Detektív novella, Andersen nyomán

14. rész BELLA

„Bella”, gondolta, majdnem kiáltott fel. Ugyanis a Tó vizébe lebukva nemcsak a bukórécéket látta meg, hanem különböző lábakat. S az egyik párban felismerte a Bella uszonyait.
Imádta azokat süldő korában, s az egész rucát, Bellát, aki viszont ridegen visszautasította a közeledését. „Szőrös vagy és nagy, és nem is vagy ruca”, mondta neki pipiskedve.
Akkor kezdett el valóban azon gondolkodni, hogy ő nem tartozik oda, nem azok közé, ő valaki más.
„Tulajdonképpen neki köszönhetem az ébredésem”, gondolja a Tó vizébe lebukva, a hideg víz kijózanító hatással van rá.
„De akkor fájt”, folytatja az önmagával folytatott csevegést.
„Akkor nagyon fájt. Azt hittem, belehalok.”

(Folytatjuk)

Előzmények: 1-2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész 11. rész 12. rész 13. rész