Fadgyas Tibor: Gépezet

Forrás: szerző FB-oldala

Demény Péter (Ivan Kramazov:) Zsiléta könyve

Győz a látszat

Ez az üldözéses állapot évekig tartott. Közben Zsiléta megismerte a környezetét. Móni szaladt vele bevásárolni, kocsival vitte, ahová csak tehette. Firka viszont, akinek a családjához Brikett menekült, mikor apu meg akarta fojtani, lazán beengedte magukhoz Misit, beszélgettek és röhögtek vele, holott tudták, min kell Zsilétának keresztülmennie miatta. Igaz, Firkán úrrá lett a rendszer: a fiút, akivel élt, nem szerette, az anyja mégis meggyőzte, hogy vele éljen, hiszen mit szól a világ. A zádonyi mentalitás felülkerekedett: a látszat ismét többet számított, mint a boldogság. Tovább »

Bartha György: Szentilona

délkörökkel jutottunk közelebb
a hallgatáshoz

a levegő párátlan tiszta
papírfehér égbolt

ide is követett a táborom ? Tovább »

Cselényi Béla: robogás haza

izzó penge az ég
rázkódástól a napgolyó
dominó-ötös
formában ég a retinámba
fekete alapon
zöld dominó-ötös

Budapest, 2021. V. 5.

Keszthelyi György: Téma a sötétben

Úgy látok, mint a vak —
megérzem a guruló labda auráját.
Egyetlen érzékszervem sincs,
tájékozódásom a gránát-
repesz vagy a szélmalom receptje —
magát az iránytűt
fel sem ismerem. Tovább »

Somorčík Sz. Rozália: Nagy madár

Demény Péter (Ivan Karamazov:) Zsiléta könyve

Eldől a pohár

Egyszer aztán mégis sok lett. Bár Zsiléta kikötötte, hogy szó sem lehet házasságról, Misi azért természetesen reménykedett. A kapcsolat helyben maradásától a kapcsolatba ömlött a méreg. Egyre több lett az érzelmi zsarolás, az üvöltözés, végül a verés és a rúgás is. Amikor Misi az édesanyja garzonját is fel akarta tenni kölcsönre, Zsiléta figyelmeztette: Kati néni, ne menjen bele! Erre Misi egyszerűen belérúgott. Tovább »

Bölöni Domokos böngészője

TALÁLÓS

Hol ordított a szamár akkorát, hogy az egész világ meghallotta?
— A Noé bárkájában.
Mikor volt egy testben két lélek?
— Mikor Jónás a cethalban volt.
Hol kaszálják a szénát?
— Sehol, mert csak a füvet kaszálják. Tovább »

Székedi Ferenc: Kutyaszorítóban

Forrás: szerző FB-oldala

Bartha György: Seregszemle

Kifulladtak a dolgok
amíg ideértek e ragyogásba

s holdfényben-napfényben most
csatarendbe állnak Tovább »

Cselényi Béla: szorongató

átfutott rajtam
tavaszi kórház nyílik
orgona gyanánt

Budapest, 2021. V. 3.

Bölöni Domokos böngészője

LEÁNYANYÁK

Robespierre, „a zöldszemű” találta ki a népesítés legfurcsább ötletét. Forradalmi idea, de érdemes rajta gondolkozni. Elrendelte, hogy azok a hajadon leányok, akik fiúgyermeket hoznak világra, holtuk napjáig nyugdíjban részesítendők. Az a leányanya, aki több fiút ad a hazának, növekvő évjáradékot kapjon.
Így jöttek divatba a „filles-mères”, az utólagos hozománnyal ellátott hajadon-mamák…
A Moniteur hírlap szerint Robespierre rendelete élénk vitákat váltott ki a konvent tagjai közt. Az ellenzék álláspontja amellett érvelt, hogy privát-szorgalmat nem lehet közpénzekből honorálni.


Emőd Tamás

Színházi Élet, 1932/51

MAGYARADÁS / Színek és képzelet – távolsági beszélgetés Pusztai Péter grafikussal

Demény Péter (Ivan Karamazov:) Zsiléta könyve

Aki gyalog jár

Sorban jöttek a kölcsönök: előbb Zsiléta írt alá, aztán anyu. A te érdekedben teszem, mondta Misi, és mert korábban soha semmit nem tettek az ő érdekében, Zsiléta elhitte.
Aztán beütött a válság, Misiben azonban fokozódott a gőg és a dölyf. Minden pénzüket a kocsikba fektette, a taxis vállalat mégsem ment jól. Tovább »

B. Tomos Hajnal: Vadászjelenet

Ott függött a festmény,
ahogy mondani szokták :
emberemlékezet óta,
melyben az ember én voltam, Tovább »

André Zsuzsa: Megint az erdőn ért a hajnal

Forrás: szerző FB-oldala

Cseke Gábor: Járőr a padláson

Kegyes volt hozzánk az ősz
és sok lett a dió.
Leverve mind egy szálig.
Ott szikkad a padláson.
Macska ügyel, hogy
egér meg ne rágja,
idő meg ne tépje,
tolvaj meg ne járja.
Éjjelente lépte zörög,
a macska-járőr éjfélkor feldübörög.

Faluvégi Anna: áradat

repül a szó
a szárnytalan
bevésődik
az agyadba
azt sem tudod
merre fordulj Tovább »

Cselényi Béla: kínomban röhögtem…

A gyermeksebészet aurája

Tavasz. Sebészet.
A tó melletti kórház.
altatószaga.

Budapest, 2021. IV. 30. Tovább »

Bölöni Domokos böngészője

A MŰVÉSZNŐ ÉS A HELYESÍRÁS

Az egyik színház társalgójában az ünnepek után a karácsonyi ajándékokról folyt a szó. Mindenki elmondta, hogy mit kapott a másik a Jézuskától. — A legszebb ajándékot azonban mégis csak a Manci kapta — csacsogta egy kis szőke kezdő —, két ekkora gyémántot!
És ökleit füle mellé tartotta, hogy a csoda-butonok nagyságát jelezze.
— Most már értem — mondta a társalgó egyik „civil” látogatója —, miért kezdi Manci a Ferihez írott minden levelét ezzel a megszólítással, hogy „Kedves Karátom!”


Színházi Élet, 1920/2. szám

LAZICS

• A marosvásárhelyi Súrlott Grádics irodalmi kör összeállítása Lázár Lászlóról, az Ifjúmunkás című ”egykori, jó szemű szerkesztő”-jéről.

 

Elekes Ferenc
A tökömet ne vegyük ki?

 

Nem elegáns mozdulat, amikor egy internetes újság szerkesztője beavatkozik egy másik internetes újság szerkesztésébe. Különösen akkor nem, ha ez a másik internetes újság tetszik neki, mondhatni mindennapi olvasmánya.
Most mégis elkövetem ezt a nem elegáns mozdulatot. Nem azért, hogy kioktassam a másik újság szerkesztőjét, hanem inkább azért, mert egy bizonyos ügyben személyesen érintve vagyok. Tovább »

Bálint Zsigmond: A só birodalmában

Forrás: szerző FB-oldala

Cseke Gábor: Dióverés…

dióverés
szemmel verés
falhoz verés
gyerekverés
asszonyverés
törökverés Tovább »

Tóth Mónika: Magány

Keszthelyi György: A kisemmizettek

Szegény Attilának már senki és semmi,
Bandi pedig mindenkit kitagad,
csak az a vérbő, üldözött szív
lázadozik, mint eszement. Tovább »

 
Verified by MonsterInsights