Körülöttem nem keringeneksem pulzárok, sem tej- vagy ecetutak.Nem emelkedem bárányfelhők közé,amelyek tulajdonképpen terített asztalok.

Vonat indul a túlvilágra,a jósnő mondta, üdvökre fel!Varangyos őuraságabibircsókjait sebtében levedli.

Légy a barátom, rosszarcúLombroso-fazon, te, aki megérsz egy-két nyakkendõt, öltönyt a nyomkövetõknek.

Feldobja szemernyi magántulajdonát,ki bort, sört, ki zsíroskenyeret.Van, aki mondjuk szüzességével garantál,ha aznap éppen arról szól a tétel.

Forrás: szerző FB-oldala

Amikor melegszik,ha azt mondjuk: tavasz,sirályok jönnek,varjak tűnnek el.Így szól a szabály.

Meghal a remény?Hát akkor eltemetjük.Hol itt a hézag?

Egy kis frontonegy kis tűzvonalbanlődözték egymást az ólomkatonák.Jobb lenne szedelőzködni – szóltam,amikor a nehézfémeket illetőenelfajultak a dolgok.

A zajos hatalmak nevébenlelkünknek ámen, testvéreim,a ló teje legyen mindnyájatokkal,velem a szeszek, a mákonyok,vizsgáljuk meg az aprószenteket,a tapló sejteket, a szuvas genézist,beléjük oltva a próféták titkai.Bántsuk meg egymást méltóképpen,miképpen belénk hasítanakaz ökörsorsok csorba szikéi.Harmad- negyedízig, örökétiglen,áldunk téged, virtus.

Az öregek megháborodtak, lila parókában tette tiszteletétnéhány behemót, ripacs királyné, rikoltozva kitántorogtaka viaszbokorból, közben a társulat kukoricát tördelt a csűrben,a bivalyok lomhán imbolyogtak a sikátor sarában, hámlotta festék a vályogkunyhó napra ásító faláról, szikrát szórt a rönk.

Sziszeg a kovakő,pattognak szerte a szikrák, hunyorognak a köszörűsök, jéghideg lábfejek,repedezett sarkak közöttkarbonszálból épül a lélek.

– akiknek minden út kikövezve – Mosolyoghattokfitymálva, vitézesen,ez a szó enyém.