Dokumentumok nyomában (Olvasónapló – 4)

A nyolcvanas évek második felében készült mélyinterjúk nyomdokain a rendszerváltás után egész sor feltérképező szándékú beszélgetést/vallomást rögzítenek, mindenek előtt az 1956-os Intézet égisze alatt. Figyelemre méltó gyűjtemények láttak napvilágot ezek nyomán: „Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni!” (Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből. Századvég Kiadó–1956-os Intézet, Budapest, 1993), a Pesti utca 1956 (Válogatás fegyveres felkelők visszaemlékezéseiből. Századvég Kiadó–1956-os Intézet, Budapest, 1994) című kötetek, amelyek anyagát az 1956-os Magyar Forradalom Története Dokumentációs és Kutatóintézetének Oral History Archivuma interjúiból állították össze. Később az 56-os események fél évszázados emlékünnepe teremtett jó alkalmat ahhoz, hogy további alapfontosságú vallomásgyűjtemények és tanulmányok lássanak napvilágot. Közéjük tartozik A forradalom emlékezete. Személyes történelem (Az Oral History Archivum anyagai alapján összeállította Molnár Adrienne, Kőrösi Zsuzsanna, Keller Márkus. Budapest, 2006.), illetve az a tanulmánykötet, amely 2007-ben azt vizsgálta meg, miként csapódott le az 56-os események hatása Magyarország szomszédainál (Az 1956-os forradalom visszhangja a szovjet tömb országaiban. Szerkesztette Rainer M. János és Somlai Katalin. 1956-os Intézet, Budapest).
Spiró György, aki 2010-ben Tavaszi Tárlat címmel visszhangos regényt jelentetett meg 1956-ról, amelyhez nagyon sok háttértanulmányt, tényirodalmi kiadványt kutatott fel, egy interjúban elismerően szólt az eseményt feltáró magyar dokumentumirodalomról: „Az elmúlt húsz évben sok mindent kiadtak a korszakról. Fantasztikus kiadványok születtek, amelyeknek nagy részét most el is olvastam. Ezeknek a könyveknek a nagy része nem jut el az olvasókhoz. Pár száz példányban adják ki ezeket a nagyon fontos, alapvető munkákat, de valamiért úgy tűnik, a kritikusok nem teljesítik a feladatukat, hogy ugyanis megismertessék az olvasókkal, mit érdemes egyáltalán kézbe venni.”

Kopácsi Sándor: Életfogytiglan. IUS. 1989 (Tardos Tibor írói közreműködésével). Kihagyhatatlan memoár, amelyben Budapest korabeli rendőrfőkapitánya, az 1956-os forradalmi Nemzetőrség helyettes parancsnoka vall életéről, a szabadságharchoz fűződő viszonyáról, a szovjet invázióról. Igaz, hogy Kopácsi az 56-os perben beismerő vallomást téve mentette magát, de külföldre távozva szerét ejtette, hogy tanúságát tegyen az 56-os események őszinte tisztaságáról, eszményeiről. A memoár a párizsi Irodalmi Újságban jelent meg először folytatásokban, számos idegen nyelven kiadták s jó sajtóvisszhangja volt. Graham Green egyebek között ezt irta Kopácsi munkájáról: „Figyelemreméltó beszámoló Magyarország 1956-os szovjet lerohanásáról. Egy teljesen új képet kaptam a megszállás körülményeiről, az azt követő eseményekről és a benne szerepet játszó személyekről.”

Pongrátz Gergely: Corvin köz 1956. A szerző kiadása 1981-1982. A memoár jellegű mű legelőször 1982-ben, szerzői kiadásban látott napvilágot, mindenek előtt szubjektív élmények alapján állítja elénk a forradalmi események menetét, a szerző csatlakozását a szabadságharcosokhoz, nem rejtve véka alá a szabadságért küzdők emberi hibáit, tévedéseit. Nem bánik kesztyűs kézzel olyan vezetőkkel sem, mint amilyen például Maléter Pál honvédelmi miniszter, a Corvin-közzel szomszédos Kilián-laktanya parancsnoka, s általában ellensége mindenfajta kompromisszumnak, egyezkedésnek. Műve elé írt bevezetőjének végén kijelöli saját művének a helyét is: „Tudom, hogy könyvem nem nyeri el az irodalmi Nobel díjat, de nem is pályáztam rá. Azonban a nyers őszinteséggel leírt események remélem, hogy megfékezik azokat, akik a magyar forradalommal foglalkoznak, egymással vetélkednek a történelemhamisításban és elesett bajtársaim bemocskolásában! Vezérelvem az volt, hogy vagy az igazat írjam meg, vagy semmit, még akkor is, ha az nekem, vagy bárki másnak fáj.”

Csete Örs: 1956. Budapest. Arcok és sorsok. (Magyar Napló Kiadása, 2001). Fotóalbum, amelyben ’56-os résztvevőkről készít jellegzetes portrét mind a fotográfia, mind a szóbeli vallomás eszközeivel. Az 1966-ban született, magyar szakos tanári, könyvtárosi és etnográfus diplomával rendelkező szerző számára nem közvetlen élmény 1956, viszont ahogyan albuma bevezető soraiban irja: „Egy októberi délután, ezerkilencszázkilencvenkettőben, a forradalom egykori helyszínén, a budapesti Corvin közben álldogáltam. Körülöttem nagyrészt nálam idősebb emberek, a mozi lépcsőjén rögtönzött színpad. A szeles idő ellenére folyamatosan érkeztek újabbak a Körút felől, s a tömeg egyre növekedett. A mikrofonba egy asszony az életéről beszélt, hajdani reményeiről, jelen csalódottságáról. Az összegyűlt sokaság minduntalan félbeszakította, kiabáltak, tapsoltak, tovább hallgatták. Mintha a szónok és közönsége valami különös párbeszédet folytatott volna egymással. Ők volnának az egykori forradalmárok? – villant át rajtam. Azóta vagyok kíváncsi rájuk, a XX. századvég öregedő, hétköznapi forradalmárjaira……Nem volt célom egzakt történelmi ismeretek közvetítése. Inkább arra törekedtem, hogy a további oldalakon elbeszélt történetek segítségével mind sokszínűbben, érzelemmel és személyességgel telítve mutatkozzanak meg az események…”

Csete Örs volt az első, aki honlapot indított az 1956-os forradalom emlékére, amelyet most, az események 60. évfordulója alkalmával felújított. Ezen olvasható önvallomása, amelyben hősporttrésorozatának jelentékeny gazdagítását ígéri, s ezzel együtt albumának új, bővített kiadását. Beszélgetései, nyomán ugyancsak kirajzolódik ’56 fegyveres küzdőinek jellegzetes sorsa: az élet, sokszor maga a véletlen hozta úgy, hogy belesodródtak a szabadságért vívott küzdelembe, ami végül is nagybetűs Emberré nemesítette őket – még akkor is, ha tragikus pusztulás lett az osztályrészük.

Cseke Gábor

Előzmények: Dokumentumok nyomában (Olvasónapló – 1), (Olvasónapló – 2), Olvasónapló – 3

1. Eörsi László:
   2016. május 25. 07:39

   Sajnálatos, hogy a sok remek 56-os opus közül nem sikerült jobban a válogatás.
   Kopácsi Sándor kötete számos tévedést tartalmaz, de e tévedések legalább nem mások ellen irányulnak. Nem így Pongrátz Gergely kiadványa, akinek fentebb idézett szövegéből csak az első mondat a frankó:
   „Tudom, hogy könyvem nem nyeri el az irodalmi Nobel díjat, de nem is pályáztam rá. Azonban a nyers őszinteséggel leírt események remélem, hogy megfékezik azokat, akik a magyar forradalommal foglalkoznak, egymással vetélkednek a történelemhamisításban és elesett bajtársaim bemocskolásában! Vezérelvem az volt, hogy vagy az igazat írjam meg, vagy semmit, még akkor is, ha az nekem, vagy bárki másnak fáj.”
   Sokszorosan bebizonyítottuk már, hogy Pongrátz kötetében hemzsegnek a durva hazugságok, ez azonban a kisebb baj. Ám épp ő volt az,aki élen járt bajtársai teljesen igazságtalan, alaptalan bemocskolásában. Ráadásul ezeket bajtársakat Kádár pribékjei kivégezték, így védekezni sem tudtak. Maléter Pál, Iván Kovács László, Renner Péter, róluk van szó, mindhárman igen derék emberek, igazi forradalmárok, szabadsághősök voltak.
   Sajnálatosnak tartom, hogy Cseke Gábor a téma kellő ismerete nélkül vállalkozik ilyen ismertetésre. Ha viszont kellően tájékozott, akkor még elszomorítóbb a helyzet.

2. csekegabi:
   2016. május 25. 11:16

   Mindenképpen köszönöm a megjegyzést, bár azt hiszem, túlzott elvárás egy ilyen műfajban arra számitani, hogy a kurtára szabott recenziókban valaki, aki olvasmánbyokból próbálja megismerni az adott kor eseményeit, majd igazságot tesz ”56 máig tisztázatlan vitáiban. Biztosan ön sem gondolja azt, hogy PG visszaemlékezését, bármilyen módon is viszonyult szabadságharcos társaihoz, ignorálni kellene. Aki pedig elolvassa, a többiek mellett (lásd Csalog Zsolt Maléterné Gyenesd Judittal készitett interjúját) az meg tudja itélni, hogy ki torzit és vádol alaptalanul.

3. Eörsi László:
   2016. május 25. 19:57

   Vannak az olvasók számára is bizonyos alapok, amelyeket érdemes megismerni, mielőtt tollat ragadunk. Szerintem ez nem túlzott elvárás. Most már rengeteg kiváló kötet jelent meg a témakörből, ezek ismerete nélkül még jóhiszeműen sem szerencsés terjeszteni a valótlanságokkal, rágalmakkal teletűzdelt kiadványokat.
   Magam részéről egyébként betartom azt, hogy nem írok olyan témakörről, amihez nem végeztem megfelelő előkutatást, elkerülendő az ilyen kellemetlenségeket…