Foto Háber A hatvanas évek elején már-már mindenki Foto Hábernek nevezett a marosvásárhelyi művészetiben. Ekkor kezdtem a fotózást, ez időtájban vetítették a Foto Háber c. filmet is az Ifjúsági moziban.

A pörkölt kávé illata hódított meg elsőként. Kisiskolás koromban időről időre megtelt kávéillattal nemcsak falusi lakásunk, de az udvar is, amikor anyai nagyanyám, általában estefelé elkezdte egy érclábasban a nyers szemes kávé pörkölését. Aztán a kihűlt kávészemek kézi darálóba kerültek, majd elkészült a finom kávékeverék, Cikória, Unica, Frank néven forgalmazott termékek hozzáadásával. Legalább két hétre […]

A múlt század végi, nagyváradi fotóiskola egyik markáns képviselője, Biró Károly nevéhez fűződik ez az igen hangulatos, őszinte kép, amely nem csak a pillanatot, hanem az előtte és utána lejátszódó eseményeket, gesztusokat is magába sűríti.

Édesanyám régi, konyhai falvédőire emlékeztet. Talán ezért kedvelem. Néhány éve a Vörösmarty téren, a karácsonyi vásár forgatagában ittam belőle forralt vörösbort, majd hazavittem. De már sem bort, sem kávét – sem feketét, sem barnát – nem ihatok, így csak zöld- meg gyógytea kerülhet a csészébe.

Barátunk menet közben rájött arra, hogy első válaszában igazságtalanul bánt korábbi kegyeltjeivel, ezért ezt a képes-szöveges kiegészítést küldte el a napokban: „A kicsik voltak a kedvenceim, de képtelenség volt a napi adag az állandó mosogatás nélkül és a háziorvosunk is rám parancsolt, hogy csak egyetlen pohárral ihatok, akkor jött a baloldali csésze, majd mikor egy […]

Az én kávéscsészém voltaképpen egyszerű, gyári kacat. Nem is túlságosan nagy, alig két decis, ezért naponta négyszer-ötször kell teletöltenem – igaz: isteni nedűvel. Voltaképpen el is dobhatnám, egyik oldalán a széle kissé ki is csorbult (nem is tudtam, hogy ilyen erősek a fogaim), ám mégis ragaszkodom hozzá. Elsősorban azért, mert ő is ragaszkodik hozzám. Költözködéskor […]

Görögországból hozta egy kolleganőm. Valószínűleg egy kimondottan túristák számára felingerelt ajándékboltaban (souvenir shopnak mondják a görögök) vette a Plákán. A Bródy által megénekelt „filléres emlékeim” kategóriába tartozik.

Mindig öröm volt számomra fiatal, új utakat taposó fotósokat fölfedezni. A marosvásárhelyi Tamás András akkor kezdett el sminkelés nélkül körülnézni társadalmi környezetében, amikor mindenki tudta, hogy az ingázás egy embertelen életforma, a társadalom viszont nem hogy nem tett ellene semmit, de még bátorította is a személyiségromboló kétlakiságot.

Válaszok – teára Vannak csészék, mert több van, de nem kávéra, hanem teára. Igen, nem iszom kávét, sohasem, ugyanis allergiás vagyok a koffeinre, csak teát. Abból is többfélét naponta. És mindegyik fajta tea egy bizonyos lelki állapotot támogat, épít, vagy tesz kellemessé. Reggel fekete teát iszom, jó erőset. Aki nem szokott a tea erősségéhez, az […]

Drága Barátaim, amikor ezeket a sorokat írom, távol az otthonról is távoli otthonomtól, a trópusokon vagyok épp (és primitív, amatőr módon, mint még soha, alaposan leégtem, és sajog mindenem) és alig várom, hazamenjek, és főzzek magamnak egy JÓ kávét. De mivel nekem mindenről és mindenkiről akad kéznél egy fotó, válaszolni tudok a megkeresésre, és meg […]

Brooklynben járva…