– Tág értelemben véve nekem minden írásom önéletrajzi mű. No, nem azért, mert amit megírok, pontosan úgyanúgy történt meg az életben is – egyáltalán nem így van -, hanem azért, mert valamennyi művem rendkívül bensőséges, személyes élményből fakad. Olykor közvetlenül átélt eseményekről van szó, máskor meg közvetett dolgokról, például olvasmányélményről. A háború a világvégén című regényemet például sosem írtam volna meg, ha nem olvasom Euclides da Cunhát. Ugyanígy, a Júlia néni és a tollnok sem született volna meg, ha nem ismertem volna meg az ötvenes években egy rádiójátékírót, és ha nem mentem volna keresztül mindazon, amit az első házasságom jelentett. Nem kétséges, hogy sosem írtam volna meg a Don Rigoberto feljegyzéseit, ha nincs rám akkora hatással egy Egon Schiele-kiállítás, mely maradandó benyomást tett rám, megragadta a képzeletemet, és olyan formába öntötte néhány elképzelésemet, hogy regényanyag lett belőlük. Tehát ilyen értelemben személyes tapasztalatokról van szó: van itt megélt élmény, ismerős arc, szemtanúként vagy résztvevőként látott helyzet, olvasmányok… csupa olyasmi, ami nagyon mélyen megérintett, képként megmaradt az emlékezetemben, és megmozgatta a fantáziámat. Ilyen értelemben, azt hiszem, minden könyvem önéletrajzi mű.

(Forrás: Nagyvilág, 1998/5)

1. káfé főnix » Blog Archive » Mario Vargas Llasa műhelyében (2):
   2010. október 8. 18:58

   […] Mario Vargas Llasa műhelyében (1) […]

2. káfé főnix » Blog Archive » Mario Vargas Llosa műhelyében (6):
   2010. október 13. 12:28

   […] Mario Vargas Llosa műhelyében (1) […]