Chips with everything. Sült krumpli, pirított krumpli mindennel. Mintegy negyven évvel ezelőtt egy harminc éves londoni fiatalember írt egy kiváló színművet ezzel a címmel. Arnold Weskernek néhány darabja mifelénk is eljutott – ha jól emlékszem a Gyökereket nem csupán Bukarestben, hanem Marosvásárhelyen is játszották – , az akkori angliai klasszikus munkáseledelre azonban nem csupán a […]

Ha már Kövesi–Toader vita, elő a tényekkel! Elismerem, fontos, hogy az enyhén megalomániás hölgy egy fejjel magasabb az enyhén hiú egyetemi rektornál (akinél doktorált, akarom mondani plagizált), és ez kemény érv az igaza mellett – de aligha menti azt a másik tényt, hogy a korrupcióellenes ügyészség főnöke visszaeső módon, háromszor is súlyosan alkotmányt sértett, amiből […]

Szent – azaz, elkülönített Vannak szent dolgok a világban, amikhez nem szabad nyúlni. Illetéktelen kezekkel, rossz indulattal, elefántként a porcelánboltban. Ezt a veszélyt éreztem a facebookon, interneten, amikor felteszi az ember az alkotásait, és boldog-boldogtalan hozzászól, belerondít.

Gajzágó Márton: Gyere, indul az újság! Ma is szinte eufóriás jóérzés tölt el, ha újraolvasom a Megyei Tükör első lapszámait. Azért csak szinte, mert ebbe a jóérzésbe bizony jó adag szkepticizmus is belevegyült. Mindannyian tudtuk, hogy ’56 és ’58, Nagy Imréék kivégzése után, aki reménykedett azokban az eszmékben, amelyek úgy feldobták az előttünk járó fényes […]

Kristó Tibor: Tudósítások ódon telefonokról Ettől az állomástól jó darabig 75 km/óra a megengedett sebesség, több a kanyar, nem véletlenül nevezik az itteniek viccesen Rió de Kacskaringónak. – Nos, kiragadtam e mondatot Aki mellett elsuhan a táj címmel, Színhelyek felcímet viselő sorozatomban, az 1989-es év januárjában megjelent cikkemből.

Farkas Árpád: Kovásznak lenni… A megye alakulása kezdő tanáremberként ért a Kovásznához tartozó Vajnafalván épp sajtóban való publikálási jogom két esztendőre való felfüggesztésének lejárta idején. Azon a februári délelőttön iskolaigazgatóm olyasféle szöveggel szakította félbe magyarórámat, hogy vége a Háromszék megye melletti kampányolásnak, azonnal hívatnak Sepsiszentgyörgyre. „Itt maga többé nem fog felforgatni, biztos kapus lesz az […]

Oláh István: Most annál inkább Nekem mindig az útelágazásokkal gyűlt meg a bajom, mint Vörösmarty álomhőseinek a Csongor és Tündében. Elértem valahogy a bucsini eltérőig, ami Gyergyóba vitt volna. Szerencsésen megúsztam egy nyilván hibás döntés következményeit, nem Szentmiklóson csináltak lapot, hanem néhány napja Csíkban. Parajdról szerencsésen stoppoltam a vlahicai eltérőig, a következő percben máris indult […]

Tudom, hogy sietek, korai még várni a tavaszt, a fagy nem élte ki dermesztő tartalékait – de bevallom, nagyon kifárasztott ez a tél, kiürítettek szellemi és erkölcsi készleteimtől az utóbbi telek.

Allegro con brio 2000. december. 15. Gaál András, a gyergyói-csíki festő természetesen még le nem zárt, de Csíkszeredától Barcelonáig, Marosvásárhelytől Washingtonig átívelő kiállításaival, képeinek sokaságával, munkásságának következetességével és töretlenségével olyan életművet teremtett, amelynek ihletett méltatásai már ott sorjáznak nem csupán katalógusok és folyóiratok tucatjaiban, hanem tanulmányokban és monográfiákban, az EMKE Szolnay-díjában és több más kitüntetésben.

Allegro ma non troppo 2006. február elsején éppen harmincöt esztendeje, hogy megnyitottam a Hargita szerkesztőségének ajtaját és másnap este a napi harmincadik kávéját felhörpintő és a harmincadik cigarettáját elszívó Kolozsi Márton főszerkesztő helyettes így fordult hozzám: – Mondja Feri, nem lenne ma éjszaka tisztafej ? – Micsoda ? – kérdeztem vissza.

Gergely Tamás: Az én Koreám című könyve kapcsán Gergely Tamás lendületes, tudósító naplója (Az én Koreám) mindent felkavar bennem. Most jelent meg az Üveghegy Kiadó gondozásában. Ez a szerző ötödik könyve, értesülünk a honlapról, magam eddig még csak Fifi, az illatcsepp történetét ismerem, más írásaiból interneten szemelgettem ezidáig.

Van, aki tudja, s van, aki nem: a székelyföldi Hargita megyéből indult kezdeményezés szerint, egy évtizede, minden év elején a magyar irodalom egy-egy nagy alkotója előtt tisztelegve, műveiből felolvasva, reggeltől estig megidézik alakját, munkásságát, szellemiségét. A maraton az olvasási folyamat hosszát, terepnehézségeit és kitartást feltételező elszántságát jelenti. A hely pedig? Nyilvános tere a Kájoni János […]

A Korrupcióellenes Ügyészség körül fellángoló vita, a magyarországi választási kampány begyűrűzése Erdélybe, Románia új kormányának első napjai, az Egyesült Nemzetek Szervezetének menekültügyi vitái, a dél-koreai téli olimpia, ahol az észak-koreai szurkolók a nagy díszfelvonulások koreográfiáját ismételgetik

Molto adaggio Ha jól meggondolom, alighanem Gaál Andrással egy időben kerültem a mai csíkszeredai Márton Áron gimnáziumba. Mindketten 1959-ben nyitottuk meg először az iskola ajtaját, de azért volt köztünk egy kis különbség. Én kíváncsi középiskolásként ültem be először a padba, ő pedig frissen végzettként állt a katedrára. Pontosabban a képzeletbeli katedrára, mert ha emlékezetem nem […]

Nem fogalmaztam egyértelműen. Szerintem nincs különbség a próza és széppróza között Van különbség Esterházy és József Attila között. Választékosan beszélni nem egyenlő a sima beszéddel. A magyarok nem két részre, hanem szétszakadtak.

Már éjfél van. Ady verseit olvasom. Kinn esős, hűvös, de itt belül már melegedni kezd, a szívem lankáin kicsalod a legelső apró rügyeket, a rózsalugasban a levelek már álmodják a legszebb rózsáikat. Készülődés van, lázas, érkezésedre, ki még oly mennyei kényelemben vagy, és létezéseddel műveled a csodát.

A skizofrén helyzetnek, amelyben mi erdélyiek leledzünk, előnye, hogy a dolgoknak egyszerre láthatjuk a romániai és a magyarországi vetületeit, vonatkozásait, párhuzamot tudunk vonni, összehasonlíthatjuk a két országot például a gazdasági fejlődés, a demokrácia, a jogállamiság vagy a korrupció szempontjából. Vegyük ez utóbbit.

Végtére az ünnepek is azért vannak, hogy jelentősebbé tegyünk valamit. Felhívni a figyelmet. Észben tartani. Becsülni. Biztosan kézzelfogható haszna is van az ünnepeknek. A költészet napján legalább verset olvasnak, mondanak, hallgatnak. Ilyenkor születhetnek meg az újabb költők, versolvasók, vershallgatók. Ilyenkor inkább, mint verselemzésekkor az iskolában. Hogy utáltam az olyat!

Jelenet. Történik Erdély fővárosában 2018 februárjának elején. Nyomozó újságírónk helyszíni jegyzetei alapján. Előjáték Köszönöm a vacsorameghívást, mondta az erdélyi elnök, de előrebocsátom, világosan tudom, hogy mit fogok mondani. A budapesti vendégek – egy pártelnök és egy párt-társelnök, utóbbi egyben kormányfőjelölt – csodálkozva összenéztek: logikus, hogy tudja, vagyis nagyszerű, hogy tudod, elnök úr, hisz épp ezért […]

Igen, ez az emberközelség egyik fő jellemzője a 80 éves marosvásárhelyi fotóművésznek, Bálint Zsigmondnak. Ez a címe – Emberközelben – a Bernády Házban nyílt nagy sikerű jubileumi tárlatának és a Communitas Alapítvány támogatásával, a csíkszeredai Pro Print Kiadó gondozásában kiadott szép albumnak is. A kiállítás igen elismerő közönség- és sajtóvisszhangnak örvend, az ünnepelt könyve fotósként […]

Nem tudom, feltűnt-e valakinek, hogy manapság mennyire elszaporodtak az akadémiák. Napjainkban nem csupán a tudományoknak, nemcsak a zenei, képzőművészeti vagy éppen katonai képzésnek, hanem a legtöbb művészeti ágnak és rengeteg sportágnak is megvan a maga külön akadémiája, így maga a fogalom is átértékelődött.

Zsigmond Enikő ny. geológust többnyire turisztikai munkák, útikalauzok szerzőjeként ismertük korábban, s ma is határozottan tiltakozik az ellen, hogy őt szépírónak tekintsék, bár nemrég megjelent izlandi útirajza több az egyszerű, tőle megszokott útikönyvnél. Nem véletlen, hogy a baróti Tortoma könyvkiadó csíki szerző munkájával indította Világjáró erdélyiek elnevezésű, elegáns könyvsorozatát: Zsigmond Enikő: Izland, ahol az idő […]

Tegnap, január 31-én azt álmodtam, hogy még nem vagyok túlkoros, és a neves erdélyi hírportálnál épp jóslat-összeállítást szervezünk az új évről, a publicisták – a sok jóska, teljes állományban! – egymást licitálják túl, hogy olvasóinknak kapaszkodót nyújtsanak az új évhez…. Aztán felébredtem.

A Buenos Aires-i magyar nagykövetségen a fogadóórán megjelent egy nagydarab argentin, aki a konzult kereste. Akkor (a nyolcvanas évek második felében) történetesen én töltöttem be e tisztséget, így behívtam irodámba, hogy miben segíthetek. Elővett egy vastag könyvet (később megnéztem, kis híján hatszáz oldalas volt), megkérdezte a nevemet, majd dedikálta az opuszt – közölve, hogy a […]

Négyen voltunk a szaunában. Két vállas vikingivadék és Olof a felső padon, a legmelegebb helyen, én egy szinttel lejjebb ültem. Olof magas, szikár, szőke, őszbe forduló hajú, végtelenül korrekt, és ebből adódóan borzasztó félszeg ember. Nyugodtan mondhatnám, hogy tipikus svéd. De nem mondhatom tiszta lelkiismerettel, mert az újsvédekre való tekintettel ajánlatos mellőzni az ilyenfajta besorolást.