3.

Ha Molnár Tibor interjúját (Brassói Lapok, 1936. július 5.) nem is olvastam megjelenése idején, annál többet beszéltem róla – a szerzőjével.
A sors játéka folytán ugyanis – úgy jó másfél évtized múltán – Molnár Tibor egyik közeli, nagyon kedves bukaresti barátom lett. Előttem van mosolygós arca, kissé meggörbült alakja, Tudtam, hogy a háborús esztendőkben munkaszolgálattal gyötörték; a „felszabadulás” után pedig a román kommunista rezsim egyszerűen lesöpörte az újságírói pályáról, mert fiatal korában tagja volt az aradi szabadkőműves páholynak. Nagyszebenben született, de Aradon nőtt fel, és fölötte büszke volt arra, hogy a húszas években a katolikus gimnázium diákja lehetett – amíg a román kormány ki nem tiltotta a nemromán nyelvű iskolákból a zsidó ifjúságot.(Nekem például Kolozsvárt három évig, 1929-től, osztálytársam volt a református kollégiumban Bárd Oszkár nagyobbik fia, Wettenstein Egon, aki azután szintén román iskolába kényszerült.)
Aradnak voltak ám művelődési hagyományai…Ott született Kuncz Aladár, a Fekete kolostor írója; s ott kezdte közírói pályafutását az egykori tankerületi főigazgató, Krenner Miklós (Spectator); Aradon élt Szántó György, akit híressé tett Fekete éveim című regénye; ne felejtsem el Károly Sándort se… És sajtóélet is volt Aradon, már-már iskolának számító múlttal. De a két világháború között ingadozni kezdett a színvonala – s ezt éppen Molnár Tibortól tudom, ki egy rövid helybeli nekifutás után átpártolt a Brassói Lapokhoz, Kacsó Sándor zászlaja alá.
Hozzátartozik a történethez, hogy József Attila-interjúját a háború után Romániában – hosszú időre – kínos hallgatás vette körül, mivel a címében („Beszélgetés a magyar Panait Istratival”) egy trockista román író nevét dobta fel Tibor! Egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra megjelenhessen, 1956-ban, majd még néhányszor, 1980-ig. A brailai származású Istrati – J.A. kortársa – előbb dicsőitette a Szovjetuniót egy úti beszámolójában, majd gondolt egyet és áttért a bírálatára, bolseviki-ellenes éllel, s ebben csakugyan hasonlított költőnkhöz; Molnár Tibor lényegében mindkettőjük kiábrándult balodaliságát akarta hangsúlyozni, de megmaradt szociális radikalizmusukat is. (P.I. később Nyugatra távozott, és franciául kezdett írni; úgyszólván kilépett a román irodalomból.)
Mindenképpen, Tibor interjúja mai olvasatban is érdekes és magvas. Az, ahogy József Attila elemzését rögzítette A hetedik című, szürrealista homályba (is) burkolt, ars poeticának is beillő, megrendítő költeményét, irodalomtörténeti tettnek számított.Jól tudta irányítani a beszélgetést, és az elhangzottakat hihetetlen pontossággal jegyezte le. (Erre tanú vagyok, mert velem is készített interjút.) Kitűnő színpadi fordító is volt… Isten nyugtassa!

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész / 2. rész /