Elekes Ferenc: Kényes dallam (12)
13. Helyi véletlen
Egyszer azt kérdeztem Miroszlávtól, neked van honvágyad, Miroszláv ? Mert nekem van. Állandóan honvágyam van, Miroszláv…
– Ha volna hazám, lehet, volna honvágyam is. Mindig ott vagyok otthon, ahol éppen vagyok. Most ez a tábor az otthonom. Mondtam már, hogy nem is készülök elmenni innen. Menekültek pedig mindig lesznek. Ahol két ember van, onnan az egyik egyszer elmenekül. Ilyenek vagyunk.
– És ebben az életeben van neked valami célod, Miroszláv ?
-Mindenkinek van valamilyen célja. Nekem is. Csakhogy én nem tűzöm magam elé a céljaimat. Minden nap kitűzi célomat a helyi véletlen.
– Mi az a helyi véletlen, Miroszláv ?
– Például megláttuk azt a kerítést csináló embert a kopár hegyoldalban. És segítettünk neki. Itt volt helyben a tennivaló, a véletlen hozta, hogy észrevettük. És ott volt az a raktár, mondhatni helyben, ahonnan munkaruhát szereztünk. A véletlen hozta, hogy tudtam, hol van az a raktár. Itt, helyben derült ki, hogy az egyik szobatársunk neve Adolf. És elvittük Bécsbe, ha lehet, valamit fényesítsünk a nevén. Bécsben, ott helyben derült ki, hogy a kutyákat idomító fiú zsidó akar lenni. Tanácsot adtunk neki, megvártuk. Véletlen volt az is. Helyi véletlen. Soha nem mentem sehová azzal a szándékkal, hogy autót vegyek magamnak. Itt, helyben találtam hármat is. Véletlenül. És szinte ingyen. Amikor kiderült, hogy elmennél Ausztráliába, másnap már ott voltunk az ausztrál nagykövetségen, hogy ezt a dolgot elintézzük. Véletlenül nem sikerült. De azt tettük, amit éppen akkor kellett.
– És te így éltél eddig, Miroszláv ? Mindig rábíztad magad az éppen adódó, helyi véletlenekre ?
– Így éltem. Rábíztam magam a helyi véletlenekre.
– Egyszer Milánó felé utaztam vonattal. Útitársam, egy helyes modorú úr elmesélte, milyen nagy bajban van a sziciliai birtokával. Maholnap mindent széthordanak onnan a tolvajok, nem talál sehol egy negbízható embert, aki gondozná azt a birtokot. Mondtam, bízza rám. És én másnap ott voltam a milánói úr sziciliai birtokán. Két évet töltöttem ott. Megjavítottam a kapukat, falakat, ablakokat, bezsíroztam a kicsi traktorokat, öntöztem, szép lett az egész birtok. Havonta eljött az az úr, megnézte, mit műveltem, azt mondta, soha ilyen szép nem volt az a kert, a kastély, addig lakjam benne, ameddig kedvem tartja. Aztán egy napon bejelentette, eladta a birtokot. Nehéz szívvel jöttem el onnan, de legalább elmondhatom magamról, laktam már kastélyban is, nem csak kovártélyban. Ilyen a helyi véletlen. Van úgy, az embert fölkarolja, máskor útszélen hagyja.
– Akinek szerencséje van, útszélen is megél, – folytatta később Miroszláv. – Nekem volt szerencsém. Épp az út szélén mentem Bécsben, ahol a Szőcs-brigád dolgozott. Valaki szólt, vigyázzak, mély az árok alattam, nézzek a lábam elé. Megigazítottam az elcsúszott deszkát. Szó szót hozott, s én néhány évig ott maradtam a Szőcs-brigádban. Feketén dolgoztam. Jó volt a társaság. Elmondhatom, ismerem Bécs közepét alulról is, nem csak felülről. Nem mindenki számára adódik ilyen alkalom. Annak a bizonyos helyi véletlennek köszönhetem, hogy láttam a fővárost, alulnézetből is. De ez még semmi. Fegyverraktárat őriztem jugóban, voltam dunai hajós, szállodai portás, önkéntes rendőr, kántor és utcaseprő. Ahogy előírta nekem a helyi véletlen.
Korábbiak:
Pusztai Péter rajza
2010. szeptember 7. 02:24
[…] Kényes dallam (12) […]
2010. szeptember 13. 13:43
[…] Kényes dallam (12) […]
2010. szeptember 15. 12:58
[…] Kényes dallam (12) […]