Manyilov tábornok

A másfél ezres fogolytranszportból alig háromszázan jutottak el Tobolszkig. Sokan már az út elején kidőltek, de legtöbben a hidegben pusztultak el, mert amúgy is elnyűtt ruházatuk nem a szibériai tél számára készült. A transzport parancsnokai, a kozáktisztek nem sokat törődtek ezekkel az egyéni tragédiákkal. Amikor a legközelebbi helyőrségnek átadták a transzportot, röviden számolták el. Ennyit vettem át, ennyi halt meg, ennyit adok át. Elvégre nem ők tehettek a kisebesedett és kimarjult lábakról, a folyamok jégtábláiról, a szörnyű fagyról és a hófúvásokról, melyekből ők maguk is alig tudtak néha kivergődni. Sokszor bizony még a farkascsordák elől sem tudták megvédelmezni a megláncolt foglyokat, hasztalan durrogattak a kozákok az éhes ordasok közé, támadtak azok újra meg újra.
Akik elérték Tobolszkot, mérhetetlen szenvedések árán, azok már jobb helyzetbe jutottak. A kormányzó, Manyilov tábornok művelt ember volt, és részvétet mutatott a szerencsétlenek iránt, amikor megtudta, hogy magyarok. Lelke mélyén elítélte Paskievics és Rüdiger magyarországi hadjáratát, mint ahogy Lengyelország leigázását is. Főleg azon háborodott fel, hogy Paskievics kiadta a hősiesen küzdő magyarokat Haynaunak, az osztrák vérebnek, kényére kedvére.
– Tudod, galambocskám – mondotta feleségének, Tyimofejevna Anasztáziának -, én boldogan ontottam véremet a mi szent hazánkért, az orosz földért, amikor Kutuzov alatt harcoltam, mint a preobrazsenszkiek hadnagya. Borogyinónál három sebet is kaptam, hiszen tudod. De örülök, hogy kiöregedtem. Hogy nem kellett a lengyelek és most a magyarok ellen harcolnom. Mert ez, tudod, nem igazságos dolog, Tyimofejevna Anasztázia. És hogy helyreüssük valamennyire, ezekről a szerencsétlenekről tőlem telhetőleg gondoskodni fogok. Hiszen isten csodája, hogy elérkeztek idáig ennyien is.

Következik: Katorga

Előzmények: 1. rész, 2. rész, 3. rész , 4. rész,