Interjúsorozat B. Tomos Hajnallal

A sorozat eddigi részeiből megtudtuk, hogy Tomos Hajnal nemcsak költő, hanem belőle az újságíró is elő-előlép, ”művei” ezért vegyes képet mutatnak, a teljes lista az első részben található. A második részben a hangsúly Négyfalura esik, mely életének és tevékenységének színtere. De szó esik mellékes színterekről: bekerül a képbe Brassó, Bukarest, sõt, ha tovább navigálunk az emlékek között, a bulgáriai Albéna is – a harmadik részben.

– Maradjunk még itt egy kicsit: Négyfalunál meg a Fulgurnál… Az egyik fotón, amit korábban mellékeltünk, négyfalusiak között vagy látható, a könyved ott mutattátok be, egy Facebook-meghívón négyfalusi bemutatóra invitálsz, ugyanakkor univerzális érzelmekről-aggodalmakról beszélsz, mármint hogy a verseid arról szólnak. Kérdem ezekután: ugyanaz az aggodalma egy négyfalusi mesterembernek, mint egy brassói polgárnak, vagy mint egy budapesti értelmiséginek? Vagy ezek mind meg kell hogy értsék a másikét, mert empátia is létezik a világon? Vagy te csak a magadéról verselsz, azt értse meg mindenik…? Ugyanazt a verset adod oda a brassói Fulgurnak, mint amit a Lenolajban közölsz? Utóbbi, ugye, budapesti meg hát az interneten van, vagyis tulajdonképpen bárkihez szólhat. Magyarul. Fordították már más nyelvre a B. Tomos-verseket?

– Ha jól értem, azt kéred, vonjak párhuzamot a négyfalusi népművészekkel készített interjúim és a könyvekben, on-line portálokon megjelent verseim között, helyesebben azok üzenete, céljai között. Ha azt tartjuk szem előtt, hogy a népművész egy közösség tárgyi hagyatékát kutatja fel, tanulmányozza és alkotja újra, a költő pedig saját meglátásait, érzelmeit, átélt, megszenvedett tapasztalatait próbálja lírai „köntösben” megosztani olvasóival, akkor van köztük hasonlóság: nevezetesen a munka céljában. Mindketten értékeket, üzeneteket próbálnak átadni a következő nemzedéknek, hogy azok ne tűnjenek el nyomtalanul a mester, illetve a költő fizikai elmúlásával egyidejűleg. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a könyv és főleg az internetes hálózat által ezekhez az értékekhez széles olvasóközönség, elméletileg bárki hozzáférhet, akkor igenis univerzális üzenetről beszélhetünk. Persze az már egészen más kérdés, hogy ízleli-e, érti-e, érzi-e mindenikük vagy sem. És szerintem ebben rejlik a költő igazi elhivatottsága: meg tudja-e szólítani a mai embert, hányuknak tud szívéhez-lelkéhez beszélni, kik azok akik nemcsak értik, hanem érzik is üzenetének súlyát.

A Fulgur kiadónál 1993-ban jelentek meg verseim , tehát „fizikailag” nem azokat küldtem be 2013-2014-ben a budapesti Lenolaj-hoz. De ha témákra, üzenetekre gondolsz, persze, hogy van, ami ismétlődik, pontosabban a későbbi alkotásokban továbbgondoltam, variáltam az egyes meglátásokat. Az is lehet, hogy  idő múltával tapasztalataim is változtak, „beértek” az egyes elméletek, arról nem is beszélve, hogy emberi problémáim, környezetemhez való viszonyulásom sem lehet ugyanaz. A vers pedig – amint mondtam – ezekből a belső tartalékokból „táplálkozik”. Aggodalmakról szólva persze, hogy az alkotásokban kivetülők személyes érzelmek, ami nem azt jelenti, hogy a brassói, budapesti nem értheti, sőt nem élhette át ugyanazt.

Verseimet Fehér Illés műfordító fordította – fordítja le folyamatosan szerbre és jeleníti meg Ezüst híd-elnevezésű blogján, de Ullrich Katalin és Van Horn Andrea is fordított tőlem angolra. Ez utóbbiak a Magyarul Bábelben című internetes portálon jelentek meg, a Fehér-fordításokkal párhuzamosan.
Itt említeném meg azt a néhány versemet is, melyet Cseke Gábor fordított le románra, s egyelőre csak saját gyűjteményemben őrizgetek. Egyébként az Oklahomában élő lányommal, Van Horn Andreával most készítjük közös, kétnyelvű kötetünket Barlangfeliratok címmel, mely válogatott verseimet, illetve azok angol fordítását tartalmazza.

Kérdezett: Gergely Tamás