Az első baljós jelek

A mi falunk határában volt egy híres fürdő. Kitűnő gyógyvize volt. Messze vidékről jártak oda mindenféle csúzt, reumát, zsábát meg egyebeket gyógyíttatni.A fürdőhöz tartozott egy nagy rét. A tulajdonosa eladta a lévárti gazdáknak, akik nagyon örültek, mert kellett a takarmány a jószágnak. Az új tulajdonos egy Blaskó János nevű ember lett.
Amikor a front elvonult, bejött az asszony hozzánk a faluba, hogy segítsük élelemmel, mert nem maradt semmijük. Én mindennel elláttam, amink csak volt. Hálálkodva ment el.
Már 1945 nyara volt, amikor bevetődtem a fürdőbe. Az öreg Blaskó hímezett, hámozott, aztán kinyögte, hogy most lesz az igazság. A fürdő visszakapja a rétet…
Ahogy így vitázunk, belép a fia. Hallja, hogy miről beszélünk. Szlovákul szól az apjához, hogy legyen csendben. De az öreg rákiáltott: – Toje pravda! Maďari von. (Ez az igazság! Magyarok kifelé!)
…De kinek az igazsága? A Blaskóé, hogy neki maradjon a rét? De kié lesz a falu?…

Lévárt fürdő: Rózsi villa

Lévárton addig szlovák család nem lakott. Az első szlovák ember egy Pupala Štefan nevű volt, aki valahonnan egy fönti hegyi faluból jött le. Egy lakatlan házban ütötte fel a tanyáját. Nem tudott egy szót sem magyarul, a faluban meg a nép nem beszélt szlovákul. Nem volt rá szükség… A hegyi emberünk kikelt magából, mert se a boltban, se a kocsmában nem boldogult.
Amikor azután 1946 januárjában megérkezett hozzánk egy tanító kisasszony, akkor megtudtuk, hányadán állunk, meg hogy honnan fúj a szél…
Én voltam az iskolaszék elnöke. A kisasszonyt hozzám küldték. Az első nap nálunk kosztolt, mi adtunk neki szállást is. Másnap elmentem vele Nagyrőcére az iskolai igazgatóságra. Az erdőn átkísértem a gicei vasútállomásra, onnan vonaton utaztunk Rőcére.
Az úton erről-arról beszélgettünk, a politika nem került szóba. De amikor kijött az inspektorátusról, aztán indultunk vissza, már magabiztosabb lett, mert megkapta a kinevezési papírját, nyomban rátért a dologra: iratkozzak át a családommal együtt szlováknak. Mert az én ősöm, meg mindenkié a faluban szlovák volt, csak hát elmagyarosodtunk…
Kérdeztem tőle, hogy mért tagadjam meg a nemzetiségemet. Ő csak jót akar nekem – válaszolta –, mert Csehszlovákiában ezután nem maradhat, csak cseh vagy szlovák.
Másoknak takarodni kell az országból…Mondjam azt, hogy nem vagyok magyar? Írjam alá, hogy szlovák vagyok? Beszélni sem tudunk szlovákul. Én is csak annyit tudok, amennyi a vándorlásaim során rám ragadt.
Lehet, hogy jót akart nekem és a családomnak a tanító kisasszony. De nekem aznap még az ennivaló se esett jól. A tanítónőt a szomszédban kvártélyoztam el, nem akartam vele többé találkozni. Pedig ő tapintatosabban hozta a tudomásomra, amit Blaskó a szemembe mondott: Magyarok kifelé!
… Egyszer Blaskóné, a fürdős felesége jött be hozzánk. Azt gondoltam, hogy ha késve is, de jön megköszönni a krumplit, meg amivel a front után kisegítettük, vagy talán megfizeti.
No, de ezt nem említette, hanem azzal rukkolt ki, hogy iratkozzunk át szlováknak. Úgy gondolta, hogy most ő segít nekünk, ez az ő fizetsége.
Csak hát itt most nem krumpliról meg lisztről van szó…

* Részletek

(Folytatjuk)

Előzmények: Bevezetés / 1. rész /