A Rapa Nui tánc

(2018. szeptember 24.) A napok egyre csak telnek, már lassan két hónapja Chilében vagyok. Mintha gyorsabban telne az idő, mióta itt vagyok. Furának tűnik, hogy egy éve ilyenkor ez még mind csak álom volt, most pedig ebben élek. Viszont végetért a „minden tökéletes” korszak, megtapasztaltam, milyen az igazi honvágy, mikor semmi de semmi nem jó. És kezdek rátalálni az árnyoldalaira is Chilének…

Az elmúlt három hétben ünnepeltük a fogadó tesóm, Eliecer és Luciano szülinapját is. Most már én is tudtam énekelni a köszöntésnél, mert annyiszor hallottam már. Rengeteg empanadat ettem, kipróbáltam a piscolat (persze, csak mértékkel), ami a chilei alkoholos ital, pisco és cola keveréke. A következő hétvégén pedig családi ebédre hívott meg minket Señora Evelyn, viszont csak a fogadó anyukám, a barátja és én mentünk, mert a fogadó tesóim és a fogadó apukám elmentek Kolumbiába 10 napra. Nagyon finom volt az ebéd, és újfent rengeteget ettem.

Zeneórán az volt a feladat, hogy minden csoport készítsen egy dalt, majd adja elő. Az én csoportom dalának magyar és német szövege volt, amiket én „írtam”. Igazából, csak átírtam pár szót két zeneszövegben, majd kaptam egy teljesen értelmetlen szöveget, de jól hangzott és úgy sem értette senki. A képen, amit csatolok, a mikrofonnál ülök, mert a zenetanár azt akarta, hogy mindenképp én is énekeljek, de nem énekeltem végül (szerintem a legtöbben tudjátok, hogy milyen rossz a hangom…)

Az egyik legfontosabb történés viszont az volt, hogy táncoltam a Rapa Nui-t, a Húsvét-szigetek táncát. Minden évben van két nap a sulimban, amikor évfolyamonként előadnak valamilyen táncot a diákok a családoknak. A 11. évfolyamnak ezt a táncot kellett eljárnia, de például a végzősök cueca-t táncoltak, ami a chilei nemzeti tánc.

Egyszer már említettem, hogy tesi órákon tanultuk a táncot. A ruhát hozzá pedig mindenkinek magának kellett elkészítenie. A „fűszoknyám” szó szerint zsákból készült és rengeteg időbe telt, ameddig kihúzogattam a szálakat. Az első tánc előtt kicsit izgultam, de mivel jól sikerült, másnap már teljes nyugalommal vártam az előadást. Három részből áll maga a tánc: először csak a fiúk, majd csak a lányok, majd hármasával vagy párban mindenki táncol. Én Palomával és Joaquinnal táncoltam egy trióban. Nagyon élveztem és úgy érzem, ezzel az élménnyel is közelebb kerültem a kultúrához.

Kevesen tudják, hogy a Húsvét-szigetek Chiléhez tartozik (én sem tudtam nagyon sokáig). A múlt héten Viña del Marban voltam, az AFS-es kontakt önkénteseimmel találkozni. Sétáltunk az étterem felé, ahol megebédeltünk, majd egyszer csak ott volt egy Moai szobor. A szigeten kívül csak pár darab található belőlük az egész világon, az egyik például Londonban, a British Museumban, ez pedig it,t Viña del Marban. Meglepődtem, mert egy múzeum előtt állt az utcán, egy alacsony kerítéssel körbekerítve. Kicsit nagyobb védelemre számítottam volna.

Korábbiak: 1. rész / 2. rész / 3. rész /

Helga blogjának címe:

https://exchangeinchile.blogspot.com/