Dokumentumok nyomában (Olvasónapló – 3)

Ómolnár Miklós: 12 nap, amely… 1956. október 23-november 4. (Események, emlékek, dokumentumok. Szabad Tér Kiadó, 1989). Az olvasmányosságra is törekvő, sokszínű antológia kifejezett célja, hogy a dokumentumértékű irások – zömmel vallomások, újságkivágások, eseménynaptárak stb. – nyomán az olvasó saját maga alkothasson véleményt arról: forradalom, népfölkelés vagy ellenforradalom zajlott le Magyarországon 1956 őszén? „Két különböző anyagból áll össze a könyv szerkezete – avat be minket a szerző alkotói konyhatitkaiba. – Az események sora és a dokumentumok után naplószerűen, részletekre bontva következnek a visszaemlékezések, amelyek bár töredékesek, mégis hús-vér valósággá egészitik ki a történtek vázszerű fölsorolását.” Az emlékezések részben ismert személyiségek, szemtanúk vallomásaihoz kötődnek, részben az eseményekbe véletlenül sodródott kisemberek benyomásait, élményeit és gondolatait rögzítik. Nem tudni pontosan, mennyire tartják tiszteletben a szerkesztők az akkor már Magyarországon is művelt javában oral history műfajának szigorú szabályait, ám tény, hogy a vallomások a személyesen átélt történelem jegyében fogantak; nem az objektív igazságot kell számon kérnünk rajtuk, viszont a személyes logikát, az egyéni látásmódot, a szubjektíve átélt történéseket – annál inkább. A könyv érdeme a nagyszámú tényanyag felsorakoztatása, naptári rendbe szervezése, illetve a forrásmunkák felmutatása. Ha némileg politikai lektűr is, de tartalmas, az igazságkeresés eszményeitől fűtött.

Századvég-füzetek 2; 3 (Kiadja a Századvég Kiadó és a Nyilvánosság Klub, 1989). A rendszerváltás évében megjelent két 56-os témájú füzet (/2/Az igazság a Nagy Imre ügyben; /3/ A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23-november 9.) mindkettő lelkes szerkesztői apparátussal, közvetlenül az események után külföldön összeállított dokumentumgyűjtemények.
A Nagy Imréről szóló válogatás első kiadása 1958-ban jelent meg Párizsban, francia nyelven, s kis idő múlva angolul, majd németül is kiadták. Illegális úton bár magyarul is megjelent, ez inkább csak könyvészeti adalék – a korabeli példányok ma már fellelhetetlenek. Az 1989-es budapesti kiadás az első olyan legális kiadvány, amely a teljes magyar nyilvánossághoz fordulva megpróbálja feltárni az igazságot – igaz, pár évtizedes késéssel, szemben ama 1957-es, hivatalos „fehér könyv” állításaival (Nagy Imre és bűntársai ellenforradalmi összeesküvése), amely a készülő végítéletet próbálta minden áron megindokolni. Kende Péter, a párizsi kötet történetét előszavában fölvázolva, így értékelte a könyvet magát: „Az áldozatok sorsáról semmi pontosat nem tudtunk, csak azt, hogy egyeseket megöltek, mások pedig börtönben sínylődnek… Ez utóbbiakra is igyekeztünk tekintettel lenni. Vagyis semmi olyat nem mondtunk róluk, ami… helyzetüket nehezítette volna. Csak a halottak forradalmi vagy emberi érdemeiről mertünk teljes nyíltsággal szólni… Dokumentációnk ezért helyenként hiányos, az igazságnak csak egy részét tartalmazza. Az igazság a Nagy Imre ügyben nem a teljes igazság: ezt a történetet sok vonatkozásban ma másképp írnánk meg. De ez nem szégyellni való baj, egyébként is az 56-tal kapcsolatos újabb munkák már megtették azt, amit itt tenni, illetve igazítani kellene.”

A rádióműsorokat tartalmazó kötet is amolyan „megkésett” utókiadás: az első megjelenés éve 1957, de az akkori példányok ma már bibliofil ritkaságnak számítanak. Az 1989-es, Kenedi János által előszavazott verzió viszont már alaposan javított-bővített változat, amelyben a műsorvevőkről kézzel lemásolt szövegek hézagait a szerkesztők igyekeztek kitölteni, tévedéseit korrigálni. A munka dandárja Varga László nevéhez fűződik, könyve azóta is alapvető hivatkozási forrás, amikor a rádióban elhangzott információk eredeti tartalmát és időpontját kell felidézni. Ne feledjük, hogy az írott sajtó mellett elsősorban a rádióműsorok voltak azok a hatékony és azonnali mozgósító lehetőségek, melyeken keresztül az 56-os történések legfontosabb, s egyúttal legapróbb mozzanatai is maradandó nyomot, bizonyságot hagytak.

Csalog Zsolt: Doku ’56. Öt portré a forradalomból. (Unió Kiadó, 1990.) A szerény megjelenésű, nagy munkavolument maga mögött tudó, irodalmi alkotásnak szánt munka a sajátos „doku”-műfajt megteremtő író egyik utolsó munkája, amelyben az 56-os események öt érdekes személyisége nyilatkozik meg: Erdei Sándor, Katona Géza, Jancsó Livia, Földes Péter és Maléterné Gyenes Judit. „…Olyan életeket válogattam csokorba – hangsúlyozta Csalog Zsolt –, amelyek fókuszában a forradalom élménye csillog. Természetes, hogy ilyen módon a forradalomról is szólnak ezek az arcképek – de csak így, ezen a közvetett módon. És a maguk – vállalt – szubjektivitásával… Nem az adatokban és hangsúlyokban pontos történelmi tankönyvet akartam írni, hanem az arcvonások hűségére törekvő PORTRÉKAT… Az interjúk évekkel ezelőtt, még jóval a cenzúra és a szájzár oldódása előtt készültek, amikor modelljeimnek még bőségesen lett volna félnivalójuk a nyilvános emlékezéstől…”

Csalognak az elmondott, élő szöveg arra jó, hogy annak logikája mentén, annak jellemző elemeivel újra felépítsen egy olyan szöveget, ami dokumentumjellegén belül fikció ugyan, de a nyers minta nélkül nem jöhetett volna létre. Sokat dolgozik riportalanyaival, azok szövegeivel, hogy összhangba hozza mondanivalóját azzal, amit forrásai emberileg elvállalhatnak a nyilvánosság előtt. Munkamódszere ezért nem a megszépítésre, a megfésülésre, a szalonképessé tételre irányul, annál inkább a leképzés hitelére: dadogva szóljon, aki dadog, de érhetően, célirányosan. Ehhez kell Csalognak az a sok-sok felvétel, amit ő alaposan, időt nem kímélve kielemez – és egyúttal, alanyai érekében, védelmez. Végül már nem is tudni: azért doku-e a doku, mert valóságos vallomáson alapszik, vagy azáltal lesz doku, hogy megalkotója dokumentumértékűvé szerkeszti a szakadozott beszédet?

Cseke Gábor

(Folytatjuk)

Előzmények:  Dokumentumok nyomában (Olvasónapló – 1), (Olvasónapló – 2)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ