Szilágyi-Gál Mihály: A nyugtalan Kelet. Tajvani útirajz/4., utolsó rész
4.04.
Daan nevű város negyed. Félek az új ízektől, az ismeretlen ételek és italok hatásától, rajta kapom magam, hogy a gasztronómiában is a biztonságot keresem. Otthonom az egész világ, ahogy eddig megismertem, beleértve az ízeket, a szagokat, a recepteket. Most pedig idegen terepen járok, bevetésen vagyok a dzsungelben. Dán, lengyel, nigériai, indonéz, indiai és török kollégáimmal hamar szót értünk, persze angolul. Különböző világokból jövünk, de most ugyanazon a hajón utazunk mindannyiunk számára idegen vizeken, ez összehoz.
4.14.
Közép-Európa-kompatibilis lakás, sok könyv, modern festők, igényesen érthetetlen dísztárgyak, halk klasszikus zene. Ez egy kínai disszidens tajvani lakása. Van még neki egy Malájföldön és egy Bostonban. Letartóztatták, megverték, bezárták, deportálták, kiutasították a hazájából, Kínából, ahova talán soha nem térhet vissza, még tranzitban sem egy kínai repülőtéren. A hetvenes-nyolcvanas évek ellenzéki csoportosulásainak egyik máig aktív figurája, lapalpító, a közép-európai rendszerváltások kortársa, így kortalanul is, ahogy kinéz, ötven és hatvanöt között – valójában utóbbi. Ázsiai konyhával vár engem és meghívómat, egy lengyel újságírónőt. Körteraszon tálal, amely körbeöleli a lakást, egy csodálatos völgyben vagyunk, patak és termál vízforrás között, szorosan a hegyek lábánál. A hegyvidék hallatán az európai utasnak valami hidegebb, zordabb kép ugrik be, de ez itt más. A hegyoldal itt szubtrópusi dzsungel, Tajpejtól negyven kilométerre.
Amilyen mértékben Kína nem mozdul semmi felé, amit nyolcvankilenc Európa keleti részében jelentett, olyan mértékben konzerválódik ez a művészember valakivé az 1968-tól 1990-ig terjedő időskálán: egyéniség, szabad élet, stílus, némi bohémság. Könyvespolcán ott van Sonntag mellett Milos, Kundera, Havel. Ez az ember egy évitzed amerikai élet után Tajvant választotta, a világát viszi magával, egy kozmopolita ellenzéki értelmiségi. Magyarázza nekünk, hogy szomszédai nem szeretik, mert más az életformája, mint az itteni embereké. A tajvaniak nem szeretik a politikai üldözötteket, mondja, külön akarnak élni, miután voltak már portugálok, hollandok, kínaiak és japánok gyarmatlakói, ők maguk is üldöztöttek voltak és maradtak, elég az nekik, nem kell ide más is.
A zsúfolt buszt elkerülendő taxival mentünk ki házigazdánkhoz falura, ötfelé osztva a gázsit egy népköztársaságbeli kínai illegális fuvarosnak, aki papucsban volt és gondozatlan, autója egy halottaskocsi. Korábban halottakat taxiztatott, most élőket. Biztosan a szerint, hogy ki fizet jobban…
5.07.
Amióta napi szinten van szó az országos sajtóban Kína fenyegető mozdulatairól Tajvan és az egész dél-kelet-csendes-óceáni térség irányába, azóta heti rendszerességgel írnak az orosz-ukrán háborúról, egyértelműen az ukrán fél iránti támogatással. Egy lengyel sajtókutató magyarázza, hogy e két konfliktuszóna jelenléte a sajtóban csak az idei év eleji tajvani elnökválasztás óta van így, amióta a szigetország Kína fokozódó fenyegetésének árnyékában ismét hitet tett a nyugat-orientált kormányzat mellett. Most világosabban kirajzolódik a Kína – Észak-Korea – Oroszország tengely egyfelől, és az angolszász – európai – ukrán – tajvani tengely másfelől. Kína pont azt éri el, amivel szemben áll: mások szolidaritását vele szemben. Ezen a földrengésektől fenyegetett szigeten összeérnek a földrészek.
5.19.
Az egyetem rektorhelyettese kér, hogy inkább németül beszéljünk, mert Bonnban doktorált, ezt a nyelvet jobban ismeri, mint az angolt. Ő hív meg Tajnanba, a fővárostól déli irányban mintegy háromszáz kilométerre fekvő városba, az egyetem véndiák klubjának találkozójára. A jogászprofesszor felesége és lánya is velünk tart a 300 km/órával suhanó vonaton. Tajnanban, ahol valahogy stabilabb a meleg, mint Tajpejben. Érzem, hogy sehonnan sem frissül. Viszont itt száraz, sosem esik az eső, míg Tajpejben épp fordítva: meleg, eső és magas páratartalom.
A véndiák klub negyven tagjával díszebédben részesülünk, majd múzeumlátogatásban. Engem külön bemutatnak, udvariaskodás, barátságos kinevetés, amikor eszem. Egyik professzorral nagyon megtaláljuk a hangot, magyarázza nekem, hogy sokat tanult a halálbüntetés elleni érvelés magyar szakirodalmából.
Elmagyarázza, hogy Tajvan, más néven a Kínai Köztársaság létének tétje a szabad kínaiság alternatívájának megvédése; annak bebizonyítása, hogy lehetséges egy alkotmányos demokrácia, amelynek gyökerei ugyancsak kínaiak.
Ezt az alternatív kínaiságot akarja a Kínai Népköztársaság egypártrendszere megcáfolni. Ezért fenyeget. De a kolléga szerint Kína ereje ki is merül ebben a fenyegetésben, mert ha meg is támadja, nem tudja megnyerni magának Tajvan népét. A pompás épület, ahova az egyetem által erre az alkalomra bérelt buszokkal érkezünk magán múzeum. Tulajdonosa nagyon gazdag vegyipari vállalkozó, most épp kölcsönkérte a londoni National Gallery reneszánsz és modern tárlatának nagy részét, azt fogjuk megnézni. Találgattuk páran, mennyibe kerülhetett ez az akció. Kérdeztem, meg lehet-e itt mást is nézni, mert én ezeket a festményeket már többször láttam. De a jelenlévők csak habzsolták az európai képzőművészet remekeit. Megértettem, hogy valahogy ugyanazért vagyok itt, amiért Caravaggio és Matisse: ez az ország tartozni akar valahova, kapaszkodik a világba, amely geopolitikailag nem ismeri el őt teljesen; barátokat, kollégákat, tanulókat keres és talál, csak biztonságot nem.
5.21.
Hazautazásom első állomása Sanghaj, ide repülünk Tajpejból, majd hétórás tranzit után tovább Frankfurtba. Némi odafigyeléssel és szervezéssel sikeresen átjutok a másik repülőtérre. Nem bánom, hogy nem kerültem el a Kínával való találkozást, ha felületes is volt: dokumentumfilmszerű élmény egy buszablakból, másfélórán keresztül. Rendőrnő ordít rám, mert rossz folyosón indulok el, ez meghitt érzés, újabb búcsú a nyolcvanas évektől, és innen gyorsan vissza egy másik jelenbe.
Sanghaj huszonhatmillió-háromszázhúszezres lakosú város, majdnem olyan népes, mint két hazám egyszerre. Kelet Londona. Nekem és a többi nyugatinak átszállás, az ott élőknek végállomás.
Tizenhárom órás repülés után Frankfurt, ami még nem haza, de már otthon: az étel és a betű. Még egy átszállás és repülés Bécsbe. Ezen az útszakaszon már úgy érzem, mintha Frankfurt után egyhelyben maradtam volna. Távol-Keleten a szomszéd ország azt jelenti, hogy csak kétezer kilométerre van. Európában iszonyúan sűrű a tér. Egyet lépsz, és már egy másik országon taposol.
(Vége.)
Szilágyi-Gál Mihály (1971, dr. habil.) docens, ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, Budapest. Válogatott publikációk: „Apoliticism”. Philosophy and Global Affairs Review Vol. 3. Issue 1., 2023; A félreértés esélyei. Filozófiai, politikaelméleti és retorikai írások. Budapest: Gondolat Kiadó, 2018; Hannah Arendt and Friedrich Schiller on Kant’s Aesthetics. The Public Character of the Beautiful. Frankfurt am Main: Peter Lang Edition, 2017
Mihály Szilágyi-Gál (1971, Kolozsvár), associate professor, ELTE University of Sciences, Institute of Art Theory and Media Studies, Budapest. Selected publications: „Apoliticism”. Philosophy and Global Affairs Review Vol. 3. Issue 1., 2023; A félreértés esélyei. Filozófiai, politikaelméleti és retorikai írások. Budapest: Gondolat Kiadó, 2018; Hannah Arendt and Friedrich Schiller on Kant’s Aesthetics. The Public Character of the Beautiful. Frankfurt am Main: Peter Lang Edition, 201
Szilágyi-Gál Mihály útirajza megjelent a Transtelexben
Pusztai Péter rajza
2024. július 16. 08:32
Köszönöm. Jó volt olvasni.
2024. július 20. 07:54
Ennek a filozofikus útirajznak a közlése is bizonyítja, helye lenne a Káfénak a weboldalak efemer világában. Kár, kár, kár siránkozza bennem a Holló….