– Induláskor volt ambíció, voltak tervek, ezekről beszéltetek, te meg Lőrincz György a Káfénak készített intejúmban, hányban is volt az?

– 2012 tavaszán készült ama beszélgetés, amire utalsz, az Eirodalom pedig 2012 január elején kezdte meg működését, vagyis nyolc éve… Nem kevés idő, egyféleképpen betöltötte a néki szánt szerepet a portál. A tervek, amikről Lőrincz György főszerkesztővel beszéltünk, eléggé reálisak voltak: az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szellemi bázisára építettünk, plusz fiatalítási/bővítési elképzelésekkel. Az élet aztán egy pár dolgot másként akart.

– Most meglepetten olvasom, hogy vége. Leáll az online irodalmi lap?

– Igen, 2020 januárjától már nem frissül, de maga az oldal az archív anyagaival továbbra is elérhető lesz. Úgy gondoltuk, jobb most, a „csúcson” abbahagyni, mint lassan elsorvadni hagyni. Már nem volt elég szellemi, anyagi erőnk. Az Eirodalomnak sosem voltak főállású szerkesztői, és sajnos adminisztratív személyzete sem. Felőrölte az erőnket a pályázás, elszámolás, megint pályázás, megint elszámolás mókuskereke. Mert a szerkesztés része inkább csak nyalánkság… De szerződéseket megírni, pénzügyre futkározni: valahogy egyikünknek sem kedvenc délelőtti időtöltése. Ráadásul humánerőforrás… deficitünk is keletkezett: hogy mást ne mondjak, elhunyt Egyed Péter kurátor-szerkesztőtársunk, Borsodi L. László a Székelyföld főszerkesztője lett. Meg lehetett volna próbálni kiegészíteni ismét a csapatot, de egy kissé az én motivációm is odalett, mert az évek alatt azt tapasztaltam, hogy a kulturális/irodalmi portálok is kezdenek másodrendűvé, a nagy közösségi oldalak kiszolgáltatottjaivá válni (ld.: Facebook csecsén lógunk), ugyanakkor az a tendencia is elkedvetlenítően hatott, amit még a magyar zeneszakmában tapasztalhatunk: az osztódással szaporodást. Egyre több és több az irodalmi portál (ezek hol print anyalapok nyúlványai, hol önálló képződmények), az olvasók pedig csak a fejüket kapkodják. Persze, ez is jól van így, bárki indíthat lapot, nem szükség ezt kordában tartani, vagy mit tudom én, a jelenségnek csupán annyi a velejárója, hátránya, hogy nem egy-két erős, hanem sok kicsi gyengébbecske. Mi úgy fogtunk neki a dolognak, hogy az Eirodalom lesz az erdélyi irodalom elsőszámú portálja, s egy ideig sikerült is tartani magunkat ehhez, aztán lassan kiderült, hogy az imént vázolt anyagi/adminisztratív, illetve humánerőforrásbeli problémák meghaladnak. Takaréklángon sokáig működhetnénk még, de nem akartunk egy lenni a sok közül. Vagy mérvadó, vagy semmilyen.

– Én úgy láttam, hogy az Eirodalom mozgalmas, tartalmas, igazi online. Vannak, voltak nektek eredményeitek. Te hogy ítéled meg, most, hogy visszapillantasz, mik voltak azok?

– Ha azt mondom, Erdély (Erdélyhez valami módon kötődő, magát erdélyinek valló) majdnem minden szerzője – szám szerint közel 270! – közölt a nyolc év alatt az Eirodalom.ro-n, az eredmény-e? Az online jelleg, a hírpörgés… A megannyi interjú, irodalmi tudósítás, recenzió… Az erdélyi irodalmi táborok archív anyagai…

– Ti akkor szekértáborok fölötti irodalmi lapot reméltetek. Nyertek volna mégis az irodalmi szekértáborok?

– A szekértáborok fölöttiséget bőven sikerült megvalósítani! Az volt a tervünk, hogy Erdély (és Partium) minden régiójának alkotói legyenek jelen az Eirodalom.ro-n, és ez működött. Nem a szekértáborok nyertek, hanem főként – és ez kissé bosszantó – a bürokrácia, a pénzügyi adminisztráció.

– Veled mi lesz? Megmaradsz írónak? Sokat publikáltál az utolsó időben.

– Igen, ilyen egyszerű, megmaradok írónak. Nem akarok panaszkodni, hogy amíg az Eirodalommal bíbelődtem, alig maradt időm a saját dolgaimra, mert az is már milyen: titokban minden író szerkesztő kíván lenni, hogy aztán sírhasson, a szerkesztés miatt nem tud írni. Szóval, dolgozgatok újabb regényemen, s tán irodalomkritikából is születik még néhány. Lap, ahol publikálni lehet, maradt elég…

Kérdezett: Gergely Tamás

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ