Hogyan javíttatta meg a tévét Elégjólhallok?

Nagyon sok hó volt azon a télen – tudjátok gyerekek – és Szederközben az üregből csak úgy áradt Elégjólhallok Nyuszi kedvenc italának, a fahéjteának az illata. Zöldes színű agyagcsuporból kortyolgatta, amelynek a mázát Szalvador Móki festette kamillatea virággal. Szalvador ott ült szemben a nyuszival és szintén teát kortyolgatott, de ő fenyőteát ivott egy másik kannából, amit karácsonyi ajándékként hozott. Azt is ő piktálta ki, a farkát használva ecsetként, a kanna oldalán narancssárga és tengerkék vonásokkal jelenítette meg barátját, hogy örömet szerezzen neki. Diókaramellát ettek, amit Móki hozott a titkos tartalékból, és tömték magukba a szilvásgombócot, amit Elégjólhallok dadája, Néni készített. S persze teliszájjal dumáltak, mert nem volt otthon senki, aki meghúzza a fülüket, mondván, hogy nem szép dolog teliszájjal beszélni. Nagyerszényű Nénjéről beszélgettek, aki Ausztráliából, Sidneyből látogat haza az ünnepekre.
Mondanunk sem kell, hogy a Nagyerszényű Nénje egy talpraesett kenguru, aki magával hozza gyermekeit, Elégjólhallok Nyuszi unokatestvéreit: Mindigugrót, Helybenugrót és Messzeugrót. De a mi nyuszink roppant el volt keseredve, mert tudomása szerint Nagyerszényű Nénje és egész családja televíziófüggő, neki pedig pontosan most romlott el a tévéje.
– Emiatt ne búsulj – mondta Szalvador Móki, az utolsó korty teát szürcsölve. – Elvisszük a tévéjavítóhoz. – Aztán a farkával összeseperte a tésztamorzsákat, majd felkelt a székről.
Könnyű ezt mondani, de mivel visszük el a tévét a javítóhoz? Mert Vidra Mester elég massze lakott, Zöld-erdő másik végén, a Lusta-folyó partján, Elégjólhalloknak pedig csak egy ócska biciklije volt, amivel nem lehetett a jégen és a hóban karikázni. Jól fogott volna egy szán, de honnan szedjék elő? Kiskopács sem segíthetett, mert a nagyanyját, Harkály Asszonyt istápolta, aki nemrég esett le a fáról, és akit most nem hagyhatott magára.
– Borzihoz megyek – mondta Móki, magát bátorítva. – Neki biztos van szánkója, mert népes a családja, s naponta óvodába kell vinnie azt a sok gyermeket.
Máris indult. Míg Elégjólhallok a tévét csomagolta, Móki intézkedett. Borzinál kiderült, hogy neki sincs szánkója. A gyermekeket traktorral viszi az óvodába, és azt nem adhatja kölcsön, mert annak használatához külön jogosítvány kell, még akkor is, ha nem mennek ki vele az útra, csak az erdőben traktoroznak.
– Nem számít – modta Borzi. – Elviszlek én benneteket Vidra Mesterhez.
– Nem akarunk alkalmatlankodni – válszolta Szalvador Móki. – De ha úgy látod jónak…
Ezután megjelentek Elégjólhalloknál, aki már útra öltözve várta őket, és becsomagolt tévével. Feltették a tévét a traktorra és elindultak mindhárman Vidra Mesterhez, a Lusta-folyó partjára. Majd megfagytak, mire megérkeztek. A Mester bétessékelte őket a jó meleg műhelybe, amely illatozott a halolajtól, az iszaptól meg a tűzifától.
– No lássuk csak, lássuk csak – modta a Mester, anélkül hogy haragudott volna, mert Elégjólhallok és a barátai pontosan most törtek rá, az ünnep előtt.
Vidra szétszedte a tévét és vakarta a fejét egy bálnauszonnyal; ritka szerszám ez, eszkimó barátjától kapta a Mester.
– Nahát, nahát – dünnyögte töprengve. – Sajnos… nem tudom, hogyan javíthatnám meg. Mert ahhoz egy… – zavarba esett – különleges szerszám kell. Jó lenne, ha volna nekem is egy olyan forrasztó pákám mint Oktogonéknak, Pocak Póknak. El kell kérni tőle.
Hát ez nagy baj, folytatta gondolatban a két barát. Télen Oktogon egész családjával együtt ott lakik a Denevérek Palotájában, egy ócska szobában. Rettentően sokan vannak, és veszélyes figurák. Sőt, nem lehetünk biztosak abban, hogy Pocak Pók ideadja azt a forrasztópákát, ha felköltjük álmából Oktogon lakóit.
– Ahogy akarjátok – mondta Vidra -, elvégre a ti televíziótok…
Elégjólhallok és Móki, sóhajtozva bár, de lassacskán elindult a Denevérek Palotájába. Borzi ottmaradt Vidra Mesternél, nem azért mintha félt volna, Isten ments! – hanem mert, mint mondta, gyötörte őt a reuma. Nem tudott már gyalogolni. A Denevérek Palotája pedig egy szörnyen hosszú barlang, s ki tudja, hol van Oktogonéknak a szobája.
Belépve a barlang-palotába, nyuszi és Szalvador Móki áthaladt a Dísztermen, ahol a Karácsonyi Koncertet tartották, immár szokás szerint. A terem most üres volt és visszhangos, korlátlanul fölerősödött benne lépteik kopogása a kőpadlón. Az egyik falon mélyen aludt a bambuszból készített nagy orgona. Építéséhez Rátarti Gólyáék hozták a fát Észak-Afrikából. Aztán furcsábbnál furcsább szobák következtek, melyeken át kellett haladnia a két barátnak. Kanyargósnál kanyargósabbak, és bennük cseppkövek álltak vagy csüngtek – sztalagmitok és sztalaktitok – szárazak meg csepegők. Aztán mindent elnyelt a sötétség, pedig Elégjólhallok magával hozta a szentjánosbogarakat és azokkal próbált világítani, de hiába. Arra gondolt ugyanis, hogy télen rövid a nap, és nem lehet tudni, hol sötétdik rájuk az erdőben.
– … figyeld csak… – suttogta Móki, mert úgy tűnt, hogy szárnyak suhogását hallja.
– Kösz, elég jól hallom – válaszolta Nyuszi s próbált bátor lenni, miközben körülöttük nyüzsögni kezdtek és csattogtak a bőrszárnyak meg a karmok.
Kezüket a fülükre szorították és összekucorodtak, így próbáltak kicsivé válni, elbújni. De ki tudna elrejtőzni a Szárnyasegér elől, így hívták Denevérkirályt, aki roppant dühös volt, mert álmából felzavarták. A denevéreknek a hallása, mint tudjuk, csodálatos; nincs olyan apró zaj, nesz, amit észre nem vennének.
– Nem tudtok csendben ülni otthon, Zöld-erdőben? Mit kerestek itt? – rikoltotta hang nélkül Denevérkirály. De rikoltása így is kis hián szétszakította barátaink dobhártyáját. Mert a denevéreknek még a suttogása is fülhasító, ultrarövid hullámon terjed – mint a rádió adása. A többi állat füle nem hallja ezt a beszédet; úgy érzik, mintha villám csapna beléjük.
– Megbocsásson felséged – dadogta Elégjólhallok, egyedül ő értett valamit abból, amit Denevérkirály mondott, bár csak hozzávetőlegesen, mintha árnyakat látna a ködben. – Keresünk… keresünk…
– Itt, Oktogonnál – tette hozzá gyorsan Móki, látva, hogy Denevérkirály tekintete elborult a haragtól.
Miután megmagyarázták neki, hogy mi a baj, Denevérkirály – bár továbbra is haragudott és fortyogott – Oktogonért küldte az alattvalók hadát. Pocak Pók a fal mellett lopakodott a királyhoz, nagy-nagy igyekezettel, mert attól félt, hogy nem kap többé szállást a denevéreknél. Kelletlenül ugyan, de átadta a forrasztópákát a két barátnak azzal a feltétellel, hogy hamarosan visszakapja.
– Majd tavasszal! – sziszegte Denevérkirály. – Addig ne lássak itt senkit közületek!
Nyuszi és Móki szó nélkül szaladt a kijárathoz: örvendtek, hogy megúszták ennyivel. Nyomukban pedig valaki hirtelen leeresztette a nagy függönyt, amelyik a barlang bejáratát takarta.
Gyorsan visszamentek a műhelybe, ahol Borzi beindított traktorral várta őket. Vidra Mester szempillantás alatt megjavította a tévét, és miután Elégjólhallok fizetségképpen két nagy óceáni halat adott neki, fagyasztott halat, amit ezért hozott otthonról, a jégszekrényből. A Mester elvállalta, hogy maga viszi vissza a forrasztópákát Oktogonnak a legrövidebb időn belül, úgy, ahogy Elégjólhallok megegyezett vele. Aztán a három barát boldogan hazaindult, vitte a tévét, amely kitűnően működött. Mostmár jöhetett Nénje, és magával hozhatta az egész Nagyerszényű családot!
Szederközbe, az üreghez érve Fogalmamsincs Verébbel találkoztak, aki éppen táviratot hozott Elégjólhalloknak, Nagyerszényű Nénjétől. A távirat szerint nem jöhetnek, mert rossz idő van. De Nagyerszényű Nénje karácsonyi ajándékként küld egy vadonatúj tévét, gyorspostával. S lám, az is megérkezett, egy verébsereg hozta és letette az üreg bejáratánál.
Elégjólhallok azonnal Borzinak ajándékozta a régi tévét, hogy tegye a gyermekek szobájába és kapcsolja be, hogy nézhessék a rajzfilmeket.
Szalvador Móki pedig Elégjólhallokhoz hívta Kiskopácsot, és egész este rajzfilmeket néztek az új tévén, amelyet Nagyerszényű Nénje küldött ajándékként.

(Folytatjuk)

Előzmények: Elégjólhallok Nyuszi meséi (1), Elégjólhallok Nyuszi meséi (2),