Ágoston Hugó: impromptu / I.
1
elmész és senki vissza nem hív
voltál és újra új alakban
se leszel immár
nem őriznek meg holt legendák
nem lesz utánad más az égbolt
elapad árnyad
egyedi voltod büszkesége
kihuny veled mint gyertya lángja
nem látja senki
vagy utánzatod a maradvány –
nyom voltál s lágy nyomot hagysz másban
míg van eszmélet?
álmodni jöttél a világra
és végül magad lettél álom
a határtalan szenvedésé
2
párbajozol a láthatatlan
ellenféllel térrel idővel
sötét anyaggal
ő kénye-kedve szerint ejti
rajtad a friss sebeket szinte
mintha vigyázna
a szívedből színes vértinták
folynak árnyékodra ezüst zöld
lila égszínkék
lelkedet már többször kiadtad
de árnyéka valahogy mindig
visszatér benned
megölhet idő anyag isten –
de mintha célja volna véled
mintha színekkel játszadozna?
3
álmomban eltévedek gyakran
ódondad városokban mintha
középkoromban
külsőt váltanak ismerősök
vibrálnak mindig más alakban
tünékeny árnyak
homályhullám kísérget némán –
holnap volt mikor égi hang fényt
metszett az éjbe?
megtaláltam hát azt a helyet
mit összebújva megjelöltünk
ha eltévednénk
elsuttogtam gyorsan a jelszót
az volt a hely kétségkívül de
nem te voltál ott csak a hangod
2020. szeptember 27. 04:13
Szép.