Hogy mit látott Tücsök, azon persze igencsak meglepődött. Aki manót még sosem látott, mit tegyen mást? Csak állt ott, egyik lábáról a másikra támaszkodva, a földet nézte, s közben arra gondolt, ha már léteznek manók, ez itt ne olyan legyen, amelyik elviszi… Sosem gondolt rá komolyan, de most eszébe jutott az is, hogy kis korában, ha rossz fát tett valaki a tűzre, azzal ijesztgették otthon, hogy elviszi a manó!
Apró, dudorodó hasú, színes öltözékű kis, szakállas manó állt előtte. Teljes életnagyságban.
– Jó reggelt! – köszönt vissza a manó. – Szóltál valamit?
– Őőőő, nem. – mondta Tücsök. – Kellett volna?
– Nem is tudom.
– Csak megleptél – nevetett fel Tücsök. -Ennyi az egész. Sosem láttam hozzád hasonló teremtményt. Szóval, Picur is vagy!?
– Saját magam neveztem el magam Picurnak. Gondoltam, könnyebb ezt, mint azt mondani: Zöld Manó. Nem szeretem a hivatalos formaságokat és kész – magyarázta zavarában a hüvelykujjnyi szakállas kis manó.
– Aha – fogta komolyabbra az ajtó előtt álló. És ezzel meg történt az ismerkedés.
Könnyebb volt, mint gondolták volna.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész, 2. rész , 3. rész