatt gőzölt” finomságnak semmi baja sem lett, s a Flótás Csaba által altatgatott bébi, szerencsésen megúszta! Később kibontottuk, felszeleteltük és lőn nagy lakoma!
Közben Svejk elkapta a puliszkás üstöt, mert az övé volt, és dohogva, hogy nem mosogattak, elviharzott a patak felé! Ez a hárem kötelessége lett volna, de a hölgyek nem dolgoztak, akárcsak a mesebeli macska! Erre az öreg kijelentette, hogy nem fogad be többet senkit a sátrába. A hárem basa nélkül maradt, a hölgyek nagy megelégedésére.
Este a túravezetővel és két, szolgálatos barlangásszal külön túrára indultam a Komárniki barlangba, amit a Ponikova patak alakított ki, hogy a másnapi utat előkészítsük. Látni akartuk, milyen nehézségű, kinek javasoljuk, és kinek nem a barlangtúrát. Éjfélkor jöttünk ki. Csodás volt. Rengeteg látványos képződmény van benne, amit észben tartani sem tudok, nemhogy fel is soroljam! És egyáltalán nem nehéz bejárni. Legjobban a Csodatehén, Banánfürt és az Anyósnyelv tetszett. A Csodatehénnek legalább tizenöt csöcse van, az egész hasa alját elfoglalják a lelógó cseppkövek. A „feje” valóban egy tehénére hasonlít! Volt itt Szénakazal (ez a képződmény majdnem minden rendes cseppkőbarlangban van!), Hófehérke a törpéivel, s ha valakinek orgonálni szottyant volna kedve, tehetségét kipróbálhatta volna a Kis és Nagy cseppkő Orgonán is!
Túramamával az erdészház egyik raktárában aludtunk volna a korpás zsákok mellett, ha a közeli pajtában 3 disznó nem koncertezett volna egész éjjel. Néha rövideket visítottak, meg-megnyikkantak, mocorogtak, röfögtek. A velünk lévő Dr. Bort Bele egész jól aludt, miközben a fejéről 6 egér pucolta egész éjjel a ráhullott korpát. Ettől volt olyan dohos szag, hogy nem tudtunk aludni tőle. A többi szálláson (szobákban) hasonló problémák nem merültek fel, csak Ayatollah Allah Akbár (F.Árpád közgazdász) szakállára csorgott az eső a némileg lyukas tetőn keresztül. Az éjféli barlangmászás után túravezető Szt. János, Mr. Pomján vaságya alól (csak ott kapott helyet) osztogatta utolsó parancsait, aztán minden elcsendesült. Csak az eső szortyogott egész éjjel.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész , 2. rész,