Fehér formák hava

Ez a gyergyói ember, akinek az ágya közelebb van hozzám, azt mondja a nagy, piros embernek, hogy ő nagyon furcsállja, ha valaki két műtét között, itt, ebben a kórházban is azon töri a fejét, hogy milyen testalkattal vezényelje utcára a beosztottjait. Szerinte egy betegnek itt az a dolga, hogy szó szerint betartsa az orvosok utasításait. Még az sem jó, mondjuk lelkileg, ha sebeit tapogatja és hibát keres a doktorok munkájában. Az viszont jó, ha eltereli figyelmét a betegségéről, mert azzal segíti a gyógyulását. Ő például azzal tereli el a saját figyelmét, hogy időnkint kinéz az ablakon. Illetve kinézne, ha az az ablak nem lenne befagyva. De így is jó neki az a jégvirágos ablak, mert meg tudja saccolni, odakint hány fok hideg van. Ez a hónap a fehér formák hava. Különösen Gyergyóban. A fehér, gyergyói formák között ott van az ő asszonya is.

– Szegény asszony! – sóhajtja a gyergyói ember. – Ma reggel megtelefonáltam neki, induljon el, keressen valahol egy lovasszekeret és vigyen ki a kertbe néhány szekér lóganét. És hintse rá a házunkhoz vezető vízvezetékre, mert ha nem, víz nélkül marad az egész gazdaság. Megfagy a víz a csőben, ha nem így cselekszik. De lehet, megfagy ő is, amíg lovasszekeret kap, s azt is, amit elteríthessen, mert súrolja a hideg a húsz fokot. Én innen, ebből az ágyból most odalátok. Gyergyóba. Egy fehér formát látok, amint megy ki a hegyoldalon. Ő a feleségem.

A nagy, piros ember eltűnődik ezen a szomorúan megrajzolt gyergyói télen és azt mondja:

– Szervezés kérdése minden. Ha maga jól szervezte volna meg az életét, most nem fagyna meg az a szegény asszony. Ő például mindent úgy szervezett meg, hogy bundában jár a felesége és taxival hozza neki az ételeket a hegyen túlról. Taxival. És nem fagy meg az ő asszonya. Úgy szervezett meg mindent.

Érzem a feszültséget a három ágyas szoba gyógyszerszagú levegőjében. Magasabbra állítom párnám alatt a kólásüveget. Azon töprengek, szóljak-e bele ebbe a feszültégbe. Mert szívem szerint beleszólnék. Olyanformán, hogy megvédjem a gyergyóit, de a nagy, piros embert se sértsem meg. Talán azzal kellene kezdenem, hogy az ember nem tudja megszervezni, milyen lyukak keletkezzenek a gyomrán, jófélék-e, vagy erőszakosak. És nem mi döntjük el, hogy kihajítanak-e, vagy nem hajítanak ki belőlünk valamit a doktorok.

Nem szólok bele. Fölösleges. A folyosón most gördítenek végig egy ágyat. Egy nővér azt mondja a másiknak, exitált ez a szegény asszony. Nem látszott semmi rajta.

A három ágyas kórteremben csönd lesz. Vagy valami másféle feszültség költözik közénk. A gyergyói azt mondja a nagy, piros embernek, bocsásson meg, hogy az életvitelébe beleszóltam. A nagy, piros ember lehajtja fejét és így válaszol:

– Ezeket a dolgokat valahol fönt szervezik meg, mi előre egy lépésünket sem tudjuk kiszámítani. Nem bántott meg semmivel.

Magunkra hajtjuk takaróinkat. Azt hiszem, mindhárman azt halljuk csupán:

Nem látszott semmi rajta. Fehér formák hava…

Következik: Zsebemben stockholmi levél

Előzmények: Első fejezet, Második fejezet, Harmadik fejezet, Negyedik fejezet, Ötödik fejezet, Hatodik fejezet, Hetedik fejezet, Nyolcadik fejezet, Kilencedik fejezet, Tizedik fejezet

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ