Elekes Ferenc: Kényes dallam (14)
15. Minden időben
A fiatalok minden nap elővettek egy-egy fehér borítékot, pöcögtették az asztalon, de nem címezték meg.
– Ez menne Julisnak, – mondta Jenő.
– Ez menne a szomszédunk leánykájának, s a szüleinek, – mondta Lóri.
– Majd küldesz nekik a kanadai erdőkből, – mondta Adolf.
– Ha nem tanácsos innen levelet írni, hát akkar ne írjunk innen levelet. Bírják ki levél nélkül, – mondta Jenő.
– Mi is kibírjuk levélírás nélkül, – mondta Adolf.
– Valahogy csak kibírjuk, – mondta Lóri.
– Szép szeretődre, Olgára szoktál-e emlékezni, Miroszláv ? – kérdeztem egyszer Miroszlávtól, amikor láttam rajta, borús a tekintete és nincs kedve semmihez.
– Szoktam. A könyvtárban szoktam emlékezni rá, – felelte Miroszláv.
– Te itt jársz könyvtárba is, Miroszláv ?
– Járok. És koncertre is járok, – mondta Miroszláv.
-Furcsa ember vagy te, Miroszláv ! Olyant én még nem hallottam, hogy a menekültek könyvtárba, vagy koncertre járnának…
– Együtt van itt a könyvtár és a koncert. Mindkettő egy helyen fungál. Régi, kopott, kicsi templomban, ahol olvasni és énekelni szoktam. Ideje is, hogy elmenjünk oda. Mondjuk, épp vasárnap.
Eljött a vasárnap. Miroszláv szépen megborotválkozott, lakkcipőt húzott, sötét ruhát vett magára és bejelentette, aki akar, mehet véle a templomba.
Induláskor Miroszláv a zsebeit megtapogatta és csöndesen annyit szólt, akinek aprópénze van, hozza magával.
Nem volt messze a régi, kicsi templom. Lejött a csökött toronyból a harangozó, megállt Miroszláv előtt és azt mondta :
– Isten hozott, Miroszláv !
Kezet ráztak. És mi is kezet fogtunk a harangozóval.
– Mindjárt itt lesz a pap is, – mondta a harangozó.
– Addig talán a könyveket…- mondta Miroszláv.
– Persze, a könyveket meg kell nézni, mondta a harangozó.
A karzat alatt hoszú polcokon régi könyvek sorakoztak. Főleg gótbetűs, egyházi könyvek. Adolf fölemel egyet és azt mondja :
– Kár, hogy az ember nem tud németül. Ilyenkor jön rá az ember, jó lenne tudni németül…
– Vannak itt magyar könyvek is, a hátsó sorokban – mondta Miroszláv.
A hátsó sorból kivettem egy szépen bekötött könyvet. Az volt a címe : A szombatosok. A cím alatt, apróbb betükkel ezt írta : Különös tekintettel Péchi Simon Főkanczellár életére és munkáira. Írta Dr. Kohn Sámuel. 1889.
Mondom Miroszlávnak, nézz ide Miroszláv, mit találtam. Hallottál te a szombatosokról ?
– Nem sokat. Bizonyosan szent népek lehettek, – felelte Miroszláv.
Kinyitom a könyvet, találomra. Egy helyen ezt olvasom : „Akkori napokban – úgymond – hallottál volna egész Erdélyben minden helyeken a köznéptől sok esztelen disputációt és pántolódást: falun, városon, étel-ital között, estve-reggel, éjjel és nappal praedikátoroktól a praedicáló székből sok káromlásokat és módnélkül való kárpálódásokat a két religio, úgymint a calvinista és ariana (értsd: unitárius) religión valóktól disputálást hallottál volna!”
Mutatom Miroszlávnak, milyen érdekes könyvet találtam találomra, ezt a néhány sort fölolvastam belőle és s megjegyeztem :
-Nem volt békesség soha a földön, Miroszláv ! Még a prédikáló székből is káromkodtak.
-Nem is lesz békesség soha ezen a földön, – mondta Miroszláv. És megkérdezte :
– Te milyen vallású vagy ?
– Unitárius religión volnék, Miroszláv. Épp azért mutattam neked ezeket a sorokat. Erdélyi unitárius. Mégpedig a bigott fajtából. Tíz évben egyszer elmegyek a templomba.
– És ott, Erdélyben a szószékről káromkodnak a papok ? – kérdezte Miroszláv.
– Még nem hallottam, hogy onnan káromkodtak volna, Miroszláv. Hát te milyen religión vagy, Miroszláv ?
– Semmilyen religión nem vagyok, – felelte Miroszláv.
– Akkor miért jársz templomba, Miroszláv ?
– A templom nekem arra való, hogy magamba szálljak, mit tettem jól és mit nem. És arra, hogy elénekeljem a legszebb zsoltárt.
– Melyik a legszebb zsoltár, Miroszláv ?
– Te benned bíztunk, – felelte Miroszláv.
– Honnan ismered te ezt a zsoltárt, Miroszláv ?
– A Szőcs-brigádtól tanultam,-mondta Miroszláv.
Megérkezik a pap, köszönti azt a négy-öt hívét, aki rajtunk kívül eljött a templomba és azt mondja Miroszlávnak:
– Mehetünk ,Miroszláv !
És ment Miroszláv a pap után, föl, az orgonához. És leült Miroszláv az orgona elé és megtelt hangjával a kicsi templom: „…mikor még sem ég sem föld nem volt formálva…”
Befejezéskor pedig lenézett reánk, és fölemelte a hangját: „…és te megmaradsz minden időben…”
Hazafelé menet annyit mondtam Miroszlávnak :
– Azért furcsa ember vagy te, Miroszláv…
Korábbiak:
Pusztai Péter rajza
2010. szeptember 9. 14:52
[…] Kényes dallam (14) […]