„Kevés dolgot találok ki”

Székely Ervin váratlanul színdarabbal jelentkezett a Káfé Főnixben. A Micsoda nőim voltak kapcsán kérdeztük a szerzőt, hogyan is jutott el a drámaírásig

1. Ki vagy te, Székely Ervin? Szalontán születtél, Váradon élsz, mit tennél hozzá mindehhez?
Volt egy tanárom, aki azt mondta, hogy aki nagyszalontainak született az élete végéig az is marad, bárhol éljen is a világban. Anélkül, hogy különösebben lokálpatrióta lennék, a szalontai miliőtől, az ottani emlékeimtől, élményeimtől nem tudok eltekinteni, több művemben is ezeket dolgoztam fel. Ugyanakkor már közel huszonhét éve nagyváradi lakos vagyok, hosszú ideig dolgoztam Bukarestben, és jó néhány évet eltöltöttem Kolozsváron is. Megérintett ezeknek a városoknak a liberalizmusa is. Kétségtelenül ez is hatással van rám.
2. Eddig elég vegyes a műveid listája – szakácskönyvet írtál, regényeket, honnan a késztetés, hogy drámaíróként is bemutatkozz?
Tulajdonképpen nem akartam drámát írni, de a téma valahogyan kikövetelte magának a műfajt. Egyébként is szeretek képekben gondolkodni. Amikor prózát írok, akkor mindig elképzelem a történetet úgy, mintha egy filmet néznék. Ebben az esetben a párbeszédekben minden benne volt, amit el akartam mondani, úgy éreztem, hogy minden narráció fölösleges. Így aztán végül megadtam magam a történet által diktált műfajnak, bár sohasem vágytam drámaírói babérokra. Újraolvasva a kéziratot viszont azt hiszem, hogy jól döntöttem, így a történet göcsre kötöttebb, sallangmentesebb, bár volt, aki így is kifogásolta, hogy túl hosszú.
3. Színműved* kissé meglepett: bezárkózunk újra a családba, nem érezzük jól magunkat a társadalomban?
Hat kudarcos szerelmi történet mögött hat női sors áll. Különböző élethelyzetek, egyéniségek jelennek meg a színpadon. Ezeket nem én találtam ki (egyébként nagyon kevés dolgot találok ki, szinte csak „hozott anyagból” dolgozom), tehát ha ilyenek a valós történetek, akkor ilyen az élet. És van egy férfisors is a darabban. Ez a férfi nem akar kompromisszumot kötni, bár kész lenne alkalmazkodni nagyon különböző habitusú nőkhöz. Keresi az ideális partnert, de nem találja, vagy amikor igen, akkor kikosarazzák. Azt akarja megtudni, hogy hol rontották el – ő és a partnerei – a kapcsolatokat, vagy ahogyan az Illés énekelte valamikor: „miért hagytuk, hogy így legyen?”. A bezárkózás, bizalmatlanság valóban lehet olyan kortünet, ami megronthatja a szerelmeket. Mindezt azonban igyekeztem némi humorral, öniróniával is bemutatni, ez korántsem egy súlyos társadalomkritika, inkább derűs, bölcs párkapcsolat-filozófia. Legalábbis én ennek szántam.

Kérdezett: Gergely Tamás

*Székely Ervin: Micsoda nőim voltak

2020. április 30.

4 hozzászólás érkezett

  1. Skandikamera:

    Elolvastam tegnap a darabot, nem múlt el nyomtalanul. Jó ötlet, ebből még lehet valami.

    Lehet, hogy a szerző ragaszkodik az órákhoz és Mancikához, de mindkettő “túl sok”, ezért zavaró hatással van. Órák helyett – aminek a beszerzéséről szóló monológ kilóg/zavar/fölösleges – lehetne például mobiltelefon – az ügyetlen nyomogatás helyzetkomikumot teremt: “Jaj bocs, nem ez volt a mi slágerünk”, Mancika tehetne-vehetne csendben is, a lehallgatás helyett találgathatna a neki szánt monológ(ok)ban.

    Jót tenne a darabnak egy konfliktus, amelynek a megoldása a székéhez köti a nézőt. Ebben a formában a cselekmény előrelátható módon folyik a langyos mederben az elmúlás felé. (Mancika feleséggé való előléptetése enyhén szólva bizarr megoldás.)

  2. Székely Ervin:

    Köszönöm, hogy elolvasta a darabot, annak pedig még jobban, hogy hozzászólt. Egyetértek azzal, hogy az órák beszerzésének a története hosszú is, meg unalmas is. Ezt ki fogom hagyni. Már nem is tudom, hogy mit akartam vele illusztrálni, talán a főhős félszegségét, s még friss volt egy hasonló élményem, amikor laptopot vásároltam Marosvásárhelyen, de valóban nincs ott mit keresnie. Kivágom.
    Igaza van abban is, hogy a cselekmény lineáris, nem túl izgalmas, kiszámítható, nincsenek benne látványos, vagy drámai elemek (nem hal meg senki), amelyek pedig minden bizonnyal érdekfeszítőbbé tették volna a darabot. Ez nekem is elég sok fejtörést okozott (volt is egy korábbi változat, amelyben két nő konfliktusba keveredik, az órák „megelevenednek” és elmondanak elhallgatott dolgokat, ebből aztán további bonyodalmak származnak) de végül elvetettem ezeket a változatokat, mert úgy véltem, hogy elvonja a figyelmet a fősodorról, a „hol rontottuk el az életünket” kérdésének keserédes boncolgatásáról. Lehet, hogy újra kell gondolnom ezt a lehetőséget.
    Az órákhoz – mobiltelefonok helyett – ragaszkodnék. Egy kicsit ódivatú ajándék, amolyan békebeli, még akkor is, ha elektronikus. Talán még Krúdyra is asszociálhat a néző (A régi zenélő órához).
    Hasonlóképpen megmaradnék a Mancikával kötött házasság mellett is. Szerintem kihangsúlyozza a főhős „frájer” mivoltát, azt a nem először és nem is csak általam megfogalmazott gondolatot, hogy minden házasság kompromisszum és az ideák feladása („Kis pokol”).
    Még egyszer köszönöm az észrevételeit,
    Üdvözlettel
    Székely Ervin

  3. Nászta Katalin:

    Én is elolvastam a darabot, és azt javaslom: 1. ne fogadja meg Skandikamera ötleteit. T.i. ő csak egy néző lehet, aki, ha előadja valahol valamilyen csapat, esetleg megnézheti. A rendező úgyis meghúzza. Mit húzna ki belőle, ha a szerző már eleve kivág belőle? Az a rész egy színésznek remek lehetőség – ha ráharap – a játékra. Különben meg jól jellemzi a főszereplőt. Ha minden olvasó tanácsát megfogadná a szerző, mi maradna a színjátszókra? 2. Jók az órák. 3. Ez egy kabaréjelenet, hosszabbra nyújtva. Oda kell adni egy színházi közösségnek. Élvezettel fogják játszani a színészek, a rendezőnek sok dolga nem lesz – esetleg húz belőle. De a kihúzott szöveg információira is szüksége van. Általában beépítik a játékba, amit kihúztak a szövegből. De ezt nem fogom elmagyarázni Skandikamerának, hiába kérné, mert akkor lelőném a poént.
    Sok sikert a darab színreviteléhez!

  4. Székely Ervin:

    Nagyon örülök, hogy elolvasta a darabot. Köszönöm szépen az értékelést. Mint az interjúból is kiderült, nincs különösebb jártasságom a drámaírásban. Ez az első ilyen próbálkozásom. Ezért fontos, hogy minden véleményt meghallgassak. Ha egyáltalán szóba kerül a színrevitele, akkor ezeket megbeszélem a színházi szakemberekkel.

Szóljon hozzá!