Ha Bajor Andor ma élne, biztosan írna egy gyilkos szatírát a „migráncs”-okkal kapcsolatban. A tömegpánikot, az indokolatlan idegen-félelmet annak idején kikarikírozta; biztosan volna egy-két illő szava most is. Mindegyre eszembe jut egyik humoreszkje, amelyben a kisvárosban elszabadult kivénhedt oroszlántól tart a pánikba esett lakosság. Mindenki a szegény páriát üldözi, amely riadtan meghúzza magát egy kapualj mellett. Ott ront rá fűzfaseprűvel a rövidlátó kapus s űzi el ilyetén szitkok kíséretében: – Hát te is itt vagy, te tigrincs??!
Vagyis: oroszlánból – tigrincs.
Innen már csak egy tigrisugrás a „migráncs”…

*

Migráns… Ó, hol van már a régi jó emigráns? Vagy éppen disszidens? És hol van a vándor, a kóbor (lovag), a menekült, a portyázó, a kivándorló, a hódító? A kalandor? Mindenki, aki elmegy, vagy aki átvonul vagy éppen érkezik, az migráns. Mert ilyen a szél, a folyók, a felhők, a viharok, a rossz hírek, no meg a jók is, a divatok, a járványok… Lassan minden globális, egyetlen valóság létezik: a bolygó, annak minden gondja és kínja, szépsége, múltja és jövője – összeboronálva. Ha ez nem tetszik valakinek, kereshet új Amerikát magának – hódítani és kivándorolni.

*

A 19. századi osztrák-magyar dualizmus korszakában, az egyre mélyülő gazdasági válságállapotok előbb belső, majd kifelé irányuló elvándorlást gerjesztettek a magyarországi lakosság körében. A belső, helyváltoztatással járó lakosságmozgás kevésbé foglalkoztatta az ország vezetőit, de amikor a gyorsabb és biztosabb boldogulás utáni vágy kezdte tömegesen hajtani, különösen a vidéki és szegénysorsú lakosokat, mint az élősködők, egycsapásra megjelentek az ilyen-olyan közvetítők, lebonyolítók, kivándorolni segítők, s jókora összegeket akasztottak le a jobb életre vágyóktól. A korabeli állami hatóság „aggódva” figyelte ezt a gátlástalan tollasodást a szerencsétlenek kárán, s úgy gondolta, törvénnyel fogja megóvni őket a fekete ügynököktől, megteremtve a kivándorlás hatósági felügyeletét és hivatalos ügynökhálózatát. Az 1881-ben elfogadott kivándorlási ügynöktörvény volt az első lépés, amelynek nyomán már mérni lehetett az országot elhagyók tömegeit, a migráció hullámait. A kivándorlók ellenőrzött, szabályozott keretek között, hatósági, szociális és orvosi felügyelet mellett válthatták meg távozásuk útját, amelynek nyomán, természetesen most már az állam részesedett az egyre nagyobb haszonnal kecsegtető kivándorlási ügyletből.
Az ügynökségek és az állam között sajátosan kettős játék indult be: az állam szerette volna óvni is lakosságát a kiáramlás mértékétől, tehát formailag inkább kivándorlás-ellenes politikát hirdetett, míg az ügynökségek, akik az állam felé a profitszerzés motorjai lehettek, visszafogott adataikkal mindenáron minimalizálni igyekeztek az Amerikába áttelepülők arányait, illetve azt hangsúlyozták, hogy a kivándorlók pár év múlva, amikor elég pénzforrást gyűjtöttek össze, rendszerint hazatelepednek, a hazahozott tőkével együtt.

(Folytatjuk)

Előzmények: Migránsok ideje (1), (2)

1. B.Tomos Hajnal:
   2015. augusztus 25. 08:33

   Nagyon úgy tűnik,hogy fordult a divat.Az utóbbi időben az „új Amerika” hódit és vándorol hol ott(pl.közelkeleten)hol itt(még ennél is közelebb).Csakhogy őt senki sem nevezi migránsnak.

2. AGNEL:
   2015. augusztus 27. 12:27

   Vandorok vagyunk e fôldön mindannyian !