Belső elválasztású irigyek Láthatóan ideges a terebélyes takarítónő. Rábízták a nagy, piros ember visszaköltöztetését ide, a három ágyas kórterembe. Hordja ismét a sok ennivalót, amit már egyszer elcipelt innen. Az éjjeliszekrény mögül. Még a hóna alatt is van egy befőttes üveg. Azt mondja, mindjárt jön a régi beteg. Meg sem kérdem, mi az oka ennek […]

Felborult folyosó …Épp ennek a letagadott tűjét kereső embernek a kérdésére akartam volna válaszolni. Hogy van nekem egy kicsi udvarom. De azt a számításaiból hagyja ki, mert árnyékos az az udvar, csak hitvány fű terem rajta, virágokról szó sem lehet. Se szép, kerek gruppokról. De karon fogott ez az ember, hogy menjünk tovább innen, de […]

A letagadott tű Naponta többször elsétáltam az ötvenkettes kórterem előtt. Már csak azért is, hátha kiszivárog onnan valami hír a mondatot kereső költőről. De onnan az égvilágon semmi nem szivárgott ki. Még azt az ismerősnek tűnő, tanárforma beteget sem láttam többé. El is könyveltem magamban, volt költő, nincs költő. Ha él még, bizonyosan azt a […]

Nem talál egy mondatot Virágos orcával, lázasan aludt el a közelebbi szomszéd. A gyergyói. Semmit nem kérdezett tőlem, semmire nem kért meg engem. Arra sem, hogy meséljek neki valamit. Ilyen esténk még nem volt.

Ideges sírkövek Bejön a terebélyes takarítónő, a galacsinos, megáll a nagy, piros ember vetetlen ágya előtt. Benéz az éjjeliszekrény mögé is. – És én most ezt a rengeteg élelmet hordjam át innen… Kérdem, hol van a mi sarokbéli szomszédunk.

Látható világ – Különös mesterség a magáé. Mármint az újságírás, – mondta a hozzám közelebbi szomszéd. – Az újságíró állandóan járja a világot, sokféle emberrel találkozik, figyel, kérdezősködik, amit érdemesnek tart, följegyzi a noteszébe, hogy azt az újságba beletéve mások is elolvashassák. Így lesz a valahol elejtett szavakból látható világ.

Beszéljünk a halakról – Tudja azt maga, hogy én mennyit gondolkoztam azon a fekete autón? – kérdi másnap a hozzám közelebbi szomszéd. – Az a nyesett kézmozdulat, ahogyan maga integetett végig az úton, az magát egyenesen a tömlec fenekére vihette volna, nem gondolja? Mert az biza ugyanvalóst politikai mozdulat volt. És tudja azt maga, hogy […]

Fekete autó Eljött az első boldogabb napja is ennek a gyergyói embernek, mióta itt fekszik a három ágyas kórteremben. Meglátogatta a leánya. – Na, most nézzen végig rajtam! Egy ránc nincs az ágyamon, elsimította szépen ez a gyermek. Mennyire más a leánygyermek! A fiú csak állana az ágyam előtt, esetleg megkérdezné, kívánom-e a pálinkát. Mind […]

A nagyon fontos ember Egy reggel terebélyes termetű takarítónő áll meg a háromágyas kórterem ajtajában. Töri a fejét, látom rajta, nem tudja, mit csináljon, pedig a lába előtt, a földön ott hever egy vattacsomó s egy törött hőmérő. Azt kérdi tőlem, föl tudnék-e kelni egy pillanatra, mert az ágyamat el kell húzni. Van ott, bent […]

Kérj Pelétől autogramot A gyergyói ember azt mondta a Kincses Jóska érettségi vizsgájára, hogy abban az időben mindent meg lehetett csinálni, ha valakinek volt megfelelő összeköttetése a felsőbb szerveknél. Még akadémikus is lehetett a fejes emberekből, tudomány nélkül. Ha odafönt úgy akarták. Olyan volt az a rendszer.

A harmadik Bolyai – Szóval, hoppon maradt a sok daliás diplomata – szögezi le a történetem egyik tanulságát a hozzám közelebbi szomszéd. – Szép Edithnek egyik sem kellett. Csak ez a Jóska. Milyen kár, hogy később elrészegesedett ez a szép Edith! Én a maga helyében nem hagynám, hogy megoperáljanak. Egy ilyen történet valóságos gyógyszer. Maga […]

A szép Edith – Magának az a véleménye rólam, hogy rendes ember vagyok. És bátor. Meg merem mondani, amit sokan nem mernek megmondani. Lehet, hogy igaza van. Mert én most meg merem mondani magának, hogy én nem szeretem a léha történeteket. Amiket most szívesen hallgatna, még ebben a kidobott gyomrú, nyomorúságos állapotában is. Valósággal menekülök […]

Léha történetek – Maga rendes ember – mondja a gyergyói. – Ezt vegye dicséretnek. Azt is, hogy elismerem, a hanyag természetét szépen kiszínezve adta elő nekem. De mi már tisztáztuk, hogy én ács vagyok és megtanultam, ha valamiért megdicsérnek, utána azonnal hibát is találnak bennem. Olyan nincs, hogy egészen megdicsérje valaki a munkámat és azzal […]

Zsebemben stockholmi levél – Ha engem elvisznek ebből a kórteremből valami újabb vizsgálatra, magára bízom a mobilomat, ne vesszen el, s tudjon beszámolni a feleségemnek. Ha hív – erre kér a mellettem lévő szomszéd. Mondom, én megbízhatatlan, hanyag ember vagyok. Bízza egy nővérre, vagy a vöröshajú doktorra, csak reám ne, mert erre én teljességgel alkalmatlan […]

Fehér formák hava Ez a gyergyói ember, akinek az ágya közelebb van hozzám, azt mondja a nagy, piros embernek, hogy ő nagyon furcsállja, ha valaki két műtét között, itt, ebben a kórházban is azon töri a fejét, hogy milyen testalkattal vezényelje utcára a beosztottjait. Szerinte egy betegnek itt az a dolga, hogy szó szerint betartsa […]

A huncut mérleg Fölébredt a nagy, piros ember, szeméből kidörzsölte álmai maradványait és sorba rakta ételekkel megtöltött üvegeit az éjjeliszekrénye mögött. Nagyság és fontosság szerint. Leült az ágya szélére és lógatta a lábát. Mintha egy fürdőmedence szélén ülne, valahol a Riviérán. Egyszer megszólalt, nekem címezve szavait:

A koldus estélyi ruhája Mintha álmában beszélgetne a hozzám közelebbi ágyban lévő szomszéd. A gyergyói. Lapos párnám alatt megigazítom a kólásüveget, hogy magasabbról lássam, nincs-e valami baj a perfúziójával. Nincs. Csöpög szépen, mint idő a történelemben. Látom, nem alszik, tehát nem álmában beszél. Mondom, erősítse fel a beszélgetését, mert nem tudom kivenni halk szavainak értelmét.

Los Angeles grádicsai A délutáni viszonylagos csöndességben besettenkedik a kórterembe egy sztetoszkópos fiatalember. Messziről látszik rajta: orvosnövendék. Lelógó végű, széles papírcsíkokat tart a kezében. Ezekről a papírcsíkokról azok a tésztalapok jutnak eszembe, amelyeket anyám készített a konyhai úthengerrel. Vagyis a laskanyújtóval, hogy majd hosszú szálakat vágjon belőlük az ünnepi levesbe.

A harmadik szomszéd Szerencsétlen ember a harmadik szobatársunk. Semmi betegsége nincs, amit fölmutathatna. Egy foga, egy szál haja nem hiányzik. Csupa erő ez a nagy, piros ember. Valami kis sérv miatt jött ide a hegyeken túlról. Hogy földije műtse meg. A rőthajú orvos. Benne van minden bizodalma.

Ismernek engem az angyalok Reggel megébred a közelebbi szomszéd, azt kérdi, elmondhatja-é, mit álmodott, mert ő gyorsan el szokta felejteni az álmait. Mondom, szívesebben hallgatom az álmokat, mint a kórházi jajgatásokat…

Lapos párna Tele vannak hatással ezek az újfajta altatók. Picik, fehérek, könnyen bevehetők. Be is vették könnyedén a szobatársaim. Horkolnak versenyezve, gyönyörűen. Dicséret illeti a lapos párnámat is. Kivettem alóla a kólás üveget, a derengő fényben nyugodtam nézhetem a mennyezetet reggelig. Csönd van. Jó ez a csönd is. És szép, mondhatni hatalmas ez a vöröstéglás […]

Bizonytalan káromkodás Egy nővér jelenik meg a kórterem ajtajában, összecsapja a tenyerét és majdnem kiáltva mondja, szent Isten, itt van az újságredaktor! Hát maga mit keres itt, az egész kórház meg van győződve arról, hogy meghalt még akkor…

Három ágyas kórterem Három ágyas kórházi szobába kaptam kinevezést. Szóbelileg. A szigorú, nyugodt kinézésű nővér bizalmasan közölte a tolószékemet irányító, dohányszagú emberrel, hogy ez a beteg a háromágyasba megy. Oda, ahonnan most vittek el valakit. Véglegesen. A nikkeles jármű ott állt meg velem a három ágyas kórterem közepén.

Mint álmos mozdony a kocsárdi állomáson, kit most ébresztettek föl egy félreeső vakvágányon, úgy gördül be tolókocsim a tágas, kórházi felvonóba. Komótosan. Szemüvege fölött reámnéz a liftkezelő asszony. Szorgos teremtés, egyszerre három gombot is megnyom, s míg egyik emeletről a másikig érnénk, néhány öltéssel megtoldja a készülő piciny sapkát. Ma sem értem, hogy tudtam beleszólni […]

Vándorló fájdalom Éjjeli három. 112. Neve? Mondom. Panasz? Mondom. Címe? – Eldugott helyen lakom. A főtéren. A Kultúrpalota mögött. Ahol a szilvafák összehajolnak. Ott kell bemenni. Pont a pléhkapu mögött.