Internet-kávézó / Első adag

Mivel segíted az ihleted?, kérdezzük Káfé-barátainkat: költőket, prózaírókat, művészeket. Ha kávéval, mikor, mennyit iszol naponta? Hol: kávéházban, a számítógéped előtt, az Internetet bújva?

Válaszaikat beérkezési sorrendben közöljük. Az új Káfé Főnixben, of course…

A két egyszerű kérdés, amit kiküldtünk, kiküldünk, így hangzik:
1. Elődeink kávéházba jártak – ittak, beszélgettek, írtak. Közösséghez tartoztak. Hova jársz te, melyik ”kávéházba”? Hol vagy igazán otthon? Átvette volna az Internet vagyis a Káfé és más online találkozóhely a kávéház szerepét?
2. Schiller rothadt almával, Ady borral segítette meg az ihletét. Méliusz kávézott. Hány cukorral iszod te a kávéd?

SZÉKELY ERVIN A Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Volt jogtanácsos, újságíró, parlamenti képviselő, államtitkár. Jelenleg a Román Közszolgálati Rádió hírügynökségének, a Radornak a szerkesztője. Nagyváradon él. (2018. december)

Szerintem a közösségi oldalak részben átvették a kávéházi élet szerepét. Természetesen hosszan értekezhetnék arról, hogy ez a típusú kommunikáció mennyire más, lecsupaszított, hangsúlyok, gesztusok, empátia nélküliek. Azt is elmondhatnám, hogy ez sokkal tömörebb, durvább, manipulatívabb „társalgás”, mint a régi ráérős kávéházi kvaterkázás, de ilyen lett a világ is. Ami engem illet, magam is főleg az interneten csevegek, de azért keresem az alkalmakat arra, hogy személyesen is találkozzam barátaimmal és egy bográcsgulyás meg egy pohár bor – Uram bocsá’ sör – mellett beszéljük meg a világ dolgait. Olykor sikerül. Érdekesebbnek tartom azt a jelenséget, hogy sokan a neten osztják meg verseiket, karcolataikat, olykor novelláikat, magam sem vagyok kivétel. Az embernek szüksége van a gyors visszajelzésre, arra, hogy írásai minél hamarabb és közvetlenebbül jussanak el az olvasókhoz. Amennyire tudom, a kávéházakban is előfordult, hogy a szerzők felolvasták friss alkotásaikat, de annak viszonylag szűk közönsége lehetett.

Fiatalkoromban a nyers, tiszta, egyértelmű ízeket szerettem. Így a kávét cukor és tej nélkül ittam. Ahogy teltek az évek, egyre több kompromisszumot (szabólőrinci különbékét) kötöttem az élettel és a kávéval, amelybe kezdetben csak egy kevés, majd egyre több cukrot és tejet kevertem. Legújabban az orvosom javallatára a cukorból valamelyest visszavettem, egy csapott kiskanálnyi az adagom. De nekem a kávé nem ad ihletet, a rothadt alma vagy a bor még kevésbé – persze nem ez az egyetlen különbség Schiller, Ady, Méliusz és köztem. Ihletet az élet ad.


ADY ANDRÁS (1976, Csíkszereda) költő, külpolitikai elemző. Önkormányzat munkatársa, lapszerkesztő. Négy verskötet szerzője . (2018. december)

Mióta Csíkszeredában sem lehet egy rendeset bagózni sehol, nem kávéházazok, s mióta egy általam indítványozott kult-akció, ami mindenki által hozott vers megtárgyalását jelentette kávéházas körülmények között, érdeklődés hiányában kimúlt… szintén nem érdekelnek a kávéhazak. Maradt, ami mindig is vár, mentsvár volt: otthon, napi külpol finomságok, egy jó könyv, kávé és bagó. Ezek mellett, onlájnkodásra kevés vagy alig van igény… az is furcsa nóvum, hogy meg-megosztok néha valamit… tanulás kérdése.

A kávét illetően tudom, mi az isteni… de már a gyomrom miatt nem tudom úgy inni, így kerül általában kettő cukor a méregerős feketelevesbe.


NÁSZTA KATALIN 1950-ben Kolozsváron született, Marosvásárhelyen színművészetit végzett, Sepsiszentgyörgyön, Zalaegerszegen színészkedett, rendezett – most Magyarországon él, Lakhegy községben; színész, színházi interjúkat, cikkeket, verseket közöl a Káfé Főnix, Lenolaj, Hetedhéthatár, A Hetedik, Litera -Túra irodalmi és képzőművészeti folyóiratban, a Gondola Kulturális Magazinban – e két utóbbi szerkesztője is. (2018. december)

A Káfé-főnix, – most már az ujkafe.website – egy friss oldal az erdélyi havasok közül. Egészen természetes, hogy vele kezdem a napom. Még amikor felbosszant, vagy kevésbé érdekel a benne megjelenő iromány, akkor is azt a józan ízt jelenti nekem, amitől étvágyam lesz új, értékes dolgokat olvasni. Józanító. Ébresztgető. Érdeklődést keltő, ha távol is áll tőlem a feldobott téma. Mintha a havasok közül nem is jöhetne más, csak ilyen: tiszta, egyértelmű, mismásolás nélküli – még ha téved is ebben-abban olykor-olykor.

A megengedés, a mással egy kávé mellett bármikor elbeszélgető értelmiségit jelenti. Az “engedjetek egymásnak, Isten félelmében” magatartást. Nem nyomom le a másik torkán a véleményem, nem csikarok ki semmit a másikból, engedem, ha engedi, hogy beszélgessünk, jöjjön rá magától… Soha nem fogja elengedni a maga felfedezte igazságot. Azért használom ezt a szót a tolerancia helyett, mert számomra a tolerancia az eltűrést-elszenvedést jelenti, amiben van egy negatív felhang. Míg a megengedésben a más véleményét elnéző, tudomásul vevő valamint az én véleményem elfogadását remélő várakozás van. Ez egy igazi jó reggeli fekete…

És én nem szeretem már cukorral a kávét. Egy édesítő pöttyöt rakok bele, amitől kesernyésebb marad, akárcsak az oldal… Nincsenek negédes hangjai, sem felhangjai, ha egyik-másik vers olykor arra is hajazna, a keret nem engedi túlcsordulni. Talán az erdélyi hegyek között, az erősebb szelekben, a nagyobb havakban, meredekebb ormok felé mindig józannak kell maradni, ahhoz meg szükség van egy korty keserűre…
Csak egy dologért aggódom, de eddig sikerült elkerülni: a méregerőst, a minden ízt nélkülöző tömény feketét, ami agyonütné minden reggeli reménység élvezetét…


SZUHAY-HAVAS MARIANNA Art’húr díjas költő, 2008 januárja óta a Lenolaj irodalmi és kulturális lap főszerkesztője, négy gyermek édesanyja; Budapesten él. (2018. december)

Három kiskorú gyermeket nevelek, így leginkább az interneten keresztül kapcsolódom a virtuális irodalmi élethez, ami legalább annyira pezsgő és érdekes, mint a valós. Az online találkozóhelyek rég átvették a kávéházak szerepét annak minden előnyével, és persze hátrányával együtt. Az otthonom napközben, amikor a gyermekeim iskolában vannak, és este, amikor már alszanak, az alkotóműhelyemmé alakul, ebben az időben tudom tartani a kapcsolatot a szerzőimmel is, illetve tevékenykedem szerkesztőként. Azért olykor kilépek a komfortzónámból, ebben a hónapban, december 20-án például a budapesti székhelyű Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ad otthont az Art’húr Irodalmi Kávéház eseményének, az Art’húr advent zenés irodalmi estnek, ahol sok remek szerző mellett én is felolvasom a verseim.

Nincs káros szenvedélyem, és több, mint 10 éve egyáltalán nem kávézom. Előtte sok tejjel és két cukorral fogyasztottam.


Szerkeszti: Gergely Tamás. Ő üzeni, hogy a következő adag kb. két hét múlva…

Pusztai Péter rajza

2018. december 9.

3 hozzászólás érkezett

  1. Kerekes Tamás:

    Járok régi típusú kávéházba Balassagyarmaton, de nincsenek ismerőseim, ezért nekem az alkotáshoz ez egy halott közeg. A reggeli első kávém a meghatározó, szinte megelőlegezi az egész napomat, később a munkahelyemen megiszom még két régi típusú, főzött, tehát nem kutyult nescafet, s máris jobb. Az amatőrnek ihlet kell, a profinak előleg, ez lesz várhatóan az ój könyvem címe is, nálam az ihletet sokszor már a cenzumgörcs váltja fel. Munkába járok, igyekszem tisztességesen megtanulni németül, nem érzem magam balassagyarmatinak, de oda köt a munkám, ez mostani, téli rosszkedvem oka. Szeretettel üdvözlök mindenkit
    Kerekes Tamás

  2. Demeter Mária:

    Számomra ihletet mindig a szemlélődés nyújtott, pihenve vagy menet közben ,lehet bármi: emberi arc, tárgy,fa,fü,virág,kövics,felhő,madár,benső érzések ,szavak…
    Reggel először teázok magamba szíva a füvek illatát.Reggeli után jön a kávé.Amit nagyon szeretek, egy kicsi porcelánkanálkával kavargatni benne a cukrot,szeretem ezt a csilingelő hangot,és amig kortyolgatom a feketét eltölt egy jó érzés,hogy ma bíztosan megvalósítok valamit…Jó így kezdeni a napot.

  3. Csutak Istvțn:

    2. Méliuszt szeretem, tisztelem. Személyesen is ismertem. Mi több, ő is ismert engem. A kévét nem cukorral, hanem ítővel iszom a kávét. Mégpedig édessel. Édes ítővel.

    1. Számomra még a Kafé Főnix sem tudja pótolni az igazi kávéház hangulatát. Bár én már csak olvasmányaimból ismerem az “igazi” kávéházak hangulatát.

    Élményt volt kapucinert kortyolgatni évente egyszer – kétszer, Franyó temesvári házában, vagy Majtényiék bukaresti otthonában. Bár lehet, hogy MAjtényiéknál teát kaptam és olyan tiszta magyar szót, amilyent 30 évvel később Munkácson és Beregszészon hallotam.

    Kapkodtam a levegűt Kolozsváron, a “piros” bárban, ahol az emeleten Palocsay és barátai kávéztak. Egyszer flehívtak, maguk közé. Azóta előre köszönök.
    Önmagamnak.

Szóljon hozzá!