Előfordult, hogy rövidebb-hosszabb időre kiengedték a kórházból, olyankor az öccsééknél, Tamáséknál lakott. Náluk is elég sok időt töltöttem Gizivel, sokszor hatalmas lábas káposztáskockát főztünk, és arra rájártunk. amíg elfogyott. Rengeteget dolgozott akkoriban, sok kortársával és fiatal költővel, irodalmárral tartotta a kapcsolatot. Rengeteg népdalt tudott, gyönyörű hangja volt, és sokszor sétálás közben az utcán vagy a Margitszigeten is hangosan csángó kesergőket énekelt. Egyszer a Batthyány téren igazoltatta a rendőr, felszólította Gizit, hogy ne énekeljen, mire ő követelte, hogy a rendőr ad|a írásba, hogy Budapesten tilos csángó dalt énekelni.
l978-ban megjelent a Magvetőnél A mondat folytatása című kötete, a Szépirodalmi Könyvkiadónál a Kettészelt madár. Ismert és elismert költő volt Budapesten és Erdélyben egyaránt. Különböző irodalmi társaságokba járt, voltak barátai, de hurcolta magával a traumáit, és az otthontalanságtól rettentően szenvedett. (Én nem jártam vele irodalmi körökbe, de sokat mesélt róluk, például Tóth Erzsébetet. Csordás Gábort és Baka Istvánt meg a csütörtök esti társaságot sokszor emlegette, és sok kortársával is jóban volt. Engem akkoriban inkább a színház érdekelt, színházhoz akartam szerződni mindenáron. Grotowski szegény színházát, színházi laboratóriumát tanulmányoztam. Wroclawba akartam menni, de nem volt útlevelem. Egyszer a Toldi moziban megnéztük Gizivel a Suttogások és sikolyokat. Én rajongtam Bergmanért, Liv Ullmannért, Ingrid Thulinért. Harriet Anderssonért, ő viszont pocséknak tartotta a filmet, „urizáló nagy giccsnek” nevezte, és teljesen elszontyolodott, hogy nekem tetszett. Amikor a ruhatárnál a nyakamba kanyarítottam a hosszú, piros gyapjúsálamat. az egyetlen ruhadarabomat, amire nagyon büszke voltam, Gizi szorosan megragadta a karomat, és mereven a szemembe nézve azt mondta: „Add nekem a sáladat!” Egy pillanatra meghökkentem, hiszen volt sálja, de rögtön felfogtam, hogy a barátságomat teszi próbára, és gondolkozás nélkül a nyakára tekertem a sálamat. Mintha nedves kendővel letörölték volna róla a bánatot, rögtön teljesen kivirult, kissé évődött még, hogy nem kölcsönkéri, soha nem adja vissza, és amikor azt mondtam. hogy jó, tartsa meg, örökbe adtam, akkor boldogan belém karolt…
Az 1979-80-as évadban a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződtem, és a pécsi Fiatal Művészek Klubjában bemutattam végül a Zuhanások-at. Szederkényi Ervin, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője mondott bevezetőt az előadáshoz, nagyra értékelte Hervay Gizella költészetét. Gizi sajnos nem lehetett ott a bemutatón, mert akkor is éppen kórházban volt. Hamarosan azonban csaknem egyszerre jutottunk lakáshoz Magyarországon. Gizi az Írószövetségtől kapott Óbudán egy tipptopp kis garzonlakást, én a színháztól a pécsi Magasház huszonkettedik emeletén. Megegyeztünk, hogy időnként lakást cserélünk, ha szükségünk van rá. Egyetlenegyszer, 1981 nyarán került erre sor. Telefonom persze nem volt, én a megbeszélt időben visszamentem Pécsre, de Gizit nem találtam a Magasházban, nem találtam sehol. Elvesztette a lakáskulcsot és az iratait, feldúltan egész éjjel liftezett, mentő vitte be a pszichiátriára, mesélte a Magasház portása. Rohantam a Rét utcába, de ott sem volt, Hervay Gizella nevű betegről nem tudtak. Nem voltak iratai, felvételkor Árvai Gabriellaként mutatkozott be, és rövidesen újból a budapesti pszichiátriára szállíották. Aztán kiengedték.
Nem találkoztunk többé.
Egv év múlva, 1982 nyarán öngyilkos lett.

Előzmények: 1. rész, 2. rész,  3. rész

Forrás: Parnasszus folyóirat, 2017/ 3. szám, ősz. Hervay Gizella-összeállítás és emlékezés (Redivivus)

1. Nászta Katalin:
   2017. december 24. 08:37

   Döbbenet… kedves Koszta Gabi, az írás, a történet is… Köszönöm.

2. Skandikamera:
   2017. december 24. 08:39

   Szomorú, szép írás.

3. B.Tomos Hajnal:
   2017. december 24. 12:50

   Olyan adalék ez a Hervay – életrajzhoz, melyről nem olvastam sehol eddig. Köszönöm.