Vendég: Hajnal Éva – költő, a Litera-Túra alapító főszerkesztője

KÁVÉILLAT

Nagyon szeretem a kávé illatát! Ez egy kedves régi emlék miatt van így, szerintem csak ezért hódolok ennek a hóbortnak. Naponta, egyetlen hosszú kávét iszom reggel: cserépbögréből, cukor nélkül, sok hideg tejjel. Gyerekkoromban gyakran kávéztam. Ez jó, meg rossz is, de mielőtt bárki elcsodálkozna, elmesélem a történetet…
Hét évesen, egy tragikus baleset miatt elveszítettem Édesapámat. Attól kezdve, a lehető legnagyobb mértékben lett csonka a családunk: Édesanyám többet volt kórházban, mint otthon. Mi ketten maradtunk, a „kis árvák” – amint mindenki nagy sajnálkozva emlegetett bennünket. Ki nem állhattuk hallgatni, mert mindig valami mély borzongással járt együtt ez a mondat. Egy végleges hiányra emlékeztetett, hatalmasra erősítve fájdalmunkat….
Attól kezdve sok időt töltöttünk vidéken, Nagymamáéknál. Hónapokat. Ilyenkor a kis falu osztatlan iskolájába jártunk, hogy minden hivatalos legyen és ezzel el is kezdődött a jó! Nagyon érdekes kaland volt! Megtapasztaltuk, hogy mindenben mi ketten vagyunk a legokosabbak, legjobbak, legügyesebbek! Kinek ne tetszene hét- és tizenegy évesen mindez, hisz, eredeti iskolánkban amúgy is fukarkodtak a megérdemelt dicsérettel…

Pusztai Irina grfikája

A reggelek voltak a legszebbek!
Nagymama mindig korán kelt. Amikor mi felébredtünk, már úszott a levegőben a kávéillat! Ez olyan finom, igazi otthon-illat volt a számunkra! Cikóriakávéból készített tejeskávé gőzölgött a szépen megterített asztalon. Hozzá vajaskifli, vagy friss, mosolygó kalács. Nagymama is mosolygott. Ez idő tájt nekünk a legfontosabb volt ez a mosoly: egy igazi nagymama, aki gondos szeretettel pátyolgat bennünket!
A bátyám szerette a „bőrét”, az én kávémról viszont levette Nagymama, mert tudta, én ki nem állom. Kivételes megbecsülést jelentett, hogy az ő cserépbögréjéből ihattam ilyenkor, és az is, hogy legtöbbször a szép karosszékben ülhettem – amiből csak egy volt az asztalfőn, ahová csak Nagypapának volt szabad helyet foglalnia -, ha mind együtt ültünk az asztalnál. Sokat beszélgettünk és rengeteget nevettünk, ami orvosság volt szomorú helyzetünkben!
Csak sok-sok év elteltével értettem meg, micsoda erőfeszítésébe került Nagymamának, hogy máig kitartó életet öntsön belénk, minden reggeli tejeskávéjával…

Hajdú Mónika fotója

Előző főzet https://ujkafe.website/?p=87992

Az eddig megjelent „csapolásokat” itt olvashatjátok:
https://ujkafe.website/?s=Internet+k%C3%A1v%C3%A9z%C3%B3

1. B.Tomos Hajnal:
   2020. január 27. 08:46

   A cikóriakávé bennem is régi-szép emlékeket idéz. Köszönöm, hogy olvashattam, kedves Éva!

2. Török Tünde:
   2020. január 27. 21:26

   „A reggelek voltak a legszebbek!”

   A pillanat is mesés lett, ahogy elolvastam, köszönöm! Gratulálok!

3. Gősi Vali:
   2020. január 28. 07:27

   Igen… Akkor még a reggelek színe is más volt… Szívesen gondolok vissza én is: „akkor még
   meghittség simult
   a Pillanatba
   kék volt a csendünk
   hasonlított a tavaszra
   és a kora-nyár illatára”

   Gratulálok!

4. hajnal éva:
   2020. január 29. 08:04

   Mindenkinek köszönöm a kedves szavakat!