A köztes lét dialektikája

Azon kapom magam, hogy elemzés helyett legszívesebben a Vaszi Mária könyvét „mondanám fel” lelkesedésemben, annyira pontosak és árnyaltak az ő válaszai, megállapításai arról a köztes létről, amelyben egyaránt megtalálható a rosszban a jó, akár a jóban a rossz. A vakációk „szabadságánál” maradva, tisztán láthatjuk, hogy a Máriáék életének igen csekély alternatívája volt: két rosszból a kevésbé rosszat kellett a magukénak érezzék, illetve bármelyik helyzetbe kerültek, meg kellett találniuk benne a jót. Amit feljebb a vakációról idéztünk, az Vaszi Máriáék legelső szünidejében történt. Az élet rendjéhez hozzátartozott, hogy utána ismét jelentkezni kellett az otthonban:

„Még mindig úgy éreztük, hogy inkább ezt választanánk, mint a gyerekotthont. Szeptember 14-én kellett jelentkezni a gyerekotthonban este 6 óráig, ha addig nem értél vissza, akkor a következő vakációban nem mehettél haza, ott kellett maradni. Amikor visszaértünk a gyerekotthonba, a nagyok már ott vártak a kapuban, mit hoztunk otthonról. Anyánk pakolt szalonnát, zsírt és kenyeret, és kaptunk mindhárman 50-50 lejt, ami akkor nem volt kevés, de sok sem. Ha azt nézzük, hogy egész nyáron dolgoztunk, akkor az semmi nem volt. Persze a nagyok rögtön levámoltak, és elvették mindenünket, a Zori nővérem nem akarta odaadni a pénzét, de egy nagyfiú erősen megverte, és erőszakkal elvette, mi meg ijedtünkben a Jucival odaadtuk, és arra gondoltam, talán ettől neki jobb lesz. A Zorival együtt mentünk a nevelőhöz, jelenteni, mi történt, meg jelentkezni, hogy időben visszaérkeztünk a gyerekotthonba. A Zorit annyira megrázta, hogy a nevelő mintha meg sem hallotta volna, amit mondott, hogy nekünk nem szólott, és elszökött a gyerekotthonból. Ő sem gondolta, hogy ezért minket mennyire meghurcolnak. Természetesen nem anyánkhoz ment, mert ott a rendőrség egyből megtalálja, hanem a Pilú mamánál próbálta meghúzni magát Nagytusnádon, ő volt a nagymamánk testvére, és az ő férje volt a nagyapánknak a testvére anyum felől. Ott jó helyen volt, körülbelül egy hónapot volt ott, amikor is nagyanyánk megtudta, hogy ott van, egy pár napra elvitte magához, majd utána visszahozta őt a gyerekotthonba. A nagymamám áldott jó asszony volt a maga egyszerűségével, hiszen analfabéta volt, mégis úgy elintézett mindent, hogy a nővéremnek nem lett semmi bántódása, nem vitték el javítóintézetbe. A Jucival annyira örültünk neki, mert nekünk nagyon hiányzott, hiszen olyan volt, mint az anyánk, de attól viszont nagyon féltünk, hogy elviszik máshová. A testvéri kapocs csak erősebb lett közöttünk, és próbáltunk erősek maradni, bármi is történik velünk.”
Tíz esztendő nagy idő, különösen egy formálódó fiatal életében. Akiből lassan kamaszlány lesz, aki belép a „nagyok” táborába, s most már ő az, aki dirigál a kicsiknek – a hely törvényeit nem lehet kikerülni. Vaszi Mária könyve pedig attól lesz igazán hiteles, hogy nem szakítja ki magát abból a környezetből, amelyben él. Nyíltan elmondja, hogy ő maga is részt vett sok olyan cselekedetben, amire nem büszke ugyan, de lehetetlen volt elkerülni.
Nyíltan felemlegeti például azt az epizódot, amikor egy társával együtt végrehajtotta élete első és utolsó lopását másik gyerektől. Egy olyan lánytól, aki rendszeresen fosztogatott más gyerekeket: „Nem vagyok rá büszke, de ez a lány mindig elvette a kisebbek kajáját; a különféle házi kajákat, amit az ismerősei adtak, azokat pedig mindig bezárta a szekrényébe, és amikor evett, inkább bebújt a vécébe, hogy ne kelljen adnia senkinek. Mi kiszúrtuk, milyen sok kajája van… A híres barátnőm ellopta a kulcsot, én pedig asszisztáltam, és kizabáltuk a szekrényéből a kaját.”
Máskor azt meséli el, miként nem tudott ellenállni ő sem a dohányzás csábításának: „Nagyon sok kiskorú gyerek masszív dohányos volt. Úgy mondtuk, szivarosok. Volt rá példa… hogy a tornatanár megetette a szivarokat azokkal, akik szivaroztak, és nem egy szálat. Ha kihányták, akkor megint mondta: ‘egye!’, és úgy féltek a tanártól, hogy ették a szivarokat, de úgyis szivaroztak utána is… Természetesen én sem maradtam ki semmiből, az otthonban még csak kipróbáltam, de nem jött be a szivar, ahogy ott mondtuk, később a bentlakásban, már szakiskolásként megpróbáltam rászokni. Olyan rosszul voltam mindig, hogy csak úgy tudtam szívni valaki cigijéből, ha mellettem ágy volt, és le tudtam feküdni, mert annyira szédültem. Akkor olyan 15-16 éves voltam, és azért akartam annyira rászokni, mert az volt a ‘menő’, aki cigarettázott…”
A tél nagy vonzerőt jelentett a gyermekotthonban élők számára. Mihelyt lehullott a hó, közelről láthatták a Somlyó hegy hívogató lejtőit és arra gondoltak, milyen jó lenne az oldalon lecsúszkálni. „Télen a hó mit jelent egy gyerek számára? Normális esetben szánkózást meg téli sportokat. Kislányként szánkózni szerettem volna, de a gyerekotthonban nem volt szánkó. Hogy mégis legyen téli élményünk, mentünk, pontosabban kiszöktünk a Somlyó-hegy oldalába. Nejlonon csúszkáltunk, na meg próbáltuk a cipőnket is fényesre verni, több-kevesebb sikerrel. Mit ne mondjak, az elszökés az egyszerűbb volt mindig, mint a visszaszökés, mert a kert alatt már várt ránk valaki, és kaptuk is a porciót, ahogy mi mondtuk, vagyis a verést, de az embert egy idő után már nem nagyon érdekli a verés; az élmény sokkal jobb volt, mint amennyire rossz verés. Talán egy kicsit az idő alatt elszakadtunk a valóságtól.”
A szerelem sem kerüli el a szerzőt ebben a szeretethiányos, ugyanakkor szeretetre éhes környezetben. De ahhoz, hogy ennek emberi mélységeit, szépségét és tragikus árnyalatait megérthessük, megint csak Vaszi Mária egyszerű, de hiteles fogalmazására alapozunk. „Kamaszként a szerelmek sem maradhatnak ki az életünkből. Említettem már a szép szőke fiút, aki nagyon tetszett nekem, és osztálytársam volt. Ennek a fiúnak minden más lány tetszett az osztályunkban, csak én nem. Én ezért olyan csúnyának gondoltam magam, hogy szó szerint még a tükörbe is szégyenlettem belenézni. Amikor nyolcadik osztályos voltam, volt egy fiú, aki velem egyidős volt, de eggyel kisebb évfolyamon járt, Tibinek hívták. Tibi nem volt szép, de jó kiállású, okos, nagyon jó dzsúdós, és nem utolsósorban jó zenész is volt. Az ő vérében is csörgedezett a hegedűszó, hiszen az apukája családja híres cigányzenész család volt. Ők is hárman voltak testvérek, két fiú meg egy lány, a nagyobb fiú a Juci nővéremnek udvarolt… Az első csók is vele csattant el a folyosón. A csóknál mindig az volt az érdekes, milyen fogpaszta szaga van, de arra gondoltam, biztos elszaladt fogat mosni. Aztán megláttam dohányozni, vagyis szivarozni, akkor rákérdeztem, és mondta, megeszi a fogpasztát, hogy ne érződjön a cigaretta szaga. Attól eltekintve jól éreztük egymással magunkat, kerestük egymás társaságát…
A románcunk három hónapig tartott, ugyanis decemberben volt a téli vakáció, karácsonykor meg én általában hazamentem anyámhoz, mert jöttek a szakiskolások, és olyankor menekültem, ugyanis már elég fejlett voltam ahhoz, hogy valaki szemet vessen rám. Egyszóval féltem, hogy meg ne erőszakoljanak. Ebben a téli vakációban nekem kötelező volt ott maradni, mert karácsonykor jött volna az akkori polgármester látogatóba a gyerekotthonba, és nekünk, zenészeknek, ott kellett lennünk, mert zenélni kellett volna ennek a híres polgármesternek. A zenetanártól próbáltam hazakéredzkedni, és azt mondta, ha tudom az anyagot és elzenélem, pár napra elenged a próbákról. Megkerestem Tibit, ő éppen napos volt a konyhán. A konyha előtt adtam neki egy puszit, elmeséltem, hogy megyek haza, és ő azt mondta, de jó, ő is szeretne már Gyergyóban lenni, mert ő odavaló volt. A zene miatt neki is ott kellett maradni a vakációban. Én akkor ott láttam utoljára Tibit a fehér köpenyben… Ugyanis én hazamentem anyámékhoz, rá egy-két napra kitört a revolúció, tehát a forradalom. És ő úgy hazament Gyergyóba, hogy soha többé nem jött vissza.
Persze elmaradt a nagy polgármester-látogatás is, meg a zenélés is…. A rendszerváltás teljesen új korszakot hozott a gyerekotthonba is. Egyszer az egyik gyerekotthoni társam mondta, hogy találkozott Tibivel a vonaton, és kérdezett engem, ez úgy 15 éve lehetett. De ettől többet nem tudok róla, remélem, jól alakult az élete, habár a gyerekotthoniakra ez általában nem jellemző.”

(Folytatjuk)

Előzmények: Árvákról – nem csak árváknak 1; Árvákról – nem csak árváknak 2., Árvákról – nem csak árváknak 3.