Villámteszt Odakint zimankóra áll november. A szemközti épületen javában ácsolják a tetőszerkezetet, majd valamikor a cserepezésre is sor kerülhet. Mi jut eszébe erről a látványról?

Mi lóg… A tölgyfa ágán nézd, mi lóg? Egy elfuserált nekrológ…

Ostrom Küldött a fiam egy kurta videofelvételt. Arról készítette, amint éppen az ausztriai Németújvár (Güssing) sasfészkét ostromoljuk – turistaösvényen.

Arborétum Állnak a fák az arborétumban, alacsonyak és magasak, századosak és alig-csemeték. Szorosan egymás mellett, mögött, erdőfoltba szerveződve vagy magányosan, magyarázó táblával ellátott, szemléltető díszpéldányként.

Mókusnyár Egy márciusi hajnalon arra ébredtem, hogy az ablakon át, az udvarra nézve, mókust látok átszaladni a gyepen. Kecses volt, könnyedén elegáns, akár egy költemény.

Gólya-közérzet Szorongató látvány elnézni az őszbe borult faluban a villanyoszlopokra, kéményekre telepített, üres gólyafészkeket. Nincsen sok belőlük, de ahol vannak, el lehet képzelni, milyen nagy élet folyt ott tavasszal-nyáron, szeptemberi útrakelésig.

Vak napraforgó Az út mentén szomorú, lehajtott fejű napraforgó-tábla. Az addig örökké vidám, sárgán virító, kíváncsi virágtányérok most ködnyaltan, elbarnulva sütik le szemüket a földre – az őszi bágyadt napfényben, félig vakon…

Öcsi bácsitól már lejegyeztem egy „klasszikus” mondatot a Bóta András történetében, hiszen a Vallon-ballada elmondója ugyanaz a személy. Kissé szokatlan egy meglett embert (négy évvel idősebb nálam) leöcsizni (Vö. 41. miniatűr Öcsikéje!), de – lelke rajta – ő szereti, ha így hívják. Kétbázisú személyiség volt: a Vallonnal párhuzamosan törzsvendége a Lugasnak is. Ma már csak […]

Hol lakik a Vámos család? Anyaországi község határán suhanunk át. A felvillanó helységneveket olvasva nem egyszer áll tréfára az ember kedve. Miként most is amikor ezt olvassa: VÁMOSCSALÁD.

Kegytemplom A kórterem ablakából a kegytemplom ajtajaira látni. Kis szünetekkel, egész nap adják egymásnak a kilincset a jövőmenők,

Teljesítmény A város főterén három erős, kukra szökő vízsugár. Cirka két méteres ívben. Legalább. Három kamaszodó srác áll eléjük, mintha belőlük, nadrágjuk hasadékán törne elő

Lassan haladunk, lévén mindketten „lábfájósak”. Lassan, mert hátizsákot és szatyrokat cipelünk, élelmiszereket, gyógyszereket.

Kis és nagy Kis József Attila, szülészeti és nőgyógyászati szakrendelő – olvasom a szél pofozta cégtáblán, és azon tűnődöm, hogy egy ilyen firmához akár a nagy József Attila is szíves örömest betársult – volna…

A völgy lélegzete Hajnalodik. Jó ilyenkor beleszippantani a völgy éjjeli levegőjébe. A nyírfa elsárgult levelei megremegnek a rájuk telepedő zúzmarától. Kár, hogy a havasi levegővel együtt utat talál tüdőmbe az országút benzingőze és a vasút kátrányszaga. Meg valami dögletes bűz, a vízderítő állomás felől – jeléül annak, hogy élünk.

Banik Egy banisokat gyűjtögetnek, vödrökbe, Erdély-szerte. Szorgalmasan. Nagy-nagy összefogásként. Hogy megmutassák. Azoknak. Akik 1500 lej pénzbírságra ítéltek egy marosvásárhelyi hölgyet. Aki a piaci árusoknak kétnyelvű árcédulákat osztogatott.

Bejön Kollár Béla. Barna kalapot visel (Fedora márkájúnak nézem), overallt à la Presser, Bródy János stb.), de ing nélkül, továbbá szőrös mellkast. Alacsonyabb nálam, aki mellékszereplő vagyok most itt, és ápolt a szakálla.

Kém-macska A minap valaki – viccből, persze – azt sütötte rá egy ártatlan, idegen ablakban meghúzódó fecskéről, hogy biztosan a titkosrendőrség zsoldjában áll…Rossz viccnek véltem akkor a megjegyzését, de mit olvasok másnap a helyi lapban?

Megy tovább… Városom – többek szerint Erdély – legnagyobb könyvkiadójának alapítója, mindenese mondott búcsút váratlanul a világnak. Ez fölöttébb szomorú,

Fűben hunyorgó A kórházudvar kellős közepén pompás almafa áll. Rendre érik rajta a mosolygó gyümölcs, egy éppen most pottyant le, pontosan a fa alá helyezett, háromszögbe állított padok közé. Éppen csak puffan egyet,

/Vadmalac-félperces/ Nézte Vadmalac, hogy a szeme esett ki. Hogy az a gezemüze állat, szúnyog vagy mi lenne.” ”Hogy került viszont be a két ablaküveg közé?”

Dugó és frizsider A nemrég vásárolt frizsider motorja nagy buzgalommal morog. Fürge kattanással kapcsol be, öt percen át duruzsol, duruzsol és duruzsol a lelkem.

/Vadmalac-félperces/ Andrásnak, Gyurinak, Gabinak, Jocónak, más Káfé-olvasóknak Elkezdte a szájtisztogatást. Halk noszogatással huzogatta ki az évek, évtizedek óta bennszorult válaszokat, el nem mondott véleményeket. Tiltott, cenzúrázott hangokat.

Szuperszéklet – Nagyszerű! Egyenesen csodálatos! – lelkendezett az ágytálban lévő kupacot látva a termetes, pirospozsgás főnővér. Elismerően fogott kezet a heherésző, mitugrász öregúrral,

/Vadmalac-félperces/ Látja a berkenyét, termése van, ”ősz lenne”, gondolja Vadmalac. Behordja a természet a termést. Hát az ember? ”Hát én?”

/Vadmalac-félperces/ Gyűlésen volt, és megtiltotta magának, hogy beszéljen. Szót kérjen. Viszont az indulat csak lökte ki magából az érveket.