Ilyés Helga: Életem Chilében / My life in Chile (15.)

A legutóbbi bejegyzésem óta már hazaértem Magyarországra, de ettől függetlenül le fogom írni az eddig kimaradt élményeket. Mindegyikről úgy tudok írni, mintha tegnap történt volna, mert minden egyes ottani pillanatot leírtam egy naplóba (pontosabban összesen négy darabba, mert az első már októberben betelt). A hazatérésről pedig majd egy másik beszámolóban mesélek.
Az Atacama-sivatagból megérkeztünk Santiago de Chilébe, ahol csak mi hárman maradtunk, Anyával és Kingával, mert a fogadó családnak haza kellett mennie. Azt kell tudni Chile fővárosáról, hogy körülbelül 6 és fél millió ember él itt, az Andok veszik körül, aminek elképesztő látványa van. Egy nagyon modern városnak nevezném, a belvárosban történelmi helyeket fedezhetünk fel. A chileiek többsége nem szereti szennyezettsége miatt, aminek az oka, hogy hegyek között van és legtöbbször beragad a szmog. Nekem viszont sikerült belelopnia magát a szívembe a pár alkalommal, amikor eljutottam ide.
2019. január 29-én délután két óra körül érkeztünk meg a reptérre, ahonnan transzferrel egy óra alatt be is értünk a belvárosba. Szálláskeresési tehetségemnek köszönhetően nagyon jó elhelyezkedésű szállásunk volt, amihez még medence is tartozott, ahol a nagy meleg miatt meg is mártóztunk. Így felfrissülve indulhattunk el Santiagót felfedezni. Megnéztük a Plaza de Armas-t (Fegyverek tere), ami a város főterének számít. Nagyon nagy élet volt a parkban, sok árus, szaladgáló gyerekek… A tér egyik oldalán pedig ott magasodott a bazilika, ami kintről is nagynak tűnt, de mikor beléptél, jöttél csak rá, hogy valójában milyen hatalmas is.

Szökőkút a Plaza de Armas-on

Az utcákon sétálva valódi európai hangulatom volt, mert a belvárosra jellemzők a magas bérházak – pont, mint Budapesten. A Bellas Artes (szépművészetek) városrészben mindenhonnan utcai zenészek dala szólt, festmények, graffitik díszelegtek a házak falán. Nagyon jó hangulatban sétáltunk. Eljutottunk egészen a La Moneda-ig, ami a mindenkori chilei köztársasági elnök székhelye. Folytattuk volna a felfedezést, de már szinte teljesen besötétedett, így elmentünk egy szupermarketbe vásárolni, majd a szállásunkra tértünk és kipihentük magunkat a másnapi kalandokra. Vagyis így gondoltuk volna, de a valóságban megérkeztünk ugyan a szállásra, a légkondi vize azonban eláztatta a Kinga ágyát. Ez kicsit kalandosabbá tette az esti programunkat…
A második napunk gyors reggelizéssel indult. Utána a Cerro Santa Lucia tetején lévő kilátóhoz másztunk fel, és körbesétáltuk a parkot. A kis heggyel szemben ajándék- és ékszerboltak voltak. Vásároltunk az úgynevezett, lapislazuli-ból készült ékszerekből. Kevés helyen található meg ez a gyönyörű kék kő. A Cerro San Cristobal volt a második úti célunk, ahová felvonóval mentünk fel, élvezvén a gyönyörű látványt, majd egy másik városrészbe az úgynevezett “telefericoval” jöttünk le. Ez sífelvonóhoz hasonlított, és 4 személyes kis kabinokból állt.
Las Condest fedeztük fel a délután folyáman. Először a Costanera Centerbe mentünk, ami Latin-Amerika legnagyobb épülete, irodaházaknak, bevásárlóközpontnak és a legtetején kilátónak ad helyet. Itt találkoztunk Grétával, akiről korábban már említést tettem. Ő itt lakik Las Condes-ben és így körbe tudott minket vezetni. De legelőször felmentünk a Sky Costanera-ba, ahonnan egész Santiago belátható volt. Gyönyörű látvány tárul az Alpok vonulataira, amint a város fölé magasodnak havas csúcsaikkal. Las Condes, avagy Santiago (egyik) leggazdagabb része. Telis tele bankokkal, irodaházakkal és felhőkarcolókkal. Az élet sokkal másabb volt itt, mint Chile többi részén, az alapján amit mi láttunk pár óra alatt és amit Gréta mesélt róla.
Nagyon sok metrózás várt minket hazafele, majd alvás előtt be is kellett pakolnunk, mert reggel négykor jött értünk a transzferünk, hogy újfent eljussunk a reptérre.


A következő úticél: Coyhaique, avagy ismertebb és tágabb nevén, Patagónia!
A korábbi úti beszámolók itt olvashatók:

2019. október 12.

Szóljon hozzá!