(Gondolatok B. D. böngészőjéhez)

Budapesti, berlini, párizsi, stockholmi,
koppenhágai, londoni, bécsi, New-York-i,
madridi, pétervári, nápolyi lányok ma
már semmiben sem különböznek.
Referenciaként fölidézem
a múlt időket.

Azok a lányok álmodtak,
férfit álmodtak
s a férfibe apát,
és nagyapát,
aki sokat látott,
történeteivel táplálja
a családi lángot.

A mai lányok
nem álmodnak már, csak
akarnak,
akarnak mindent,
amit a férfi:
nevet focipályán, szószéken,
kövön, rézplaketten, térképen,
és akarják a férfit
fagylaltnak;
ha elfogyott,
jó lesz az ostya
valami másnak –
hej, hálás lesz a konyha,
a férfi új harctere,
ahol dicső katona lehet.

Igaz állítás-e ez? Hamis?
E frekvenciasávban él a bakfis…

Látom a mai lányokban a majdani nőket,
szépek: Budapest, Berlin, Párizs, Stockholm,
Koppenhága, London, Bécs, New-York,
Madrid, Pétervár, Nápoly legelragadóbb
látnivalói… magányosak, mint a templomtornyok,
magányosabbak, mint a hegyekben a pásztorok,
csupán egy-két öleb kíséri őket…