Hervay Gizella az Ifjúmunkásnál (1968–1971)

Hervay Gizi, mielőtt újra elszegődött volna az újsághoz, nem hallgatta el: csak úgy tud eleget tenni feladatainak, ha nem kell naponta bejárnia a szerkesztőségbe. Kérése merészen hangzott, még azokban a romániai „olvadásra” jellemző években is, de a nagyvonalúság hagyományosan otthonra lelt az Ifjúmunkás tájékán – különösen előbbi főszerkesztőnk, Dali Sándor példája kötelezett arra, hogy a munkafegyelmet rugalmasan értelmezzük. Szófogadó utódaként magam is úgy véltem, hogy csak akkor jelenjen meg valaki a munkahelyén – de akkor aztán kötelező módon –, ha valamilyen halaszthatatlan dolga, leadási határideje erre kényszeríti. Különben csak láb alatt lenne… Az újságíró életét és munkáját amúgy sem lehet egy íróasztalhoz kötözni, járnia-kelnie kell az élet sűrűjében, hogy a valóságból összegyűjthesse írásainak nyersanyagát. Gizi jött tehát, leadta előre megbeszélt vagy meglepetésnek szánt kéziratát és már ment is dolgára. Olykor hetekig színét sem láttuk, vagy csak a telefonkagylóba hallózva tudatta, hogy Kobak megbetegedett, és mellette kell maradnia, vagy éppen őt magát teperte le a betegség. (Az 1969-es év nyara például azzal telt el, hogy Gizi időről időre bejelentette: sárgaságot kapott, ami elhúzódik, kezeltetnie kell magát… Októberig színét se láttuk.)

A lapgyűjteményt tanulmányozva, szinte napra kitapinthatóak alkalmi kiesései a rendszeres munkaritmusból. Viszont az irodalmi postát következetesen és előszeretettel művelte, s ma is szívesen olvassa az ember a rovat közleményeibe sűrített eszmefuttatásait, melyekkel rávezetni kívánta az erdélyi irodalom akkoriban fel-feltünedező kezdőit (néhány ismert név a címzettek közül: Sütő István, Burján Emil, Bajna György, Boér Géza, Kónya Sándor, Kristó Tibor, Pethő László, Ferencz Imre), hogy az irodalomban a siker nem lottónyeremény, hanem lépésről lépésre, komolyan meg kell dolgozni érte, s legfőbb kulcsa az őszinteség.
„Miért könnyebb megírni az első jó verset, mint a másodikat, a tizediket? Miért van annyi elsőverses s olyan kevés a harmadszor, negyedszer jelentkező? A nyilvánosság szédít meg vagy a tudatot nehéz elviselni – tehetséges vagy?…
Nem lenne jobb hályogkovács módjára élni, ösztönösen vagdalkozni? Nem. Vállalni kell a kockázatot, el kell viselni a felelősség súlyát – és ami a legnehezebb – szembe kell nézni a tudat bénítóan szigorú ítéletével. Aki véletlenül írt néhány jó verset, az még csak tehetséges. Aki túlélte a jó versek után a rosszakat is… az előbb-utóbb meg fogja találni önmagát.
De aki lemond a küzdelem kockázatáról, aki megelégszik a véletlen adta ihlettel, az egyszer már megtalált szavakkal, annak egyre többször lesz szüksége az eddig megjelent versekre, az eddig kiérdemelt elismerésre hivatkozni s innen már csak egy lépés az igénytelenség, az önmagunk feladása…” (Az Új tollak postája. Ifjúmunkás, 1969. október 16. / 42. szám)

Cseke Gábor

Folytatjuk

Előzmények: 1. rész, 2. rész, 

Forrás: Parnasszus folyóirat, 2017/ 3. szám, ősz. Hervay Gizella-összeállítás és emlékezés (Redivivus)

1. Nászta Katalin:
   2017. december 18. 04:47

   Juj de jó!