Eugenia Brediceanu asszonynak

 

Vonszoltam magam,

szenvedésben.

Tán a bennem túlcsorduló lélek viselt meg.

 

A dombok fölötti virradat épp szemhéját,

kialvatlan szemét nyitotta.

 

Zavartan kérdeztem magamban:

Nap,

hogy tudsz még mindig ujjongani

az égre gördülésnek?

 

Aztán, ahogy azon az álmatlanság verte reggelen

ólomléptekkel hol erre, hol arra bolyongtam,

egy rejtett zugban bölcső akadt utamba.

Pókháló benne, mind apró kis világ,

s a szú szétpercegte a csendet.

 

Tűnődve vizsgáltam.

Az a bölcső volt,

melyben sorsomtól mára elaggott kéz

ringatott

első álmomba és tán első ábrándomba is.

 

Az emlékezet csápjaival

tapogattam

lassan-lassan

körbe

azt a múltat, akár a vak,

és egyáltalán nem értem,

mért buktam földre,

mért kezdtem sírni,

majd zokogni saját bölcsőm fölött.

 

Úgy kimerített

az a sok tavasz,

a rózsa,

a fiatalság

meg a nevetés.

 

Az ó bölcsőt kelekótyán

matattam, végigkutattam –

kisded magamért.

 

(1920)

 

Lucian Blaga – Wikipédia

Boda Edit mûfordításai a Káféban

Interjú Boda Edittel a mûfordításokról

1. Demeter Maria:
   2024. június 20. 13:53

   Köszönöm e Blaga – vers közlését.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ