Nagyjából mind a dualista állam, mind a törvény alapján működő ügynökök jól tudták: az ellenőrzött, némileg lassított, de biztonságos keretek között tartott kivándorlási gyakorlat fenntartása a távlati veszteségeket azonnali nyereségekkel kárpótolja. A kettőjük közötti húzd meg-ereszd meg játék jelentette a hivatalos politika mosolygós, humanista arcát.
Pálvölgyi Balázs A magyar kivándorlási politika kezdetei (1881-1903) – Kivándorlási törvények és az amerikai kivándorlás című tanulmányában (Jogtörténeti szemle, 2010 / 4. szám) érzékletesen leírja, hogy a külföldön működő kivándorlási ügynökségek miképpen igyekeztek „behálózni” a dualista államot. Egyikük azt javasolta a hatóságoknak, vessenek ki kivándorlási adót a távozni akarókra, s abból tartsák fenn a törvény alkalmazásának költségeit. Az ügynökség ugyanakkor szívesen felajánlkozott, hogy megfelelő jutalék ellenében hajlandó lesz a 20 Ft/fő-re javasolt adót az ügyintézés során az állam részére beszedni. A javaslat akkor nem talált visszhangra, viszont se szeri, se száma nem volt az ügynökségi trükköknek, amikkel a hatóságokat és a törvényt igyekeztek a maguk hasznára kijátszani.

*

Jön a keleti veszedelem, szervezik Európa elárasztását! Fejünkön egy nagy koppanás – szaladj te is, pajtás!

*

Egyesek a tatárjárást emlegetik, de csak fél szájjal. Közben kiderült, hogy azok a szegény tatárok talán éppen a rokonaink (mert miért ne?) és fesztvizitre jöttek mifelénk, az elődeink meg beijedtek, megpróbáltak elrejtőzni előlük… Aztán megvolt a félreértés… Például Széken, ahol minden augusztusban ceremónia keretében emlékeznek meg a tatárdúlásról. Csak úgy zúgnak a harangok… Különben az egész történelem a félreértések (és az értetlenségek) sorozata, szigorúan „kölcsön kenyér visszajár” alapon.

*

Nem attól félek, hogy meg kell osztanom a városom egy-két-három-sok betelepedővel, hiszen az én városom már nincs sehol. Kitelepedtem belőle. És betelepedtem egy másikba. Ergo: magam is csak egy csóró migráns vagyok. Úgyhogy jobb, ha nem szólok semmit, és csöndben meghúzom magam. Amíg föl nem teszik a kérdést: mit keres egy Kolozsváron született és élete javát Bukarestben leélt jövevény a székelyek egyik ősi fellegvárában, Csíkszeredában? Persze, ismerőseim, környezetem tudnak annyira viselkedni, hogy ne szögezzék nekem nyíltan kérdéseiket. De sejtem, tudom, hogy lelkük mélyén valamilyen magyarázatra várnak, amit ha nem kapnak meg, akkor ők maguk gyártanak hozzá elméleteket. Bevallom már most: megélhetési célokkal jöttem ide. Senki se állta utamat, igaz. De magam se integrálódtam be az új környezetbe. Megmaradtam a pálya szélén, betelepültnek. Elvégre nem rossz státus ez sem… És amikor migránsról hallok, mindenek előtt magamra gondolok. Magunkra: testvéreimre, rokonaimra, akik szétszéledtek a világban, barátaimra, osztálytársaimra, akiket elvittek az expresszek, a légijáratok, a menekülési pánikok és a vakremény.

(Folytatjuk)

Előzmények: Migránsok ideje (1), (2) (3)

1. Gergely:
   2015. augusztus 26. 10:12

   Nagyon szép, érzékeny, õszinte szöeveg a Gabié, és megértjük a kiindulópontját is. Nem hiszem viszont, hogy pillanatnyilag ez a kérdésfeltevés.

2. Cseke Gábor:
   2015. augusztus 26. 10:24

   A kérdésfelvetést majd a végén ítéld meg. Hosszú mese ez még! Arra gondoltam, hogy az egész életünket, történelmünket érdemes végiggondolni akkor, amikor egy ilyen súlyos problémában nem akarunk fűhöz-fához kapkodni. Ma sajnos ez folyik. Megpróbálunk cselekedni, gondolatok nélkül. Reflexből.

3. Gergely:
   2015. augusztus 26. 11:44

   A kérdés szerintem jelenleg és európai szinten úgy tevõdik fel, hogy mennyi menekültet tud Európa felszívni, hogy alapvetõen ne változzék meg. Te igen rendes, becsületes, a hely szellemét elismerõ, magyar anyanyelvû „migráns” voltál, vagy, egy kis család vagytok, hálásak azért, hogy befogadnak, az nem népvándorlás. Napi kétezer ember hosszú idõn keresztül már az.

4. Cseke Gábor:
   2015. augusztus 26. 11:50

   Európának kötelezően meg kell változnia, mert ha nem teszi meg, akkor a kardjába dőlhet. Ha van esze, akkor éppen a migránsjelenség hatására talál megoldást a saját bajaira. No, de haladjunk csak tovább… Egy kis gondolkodás sosem árt.