A teljes tanulmány itt olvasható:

Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.

A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt. Tovább »

ülni kataton
állni kataton
leguggolni
kataton-
-ba messze száll a kataton Tovább »

Pletykapad a Z generációnak. Olyan meghökkentő ez a szókapcsolat, hogy meg kell ismételnem kedves hallgatóimnak, sőt meg is kell magyaráznom. Tehát: pletykapad a Z generációnak.

A pletykapad kifejezés azokra a különféle alkalmatosságokra vonatkozik, amelyeken székelyföldi falvakban, vagy más térségekben, munkavégeztével, délutánonként, esténként a szomszédok vagy a falusfelek üldögélnek, hogy megbeszéljék ügyes-bajos dolgaikat, a rossznyelvek szerint pedig ugyanott az idősebb asszonyok még délelőttönként is elmondják véleményüket a fiatalok éppen kibontakozó szerelmi kapcsolatairól, egészségi állapotukról, főzésről és más, a faluközösségekben felbukkanó témákról. Tovább »

Ráduly Jánosnak, születésnapjára


szeretném megtanulni
a kövek nyelvét
a nagy öreg hegyeket és a régen mélybe hulló
sziklákat meg a szelíd patakok és vad folyókban lakozó
hajdanvolt építőanyagokat hallgatnám
és nem – egyetlen embernek
sem mondom el miért
ez egyszer nem árulom el véreim
ahogy a moha fölé emelkedő gombákat
a buja virágokat és az égig érő büszke
fákat is –

Univerzum diszkrét képlete,
fásliz kitakart testeket,
alvó zápora a csóknak,
vulkánok láncreakciója piheg. Tovább »

Megjelent a Brassói Lapok ez évi 43.száma, mely többek közt három négyfalusi szerző írását is hozza. Veres Emese-Gyöngyvér a VI.Brassói Magyar Színházfesztiválról, Bencze Mihály egy szovátai füvesemberről cikkezik, jómagam pedig interjút közlök Zsidó Ferenccel,, a 25 éves Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztőjével. (B. Tomos Hajnal)

Ültek Malackával a padon. Kéz a kézben, éppen egymásba illett a kettõ. Hogy melyiké indult el a másikét megfogni, már nem emlékeztek, lehet, hogy Vadmalac volt a kezdményezõ, lehet, hogy Malacka, még valószínûbb, hogy mozdulataik szinkronban voltak.
A távolba néztek, már mintha egy életen keresztül. És mindig kéz a kézben.
Bámulta õket a kékvirágú folyondár, nézte az ibolya lentrõl, meg más: a kalendula virága, Ángyó néni rózsája – évszaka válogatta.

/Megjelent az Újnépszabadságban

hullatja leveleit
kopott múltba rekeszti
az ifjonti rohanást Tovább »

Allíts kaput
hiányzó templomod elé!

Faragj bele
oltárt, poharat, szomjat!

Verd be oszlopait oda,
ahol még senki sem járt,
átok nem hagyott sebet! Tovább »

harmatlott
a gyöngycsepp
arcodon végigfolyt
néha sírni is
erősebb dolog Tovább »

ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG!

„Lefekszem, de furcsa mód, nem tudok aludni. Látomásaim vannak. Egy adott pillanatban a felkelő Nap látványa jelenik meg előttem.
– Olyan, akár a frissen sült kenyér – mondom. A hasonlatot kitűnőnek érzem. Az agyamban gyermekvers motoszkál, fél órán belül el is készül. Íme: „Reggelente, / mikor a Nap / hozzánk ismét / visszatér, / friss, akár a / kemencéből / most kiemelt / sült kenyér.
A versbeli sült kenyér illatától elbódultan alszom el.”
A tiszta szívű ember tud így érezni és írni. Akinek a lelke is illatozik, akár a mesebeli lágykenyér.

Bölöni Domokos

Forrás: szerző FB-oldala

Tompa Klára halálára

Kevéssé ismertem, már amennyire egy jött-vásárhelyi ismerhetett egy színésznőt, aki a vásárhelyi társulatnál játszik. Még annyira sem, mert soha nem dolgoztunk együtt, csak közönségként nézhettem fel rá.
Mégis kialakult közöttünk valami, ami kevesebb a barátságnál, de több az ismeretségnél. Láttam a Promenádban, ahogy a gyermekeivel vonatozott. Aztán, amikor Gyarmathy János kiállítását egyik versemmel nyitotta meg, beszélgettünk néhány szót messengeren. Legutóbb a Parasztopera bemutatóján kerestem, ő is látott, de valahogy elkerültük egymást.
A körvonalait ismertem inkább. Érzékeny, értelmes embernek tűnt, aki jókedélyű, de szemében ott a szomorúság. Egyszer együtt utaztunk Kisvárdáról, akkor még Kolozsváron éltem, Gáspi autójában, de elöl ültem, ott sem beszélgettünk.
Szóval egyfajta néma barátság volt közöttünk. Talán ezt kellene megköszönnöm neki: hogy megértettem, szavak nélkül is lehet.
Most persze ismét a szavak ideje van, de hát mit mondhatnék? Elszorult a szívem és a torkom, Klári. Még hallgathattunk volna kicsit, s a tekintet beszél helyettünk.
Isten nyugtasson békében! Ennyit igazán megtehet.

Forrás: szerző FB-oldala

Mialatt Temesváron ilyen és ehhez hasonló események zajlottak, az államfő felajánlotta lemondását. Szép gesztus! A kormány tagjai azonban kiálltak mellette.
– Soha! – szónokolt Milea honvédelmi miniszter. – Ceauşescu a népé és mi az övé vagyunk testestől-lelkestől.
– Ceauşescu, Ceauşescu, Ceauşescu! – kiáltozta ütemesen a KB PVB ülése, miközben fél szemmel a feltételezett, ugyancsak ovációzó téglákat figyelte; ez lehetett tábornok, államtitkár, senkiben sem lehetett megbízni.
– Köszönöm. Ezt vártam maguktól – illetődött meg a pártfőtitkár, és megnyugodva utazott december 17-én Iránba.
Viktor és Viktória egyre feszültebb érdeklődéssel kísérték az eseményeket. Részben apjuk, részben a tévé és rádió beszámolói alapján, mert az utcára – apjuk kifejezett kérésére – nem jártak ki.
– Szeretnék kérni tőled valamit, ha nem haragszol – rukkolt ki Viktória 18-án csöndesen egy kéréssel. – Kérhetek? Tovább »

Szigetszentmiklós
tetőablakon szemlélt
alkonyatai

belém vésődtek.
Hat-hét pilóta repült
rózsaszín egén Tovább »

Őszi üdvözlet

Tengernyi levél
a Fa pecsétjével el –
küldve szerteszét.

Gyertyaláng

A szél táplálja .
Halotti menedékhely
a hamvadásban –

Szabadulás

Fehér ruhámban
egyszer elrabol árnyam,
mint újszülöttet.

mondj valamit rólam nekem
hányat dobban majd a szívem
mielőtt végleg eldobog
hová visznek az angyalok
vagy csak úgy elandalgok
a halál gesztenyés sétaterén
hol leszek belőlem én Tovább »

Ma van a jó ember napja, ma
nem válaszolsz
a provokációkra, ma
csak z utcák, amiken áthaladsz
ugyanazok, csak az ablak, amin keresztül látod, hogy lépked
a néptelen sikátoron át az Idő

– Menjünk, elviszem az orvoshoz – mondta Chiş Francisc.
– Isten fizesse meg a jóságát! – hálálkodott Kerekes; erősen vérzett, de még öntudatnál volt. – Maga nélkül már deszkát árulnék Földváron.
– Nincs mit. Kéz- és lábtörést! Bocs, ízléstelen kívánság.
– Kérem, értesítse a családomat, hol találnak meg. Ugye, megteszi?
– Magától értetődik. Induljunk!
– Tegyék erre a matracra! – utasította az orvos a kórházban a zsarukat. – Máshol egyelőre nincs helyünk – mutatott körül a teremben, ahol mindenütt: az ágyakon, folyósokon, de még a földön is sebesültek feküdtek.
– Szerecsétlen flótások!
– Ezek? Talán hazaárulókat akart mondani – javította ki a főorvos árgus szemekkel figyelő kollégájára pislantva, akiről mindenki tudta, hogy besúgó. Tovább »

Találkoztunk János bácsival.
Részeg volt.
Egy szűk utcánál megállt pisilni.
— De János bácsi jó ember-e?
— Semmi ember — válaszolta anyám.


Budapest, 2022. X. 23

véremben szánalom
kristálygondolatom
olvasztja szét
acélnehezékét
kell a kitartás
mert látni szeretném
a békét arcomon
és akarom
hogy adataim
végképp törlődjenek
a központi
adatbázisból

MINDEN, AMI SZÍNHÁZ

Kölcsönlakás – Ray Cooney – John Chapman bohózata
Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban.

Miközben az ország színésztársadalma forrong, háborúzik, világot megvált, tüntet – itt azt látjuk, amiből a színház meg tud élni. Jókedvvel mutatják be, mitől döglik általában, de konkrétan is a légy.
Ezúttal Besenczi Árpád csak rendezőként jegyezte az előadást, ami a pergő ritmusból egy kicsit visszavett, – könnyebb rálátva az egészre helyére tenni a jeleneteket – és egy remek, szórakoztató előadással könnyebbedhettünk meg hétköznapi rutinfeladataink nyomása alól. Az jutott eszembe, hogy a színháznak olyan sokféle eszköz van a kezében a világra hatni, azt „megreformálni”, hogy kár is másra fecsérelni az idejét, amiből nincs sok: a jelenetek itt is, akárcsak az előző Sose halunk meg c. előadásban, gyorsan következnek egymásután, de azért van időnk felocsúdni egyik-másik helyzetből és tisztán láthatjuk, mennyire zavaros ebben a történetben (is) minden. Tovább »