Műhelybeszélgetés Pap Lujzával
a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Domján Edit-díjas színművésznőjével

• Szerintem ez egy terápia is. Mert ha végképp elrejtőztem volna, akkor aztán nagyon bántottam volna magam. S idősebb koromban is merni kell vállalni önmagam a színpadon, de mégis rejtve maradok, mert igazából egy szerep, egy más személyiség által mutathatom meg magam, meg amit a rendező, az író, meg én gondolunk, érzünk. A szerep határain belül biztonságban vagyok, ott nyugodt, ott mindent kipróbálhatok. Az élet nehezebb. A színpadon már tudom, ki fog bántani, miért, hogyan, mit kell csinálnom.. A tesi tanárom mondta, iskoláskoromban, Lujzika, el kell menni sportolni, annyi energiád van. Barátja edző az Alu-nál, menjek csak nyugodtan. Elengedtek a szüleim. Atlétika. Futás. Területi, megyei bajnokságokon általában nyerni szoktam, országoson nem, de nagyon szerettem. Nagyon sokat adott. Aztán a sportot elhagytam a színházért.
• Hát ez akkora sport! A lélek sportja is, nem csak a fizikumé. Az a fajta színész vagy, aki teljes mértékben átéli a szerepet, csak épp annyira vagy kívül, hogy el ne repülj, ha épp el kellene, ha mondjuk egy madarat játszanál. Igaz? És a feszültség oka, ha egy olyan színésszel játszol, aki éppen csak megmutatja magát, így nézek ki, tessék tapsolni, ez a hozzáállása.
• Engem ez nem zavar, addig, amíg energiával csinálja.
• Mit értesz az energia alatt? Most ez egy divatos szó, hogy „olyan energiáid vannak” …
• Ha valaki úgy jön fel a színpadra, hogy nem ad bele anyait-apait, hogy spórol, akkor az egy fekete lyuk, elszívja az ember energiáit, és plusz energiákat kell termelni, hogy ne boruljon föl a színpad, hogy ott is megteremjen… Azt nem szeretem, amikor a másikat is nekünk kell megteremteni.
• Kevesen tudják pontoson megfogalmazni, mi történik a színpadon játék közben, mire kellene, vagy mire figyel oda a színész. Ez igazán műhelybeszélgetés. Úgy fogalmazol, hogy nehogy véletlenül is félre értsék azt, amit akarsz mondani. Ez nagyon tetszik.
• Gábor pedig épp azt mondja, hogy nem fogalmazok elég pontosan az életben.
• Ő azért nem érthet annyira a színházhoz. Ha ő is benne lenne, és már legalább egyszer kizsigerelte volna egy rendező, egyszer-kétszer megbukott volna… Azt hiszem, ezt minden ilyen házasság átéli, hogy ez az élet ugyan, amit itthon élek, ám ott a színpadon is élet van, ráadásul sokkal sűrűbb.
• Látja, milyen vagyok egy hasznos termékeny próba után, boldog, felszabadult, meg milyen az, amikor össze vagyok törve, vagy mérges vagyok. El is mesélem neki, hogy jobban megértse a mi munkánkat, meg engem is. És mivel beavatott, mert szoktam beszélni a szerepeimről, meg mindent elolvas, csak néha nem, hogy legyen meglepetés, nagyon hasznos dolgokat tud mondani. Szeretem a kritikáit, elmondja őszintén, és jó meglátásai vannak. A Makrancosban például mondta, hogy abban a jelenetben olyan jó volt az a szín, meg a hang, te Lujzi, a másik jelenetben azt odacsempészhetnéd… Jé tényleg, próbálkoztam bátortalanul, s akkor az asszisztensnő jött oda hozzám, hogy figyelj, abban a jelenetben ugyanazt kéne csinálni, mint… Hát Gábor is ezt mondta. Mondtam is neki, más is ugyanazt javasolta, tehát teljesen rendben van, mert hárman érezzük az igazságát annak a dolognak, úgyhogy jót mondtál, köszi.
• Akkor jó! Ez egy nagy szerelem?
• Igen. Hát ő egy nagy rajongó. Én nagyon sokáig voltam egyedül. Berendezkedtem az egyedüllétre. De éreztem, hogy ezt csak magamra erőltetem, ezzel valamit el fogok venni magamtól, nem engedem, hogy megtörténjen, és így nem nyúlhatok bele az életembe. Meg kell adnom magamnak a lehetőségét, hogy ha jön a szerelem, akkor a színház miatt ne maradjon el.
• Jól döntöttél.
• Én is úgy érzem. De nagyon lelkiismeretes vagyok, és arra törekszem, hogy ugyanolyan lelkierővel, energiával, szeretettel éljem meg mindkét kötődésemet. Nem tudom, hogyan sikerül. Miközben a színház, a színpad és a férjem nem féltékenyek egymásra. Nem érzem, hogy kevesebbet kapnék a színháztól, azzal, hogy férjhez mentem. Magamban kell ezt rendbe rakni.
• Mi az, amit még nem mondtál el, de elmondanál? Talán nem csupán színésznő maradsz, hanem oktatni is fogsz, vagy rendezni. … Szóval, mi lesz belőled, ha nagy leszel? Ez volt az utolsó kérdésem. Tudod, ezt szokták a gyerektől is kérdezni.
• Negyvenegyévesen mondjam el, mi leszek, ha nagy leszek? Nagyon szeretnék gyermeket. Nagyon lassan és későn érő típus vagyok, most már nem félek a gyerekektől.
• Féltél?
• Igen. Az őszinteségük miatt. Az okos kis kérdéseiktől, hogy ha nem tudok válaszolni, zavarba hoznak. Mert nem értek a nyelvükön. De már különböző korú kisgyermekek vannak a környezetemben, a nővérem nagylányát láttam felnőni. Meg az egyik volt kolléganőm is mondta, ó, te Lujzi, neked szülnöd kell, neked anyának kell lenni, te olyan jó anya lennél, én úgy szeretném, ha te lennél az anyám. Most már érzem, hogy biztonságban tudnám a gyermekemet magammal, már felnőttebb lettem.

hevesi sandor szinhaz 2016: Szecsuáni jólélek. Előtérben: Pap Lujza

• Biztosan. Annyi kíváncsiság van benned, annyi megérteni óhajtó figyelem.
• Nekem olyan fontos a megértés. Erre is egy regény tanított meg, hogy ez mennyire fontos az élethez. Mert van, amikor értünk valamit, de nem tudjuk megértéssel fogadni, mert nem értünk vele egyet. Meg a szakmám miatt, a boncolgatás, hogy mi miért történik. A szerepek megértése, ezek egymáshoz való viszonyulása – szerintem ez segít az életben is.
• Hány gyermeket tervezel?
• Most még egy gyermeket látok, de kettőt, legyen testvére. Szeretnék jó barátjuk lenni. Ehhez kell tudjak vigyázni magamra.
• És színházi vonalon? Csak szerepek?
• Igen, hogy legyen mindig feladat, és arra tudjak vigyázni, amit éppen kapok. Most jön a váltókor nálam, rég nem vagyok naiva, most már az anyaszerepek következnek inkább, és ebben olyan nagy szerephiány van a színdarabok világában.
• De te nem vagy negyvenéves a színpadon. Harminc.
• Köszönöm. De tudomásul kell venni, hogy itt vannak a 20-on és a 30 évesek, nekik is játszaniuk kell. Szeretném, hogy e téren megmaradjon a nyugalmam, ha még nem értem el egyik másik szerep korát. Mindig meg tudjam lelni minden szerepben, azt, ami miatt izgalmas, hogy ez ne vesszen el. Ne vesszen ki belőlem. Megijedtem ám, két évvel ezelőtt, hogy mindjárt negyven leszek. Azt hittem, én ezt olyan könnyedén fogom viselni. Aztán nem. Be kellett vallanom magamnak, és tavaly, be kellett látnom, hogy Lujzika, bizony negyven vagy már. Mintha elkezdtem volna irigy lenni a fiatalokra…
• Mégsem vagy elég okos…– Nevetünk. – Láttam villogó nyolcanéveseket, ragyognak, ha fizikai értelemben erőtlenebbek is, de ez nem szándékos, a test csak egy ruha, amit viselünk.. És láttam aggastyánt fiatalon. Az számít, belülről hogy érzed.
• Azért örülök, hogy nem haragszom a fiatalokra, csak mert fiatalok. Tapasztaltam, amikor én kezdő színésznő voltam, hogy nézett rám idős, negyvenéves színésznő.
• Hogy nézett rád?
• Féltékeny volt, lekezelő. Nem értettem. Aztán rájöttem, valószínű irigy a fiatalságomra. Azt kellett megtanulnom, hogy ez maradjon meg az ő problémája, nekem ne legyen az. Csak valahol, mégis lehet egy rés bennem, hogy beszüremlik. Aztán megnyugodtam, mert nem vesztettem el magam ott a negyvenedik születésnapomon, megértem a negyvenegyediket is, és nagyon szeretem a fiatalokat nézni. Feltölt.

Kérdezett: Nászta Katalin

Előzmények: 1. rész, 2. rész