HADAK ÚTJÁN / AZ OLT PARTJÁTÓL A PIAVÉIG (5)

(Részletek)

Most menjünk ki a piacra, szedjük össze az adatokat a vidékről.
Bodoláról is hallok híreket. Érdekes kis falu ez. Négy urasági lak van benne. Nemesi kúriák, kastélyok. Béldi Ákos gróf, Béldi Tivadar, Mikes Zsigmond gróf, a brassói főispán és Nemes Jánosné grófné az urak ott. Tehát volt mit pusztítania az ellenséges kéznek. Hogy melyik kastély szenvedett legtöbbet, azt nehéz megmondani. Azt hiszem, a kár legnagyobb a Béldi Tivadaréban, melynek tizennyolc szobája, egész belső berendezése esett áldozatul. Bútor, kilincs, ablak, finom cserépkályhák, zongora, minden össze-vissza törve!
Még a templomot se kímélték. Ott is összetörték a szentséget. Feltörték a kriptákat is, a koporsót is, a halott cipőjének a csattját is levagdalták. A lakásban nemcsak a bútor van megtépve, lenyúzva, hanem még a falak finom tapétái is és a különféle kocsik huzata is. Maga a Mikes grófi pár megdöbbenve beszél a bodolai dolgokról. A Béldi Tivadar és gróf Mikes-féle szeszgyárak is megszenvedtek.
Zalánban Sántha Mózesné és Bodor Istvánná az áldozatok: oláh katonák lőtték agyon mind a kettőt. Hogy miért, arról félénken beszélnek a falubeliek. Timár Sándort és még egy legényt pedig elvittek. Kilyénben van néhai Székely György, volt brassói főispán ősi kúriája, mely szintén ki van fosztva és rabolva. A fosztogatás mértékéül elég annyit említeni, hogy a kriptát is feltörték. Csutak Lajost és Katona Jánost, a két gazdát szekeresnek vitték, de vissza nem tértek.
Étfalva-Zoltán községben szintén csak rablás és fosztogatás történt, embert nem öltek. Gidófalván az asszonyok, leányok az oláh katonák elől a zsilipek alá bújtak. Oltszemen kirabolták Rápolti Mózes szép üzletét. Ő maga panaszolja keserű szívvel. De éppen így kifosztották a Sántha-féle szeszgyárat és úri lakásokat. Helybeli cigányok garázdálkodása folytán sok kár esett. Boros János 55—60 év körüli gazdát megölték, testét ott találták meg a zalánpataki hídnál. A gróf Pejacsevics–Mikó-féle kastélyban, melynek jelenlegi tulajdonosa Halter Ottó nagybirtokos, ugyancsak nagy mértékben fosztogattak s a kastély szobáiban bivalyt öltek.
Dálnok községben Kovács Károly földbirtokostól mindent elraboltak s ezen felül összevissza verték, belső részeit összetörték és belső elvérzés következtében meg is halt.
Hadnagy Gyula birtokosnál zongoraszó mellett nemzeti táncokat jártak. Meglőtték Bingó Kovács leányát. Dálnokból 12 gazdát vittek el szekerestől. Barthos Albert gazdának elhajtották a lovait. Bánatában felakasztotta magát.
Ezeket a híreket hallom a piacon. A városban ma csak a Ferencz Lajos-féle üzlet van nyitva. Ferencz Lajosné úri házában pihenek egyet. Istvánffy Gyuláné házában pedig a vért arcomba kergeti, amit ott látok.
Veres Ernő r. k. káplán napestig gyóntatott a megszállás alatt. De a boltban is hallok híreket.
Kovásznán Deák Tamás és Vajna neveket hallom, de nem tudom, mi történt velük.
Sepsibükszádról elvitték Antal Istvánt, Sántha Jánost és Istvánt, Gubás Györgyöt, Tódor Györgyöt, Rápolti Istvánt és Laczi Ferencet. A falu határában agyonverték őket.
Magyarhermányban megégettek egy kis pásztorfiút, mert nem tudta elárulni a magyar sereget.
Zalánból Kádár Józsefet és Szilágyi Sándort Kálnok határában agyonlőtték.
Komolló: Elhurcolták Benkő Józsefet, Dombora Miklóst és Andrást, Csűrös Mihályt, Kis Jánost, Opra Jánost, Módi Ádámot.
Málnás: Elvitték Zaláni Istvánt és Pál Jánost.
Mikóújfalu: Szakács János fuvarost.
Kilyén: Csulak Lajost. Kilyénben egy őrnagy ott felejtett tiz kgr. katonai iratot. Hírszerzőink átvették.
Oltszemről Boros Jánost Bodok határában lelőtték.
Keresztvárról elvitték Kozsokár Dánielt, Bogár Dénest, Blenda Mózest, Bancza Józsefet, Vulpuj Eleket, Posztós Bibó Jánost.
Bikfalva: Fejes Lajos gazdát és Kész Izra molnárt lelőtték.
Sepsibodok: Kis György Ferenc bíró ügyes furfangokkal megmentette a falubeli gazdák állatait.
Sepsibükszád: Kádár István kereskedőt kikötötték, magyar katonáink vették le.
Kisborosnyó: Tompa Mária földbirtokosnővel elvitték Béres Sikes Ferencet, Ráduly Ferencet, Csiki Ferencet, Nagy Andrást. Ladócz erdőben rájuk lőttek. Nagy András életben maradt, a többi meghalt. Elvitték még Csiki Józsefet, Bodó Gábort, Máthé Gézát, Nyiry Andrást, Kicsi Jankót, Veres Józsefet, Ráduly Andrást, Nagy Ferencet. Mihályfy Károly tanító három napig bujdosott a kukoricásban. Tompa Mária vette védelmébe, mert nála tábornok lakott, aki az úrnő ökreit magával vitte, az úrnőt gyalog vitték Nagypatakra.
Ugyancsak Kisborosnyón történt, Joós 86 éves öreg urat szuronnyal szíven szúrták és véres testét szalmakazalba rejtették, öt nap múlva Tompa úrnő temettette el.
Bikfalván lelőtték Fejes földmívest. Szabó Elek jegyzőt elvitték lövészárkot ásni. A jegyző földjén két embert lelőttek, ott vannak eltemetve. Egyik ember ilyefalvi volt.
Réty: Losonczy András nemes gazdát kényszermunkára vitték és száz botot kapott. Ráfogták, hogy elvágta a telefondrótokat.
Valamelyik faluban Fuchs Malvi költő fiával találkoztam, aki a Pester Journal munkatársa. A poétalelkű fiú egy pillanatra elfelejti a háborút és édesanyja szép verseire gondol.
Árkos községbe személyesen is kimentem, Szentkereszty báró főispánnal. A báró családja egyike a legősibb székely főúri családoknak. Az árkosi kastély nagyon megszenvedett. Kocsin megyünk át Sepsiszentgyörgyről és a báró megmutatja a fő oláh védelmi vonalat. A román származású báróné kastélyában, hol egykor Carmen Sylva is vendég volt, bosszúból is pusztított az ellenség és sok drága műkincs esett áldozatul. Josef Krompu ugyan adott nyugtát az elrekvirált dolgokról. Faluvéghy ny. tanító, ki a kastélyt őrizte, hiába kért kíméletet a 30 szép szobára. Elvitték a híres képeket is, román és magyar ősöket. Floresco, Ghyka, Bibesco, Brankován, Vitéz Mihály mellett a székely ősök voltak a kastély díszei.
Érdekes, hogy lövészárkok ásatása közben, a Szentegyház dombja nevű határrészen az oláhok ráakadtak a régi falu kőalapzatára.
A megrongált kastélyból szomorúan távozunk a báróval. Vissza Sepsiszentgyörgyre. A vármegye házához. Ott lakik most a főispán is, Király Aladár alispán is. Most érkeztek haza, belügyminiszteri rendelettel. Én magam Zajzon Farkasnénál lakom. Az urak is idejönnek étkezni. A megyeházánál vesszük a nagy hírt, hogy-hogy nem, Ferencz Lajos kereskedő útján, hogy meghalt a király, Ferencz József nincs többé. Megrendülve nézünk ki a vármegyeház ablakán a távoli hegyekre és azt kérdezzük, mi lesz. De a katonák már felesküsznek IV. Károly királyra.
Még egy érdekes emberrel találkozom itt. Huszár Károly későbbi miniszterelnökkel. Együtt kosztolgatunk Zajzonnénál. Huszár figyelmeztet, hogy vigyázzak, esetleg letartóztatnak valahol, mert oly dolgokról írok, amikről nem szabad.
Huszár különben a hírszerző osztály parancsnoka volt és azokban a nehéz napokban kemény munkát kellett végeznie.
Dr. Király Aladár alispán is hatalmas erővel kezdi az újjáépítés nehéz munkáját. Beutazza a vármegye minden kis faluját. Olykor vele utazom én is, mert tudom, hogy hiteles adatokat gyűjthetek.
A Magyaros tetőre Andrási Albert kézdivásárhelyi szolgabíró hivatalos kíséretében mentem. Hegyi ösvényeken, ágyúk között táborozó katonák során keresztül.
Dr. Király Aladárral számbaveszem Kézdivásárhely adatait. Ez a kis székely város közel van a határhoz, egészen az Ojtozi-szorosnál, ahol aug. 29-én jött be az ellenség. Benkő Lajos polgármesteri megbízott átadta a hivatalos kulcsokat és az oláhok uralma megkezdődött.
Brassován Traján kézdivásárhelyi illetőségű kereskedelmi akadémiai hallgatót kinevezték jegyzővé. Benkő Lajos régi városi tanácsost állásában meghagyták. Török sörgyárost pénztárnoknak, Vajda asztalosmestert rendőrfőnöknek nevezték ki, Antalffy Nándor 55 éves rendőrt pedig küldöncnek. Ezeken kívül a város lakosságából rendeltek ki éjjeli és nappali őrszolgálatra. A városházánál pedig felváltva, naponta más-más négy városi polgárt tartottak kezesként.
Kézdivásárhelyen 650 lélek maradt otthon. Akik ott rekedtek, saját otthonukban állandó halálfélelmek között éltek.
Érdekes és minden vidéken egyöntetű volt a vélemény, hogy az oláhok azért dühöngtek legjobban, hogy az intelligens lakosság miért menekült előlük. Az elárvult úri lakásokból el is tűnt minden, ami megmozdítható volt. Még egy rongyfoszlány se maradt sehol. A katonák, ha valamit vásároltak, rablott holmikkal fizettek.
Néhány kereskedő is otthon rekedt és kinyitották az üzletet, a kényszer alatt. De hiába mondott árat, mert még a tisztek is, csak annyit fizettek, amennyit akartak. Ki mert volna ellenkezni?
Tűzesetek a városban nem fordultak elő, csak egy ház égett le. Kivonuláskor azonban hitványul viselkedtek. Fel akarták gyújtani a várost. Petróleummal több házat és üzletet megöntöztek. Azonban oly gyorsan kellett futniok, hogy tervüket nem tudták végrehajtani és így csak Szász Dávid és Dávid István és fiai boltját tudták felgyújtani és csak a Szász bolt földszintje égett el. A ház maga Tóth József doktoré. Kivégzés nem történt, de ütés, verés, botozás, kínzás, elég. Az oláh katonák itt is a sírboltokat kezdették rabolni. Erdő Sándor odaszólt:
– Legalább a halottakat hagyjátok békében, ott úgy se találtok semmit…
Ezért a figyelmeztetésért úgy megverték szegényt, hogy abba belehalt.
Október 7-én a városban tartózkodó polgárok színe-javát felrendelték a városházára. A megjelenteket azonnal letartóztatták, fogságba vetették és nem is engedték szabadon. Vasárnap és hétfőn pedig a katonák kezdették összefogdosni a megrémült magyarokat. Ezeket a csendőrlaktanya pincéjébe zárták. A foglyokat nem élelmezték. Hazulról kellett ételt-italt bevinni. Hétfőn és kedden az ételhordozókat is lefogták, elzárták és kedden az összes foglyokat elszállították Oláhország felé, Sósmező irányába.
Az elhurcolt egyének hivatalos névsora: idősebb és ifjabb Bibó Ferenc, Balázs László, Balogh Vendel, Balázs Géza, Barabás István, Benkő Béla, B. Dénes és B. Lajos, Bodó István, Bodor Béla, Bodor György, Bogdán Sándor, Bokor Gyula, Binder Lajos, Bernáld József, Cseh Imre, Dézsy Dániel, Elekes Imre, Esztián Sándor, Erdő Bálint, Fekete Márton, Fülöp Sámuel, Füstös István, Greising Vilmos, Grósz József, Háromszéki Lőrinc, Kapusi Károly és László, Jancsó Ferenc – kettő e néven – Jancsó Géza, Károly, Elek József, István, Áron, Kovács Pál és Lajos, Kovácsy Bálint és Izsák, Kozma Mihály, Kreise Lajos, Kapusi István – kettő – Magori Géza, Maringer Márton, Málnássy József, Magyary Pál, Máhig Berard, Martonyi Lukács, Molnár Dávid, Károly és Sándor, Nagy András, György, János, István, József, Lázár, Mihály – kettő e néven –, Oláh István, Pap István – kettő – és János, Práda Antal, Rácz Dénes, Somody Samu, Szimon Gyula, Szabó Lajos, Szentiványi Árpád, Szotyory József és Sándor, Szőcs Bálint – kettő – és Mózes, Tamás Gábor, Tibédi János, Tibiás Mátyás, Török Sámuel, Turcson György, Vajda Albert és Ignác, Zajzon Lázár, Zimcsák Ferenc, Kajtár Mihályné kocsisa, Jancsó Mózesné kocsisa, Gere Lászlóné, Kajtár Mihályné és Szabó Teréz.
Ezek között van előkelő úr, iparos, gazda és cseléd.
Az elszállított foglyokon kívül elvittek 650 fogatot gazdáikkal. Ezek környékbeli emberek voltak, kiket berendeltek különféle címeken. Ezeket a szegény székely fuvarosokat is Sósmező felé szállították, később vasútra tették és Jassyba, majd fennebb északra, Sipot, vagy Sipotele községbe vitték.
A szerencsétlen foglyok már Sósmezőn mezítláb voltak.
Ilyen erőszakos, garázda viselkedés mellett a nők is sokat szenvedtek az oláh katonáktól, sőt a becsületét védelmező nőkkel szemben fegyvert is használtak.
Az anyakönyvek és más iratok megmaradtak. A város pénzét a menekülő székelyeknek sikerült megmenteniök.
A törvényszék, járásbíróság, ügyészség és a telekkönyvek, borzalmasan összedulva-tépve, elpusztultak. A bankok pénzét is ügyesen megmentették a székelyek, de a hivatalos iratok ott is megsemmisültek.
Kovács János malma sértetlen, mert azt maguk az oláhok is üzemben tartották, de természetesen gabonát, vagy lisztet nem hagytak benne, csak a kicsépeletlen gabonát nem tudták elvinni. Éppen ez a sors érte a szeszgyárakat is. A bezárt üzleteket feltörték és kifosztották.
Kézdivásárhely nemcsak jó módú, hanem gazdag iparos város és sok kár érte a lakosságot.
A betörő oláhok innen is fejvesztetten menekültek. Az oláhok telefon parancsnoksága a „Plevná”-ban székelt és az emberek fül- és szemtanúi voltak az oláh katonák kétségbeesett jajgatásának, mikor telefonon jelentették a homoródi, fogarasi és kőhalmi vereségeket.
A város határában harc nem volt, de katonasirok vannak. Amott van Vásárhelytől feljebb Sósmező község, melynek nevét beírták a történelembe.
Ahogy Kézdivásárhelyről Sósmezőre mentem, szomorúan tekintettem a Mikó téglagyár felé, ahol lovaik eltitkolásáért kivégezték Bélafalváról: Ferencz Antal bírót és Nagy Lajos pénztárost, valamint Dimény Mihály martonosi erdőőrt.
Sósmezőn, fenn a hegyek között az ellenség lövészárkaiban is gyűjtögettem az emlékeket. Ott áll a hegyen az Erzsébet szobor, melyet Bereck község emeltetett halhatatlan emlékű királynénk emlékére. A szobor feliratát lekaparták és ezt írták helyébe: „A román nagy sas átrepülte a Kárpátokat, 1916. aug. 15.”
A tetőn rengeteg oláh sír van. Egy halom alatt 41, amott ismét 13, tovább 62 oláh katona pihen.
Carp sírján ez a felirat:
„Hier ruht ein Rosiori Rittmeister P. C. gefal-lenam 12/10 1916.”
Az Erzsébet szobor mellett, nagy, fehér keresztet látok. Ime a felirata: „Itt nyugszanak a Magyaros tető visszafoglaló hősei közül 12-en. 1916. okt. 11—12-én, a lezajlott ütközetben, mint hősök estek el.”
Király Aladárral ma 80 km. kocsiutat tettem. Az alispán sok falucskában megáll és új híreket kapunk.
A német katonákra sok panasz van. Viszik azt is, ami a másé. Viszik, viszik…
Valamelyik faluban Dobay főjegyzőnét lelőtték. Meghalt. Az úton oláh sebesült katonákat visznek. Sajnálom őket.
Szászfalu, Nyújtód, Lemhény, Kézdialmás, Martonos, Bereck lakosságának csak 25 százaléka tudott elmenekülni.
Lemhény tele van katonákkal, trénszekerekkel. Az erdő alatt tábortüzek égnek, patrulok igazoltatnak, ahogy gyalog járjuk az erdei utakat.
Fenn a tetőn 82 magyar sír. A hegyekben még 200 ágyúnk van. A fedezékszobákban mosnak a katonák. 2500 kenyeret visznek naponta a táborba. Hólyagos himlő lépett fel egyik faluban. Beoltanak mindenkit.
Vitályos Pál alsócsernátoni jegyzőt kitüntetésre terjesztették fel. Ügyességével nagy szolgálatokat tett hadseregünknek.
Kemény napunk volt ma. Estére Sólyom Ferenc járásbíró házánál kapunk szállást. Sik Béla főhadnagy üdvözölteti László sport referenset. Ugy-e kissé későn adom át?
Szentkatolnán Sinkovics nagybirtokos károsodott. Imecsfalván elkocsizunk a Cserey és Geréb kúriák mellett. Most nincs kihez betérni oda. Páva községben az Ernst és Roth gyár felvettetve.
Kovásznán minden fehérneműt elrekviráltak az oláhok és a lábbelieket lehúzták az emberekről. A piacon Dobros Miklós gr. k. pap hirdette ki magyarul az oláh felhívást: Tisza István Erdélyt nekünk ígérte, nem bántunk senkit. A szolgabírói hivatalban ezenkívül még sok oláh aktát találnak most is.
Haraly községben Fejér Eleket nevezték ki bírónak. Itt nem öltek, csak raboltak.
Hilibről csak két család tudott elmenekülni. A falubeliekkel lövészárkot ásattak. Elfogták Vitályos Mihályt és Kálmánt, Osváth Vincét, Fábián Ferencet, Deák Mihályt és Ferencet és Vajda Jánost. Az ellenséget okt. 11-én a II. huszárezred verte ki a faluból.
Gelence: A nagy községből csak száz ember tudott elmenni. Sok rablás történt. Bokor Endre gr. k. esperes lett a jegyző. Nőket sikerült megmenteni. Őszi vetés rendben. Kovásznán 60 q gabonát őrölnek naponta katonáink számára.
Az orbai járásból 70 család ment el az oláhokkal.
Dobos András tiszt egy Albániából hozott, arannyal hímzett mellényt ajándékoz nekem. Diványpárna lett belőle, most is megvan.
Páké: Jani Albert községi bíró itthon maradt. Az oláhok Mircse Ferencet és Tamás Józsefet bízták meg. A kicsépelt gabonát elvitték. Harc nem volt.
Czófalva: csak 11 ember maradt otthon. Az útból visszatért 73. Az oláhok megbízták Zsidó Mihályt és Rákosi Jánost. Kivégezték Kelemen Jánost. Nőket 13 esetben erőszakosan bántalmaztak.
Papolcz: 2000 lakosból 800 maradt otthon. Az oláh csendőrök 17–55 éves korig sorozásra rendelték a népet. Bedé Károlyt agyba-főbe verték. Sok rablás és fosztogatás történt. Az ellenség okt. 7-én ment ki.
Székely Tamásfalván 30 napig voltak benn.
Páva község: 320 ember maradt otthon. Visszatért 134. Nem öltek, de sokat bántalmaztak.
Szőrcse; S… I. nevű nőn erőszakot követtek el. Ez az eset a falu szenzációja. Más módon is sok embert bántalmaztak.
Barátos: 110 ember maradt otthon. Visszatért 70. Sok rablás, fosztogatás, erőszakosság történt.
Zágon: Zágon, ahová hazasírt Mikes Kelemen lelke. 6000 lakos. Fele tudott elmenekülni. Czióra Jánost tették kormánybiztosnak. Otthon maradtak: Cseh Ignác jegyző, Orbán bíró, Albu esküdt, Damokos Ferenc közgyám. Ezeket elcsapták.
A lakosság éhezett, szenvedett. Raboltak, fosztogattak. Sokat elvittek hadimunkára.
Lehetetlen felsorolnom azt a sokféle megpróbáltatást, mely a derék székely népet érte, különösen az oláh lakossággal vegyes helyeken. Erdélyből való visszatérésem után emberekkel és eseményekkel történhettek változások, de az ott létem idején látott és hallott dolgokat, híven örökítettem meg.
*
Most átmegyünk Csík megyébe.
Csíkszeredában a katonai parancsnokság részemre kiutalt egy szobát. Csupa katona mindenfelé. A víz belefagyott mosdótálamba. Dermesztő hideg van. Bűzös, nedves, kormos minden a szobában. Az utcán minden percben igazoltatnak. Elhamvadt házak üszkös romjain eljutok Fejér Sándorhoz, Csíkmegye alispánjához. Elhamvadt az ő háza is. Itt rakosgatja az írásokat a megyeháznál. Ide még nem térhet vissza a lakosság. A tűzkárok azon a vonalon estek, mely a Hargitától a Gyimes szorosi út mellett van. 200 ház és 180 csűr égett le. A szépvízi járásban 32 ház, 31 csűr és 24 más épület. Szépvíz községben ezenkívül 85 ház, 94 gazdasági és 73 melléképület.
Gyergyószentmiklóson 2 csűr, 2 ház, 1 istálló, Remetén leégett 17 gazda és két emberélet áldozat is van. Alfaluban leégett 10 ház, Csomafalván: 8.
Amíg felutaztam Csíkszeredába, Tusnád felett bombát dobtak a vonatra.
Találkoztam a csíki főszolgabíróval. Tőle hallottam a borszéki kis bányatelep sorsáról.
A széntelep vízben fekszik. A megszállás alatt nem működtek a szivattyúk és a víz elöntötte a bányát. A felvonógépet besüllyesztették az aknán és így nagy kárt tettek. Kamenyitzky Antal bányatiszt most katonai segédlettel tisztítja a bányát. Hiába mennék fel Borszékre, unokabátyám kirabolt házában nem lehetne megpihenni. Üres. A híres fürdő villái is mind kirabolva.
A Kászon-Alcsik járásban a Kotormány Tizes nevű részben 16 gazda háza égett le. Csíkcsekefalva, Tusnád, Szentmárton kevesebbet szenvedett.
A tölgyesi járásban még nincs befejezve a háború. Eddig leégett 1 gőzfűrészgyár, 12 ház, 6 gazdasági épület.
Felcsík járásban 150 ház, 298 gazdasági épület. A karcfalvi plébános csűrét az oláh katonaság oltotta el.
Hallom, Gyimesről megölték Boér János lelkészt és elhurcolták Békásról Ferencz Sándor plébánost.
Emberélet elpusztult Toplicán 5, Szárhegyen 8, Csatószegen 1. Hír szerint Vaslábon is volt néhány eset.
Az oláhok több községben népszámlálást tartottak, összeírták az otthon maradottakat és menekülteket. Adót vetettek ki és soroztak. A falvakban most nagy himlőjárvány van. A csíkszeredái árvaház most Mob. Res. Spit 1/31. 100 ágy, 3 orvos. Vezetője dr. Szarvas Kassáról. R. k. gimnáziumban 9/6 tábori kórház 360 beteggel. Köztük civilek is. Orvos dr. Neugebauer Hans. Hvaszta József tábori lelkész, Kassáról. 40 himlős van ottlétemkor. A vérhas is fellépett. A hólyagos himlősöket sohase tudtam elfelejteni, oh milyen szörnyű betegség! Sajnálatos, hogy a katonai és civil hatóságok intézkedései nem egyeznek. Ezt másutt is tapasztaltam. Hajduhadházáról 63 menekült hazavergődött és azokat éhezve, fázva, gyötörve ide-oda rendelik. Oh, szegény székely nép!
A katonaság részéről lovagiasan segítségemre vannak: Hausmaninger Albert őrnagy, Filepics János hgy. Bácsalmás, Rósa Lajos zászlós Szeged, Timkó Nesztor fhgy. Bácskeresztúr, Kisfaludy fhgy. Szombathely.
Már hetek óta tart nehéz munkám. Régen visszafordultam volna, ha lett volna hová s ha a kötelességteljesítés erőt nem adott volna. Látni és megörökíteni mindent. De egy napon megidézett a katonai parancsnokság és úgy találta, hogy olyan dolgokról is írok, amikről nem szabad. Irataimat erős vizsgálat alá vették. Ekkor egy magasrangú tiszt felismert, hogy Segesvárt királyok társaságában látott, Némay százados, VI. Corps-com. felhívta fivéremet, Kamenyitzky Árpádot, aki mint főhadnagy, a 37. honv. hadosztálynál híradó referens volt, aki szintén igazolt és így komolyabb kellemetlenségem nem lett, de két órán belül el kellett távoznom. Katonai autón, csikorgó hidegben vágtunk neki a Hargitának. Minden téli felszerelésem az a csuklyás zöld loden köpeny, melyben a vasvárban laktam.
Huszár Károlynak igaza volt. Túlléptem azt a határt, melyre a Sajtóhadiszállás engedélye szólt. Meg kell említenem azt is, hogy erdélyi utamban mindenütt emlegetik Szadeczky Kardos Lajos történetírót, ki előttem haladva, tudományos szempontból írja meg a dolgokat: Erdély sorsát.
A sár hígan és vígan folyik az utakon. Az autók széles kerekei alatt úgy hullámzik, mint egy szürke tenger. A soffőr mellett megszárad a cipőm. Nekiszaladunk a Hargita tetőnek. Tarka emberkeverék mindenfelé. Csinos zubbonyos orosz foglyok törik a követ az országutakon. Nagy báránybőrsapkás oláhok és furcsa kalapos olaszok hányják a sarat. Az antant emberei mind összetalálkoztak a székely Kárpátokon. Itt már tél van. Az autó prüszköl, zihál, liheg, sípol, de nincs ereje. Kemény láncot vetnek a kerekeire, csak úgy tud kikapaszkodni a síkos, jeges hegyoldalon.
A Hargita-tetőn átvonult a sereg. Halott fenyőfák pihennek az erdőben. Némelyik derékban roppant ketté, a másik szilánkokban hullott szét. Gránátok szava zavarta meg a hegyek csendes világát. Mindenfelé lövészárkok. Mint valami szelid csatornák hálózzák be az erdőt. Hollandiában láttam csak ennyi csatornát, melyen a tenger vize ide-oda sétált, akárcsak a hólé a Hargitán.
Az utak mentén leégett házak. Hamu és korom itt az erdőben is. Fehér hó és fekete korom. A béke és a gyász színei. Egyformán erős mind a kettő, egyik se tudja elfödni a másikat. Fehér hajú, fáradt öregek jönnek szembe. Ha fiatalon, könnyelműen jönnének, nem fájna úgy a látásuk. Olyan szomorú öregség ez, mit ezek az emberek értek.
Most jönnek az idegenből, ahol keserű volt a kenyér és most mennek a szülőföld felé, ahol még keserű se várja őket.
Gránát ütötte fák szilánkját szedik az asszonyok a havas tisztáson. A lövészárkok szélén megállanak. Két téglát letesznek a hóba, s fáradt tüdejükkel fújják, fújják a tüzet. Pár lépésnyire a szekér. Tisztán látom, hogy rongyok csüngenek róla. A rongyokban gyermekek vannak. Az anyjuk azért rakja a tüzet, hogy kékült tagjaikat megmelengesse.77
Oláhfaluba érünk. Meglassítjuk az autót, mert néznivaló van. Leégett a fél falu. A többi házacskák is csöndesek nagyon. Oláhfalu nagyon megszenvedett. Pontosan kimért, egyenletes sírhalmok. Valaki meg is koszorúzta, hogy szebb legyen az álom a katonasírban.
Homoródfürdő kedves kis nyaralóhely volt. Csendes, békés hely, melyet örömmel keresett fel a vidék népe. Ezt se kímélte meg az ellenség. Rombolva, gyújtogatva rohant előre a csorda és a felismerhetetlenségig feldúlta a fürdőt. A lakásokat feltörték, a bútorokat összetörték, kidobálták. A hideg- és melegfürdőket pozdorjává zúzták, a kádakat az útra dobálták, a szobákból istállókat rendeztek. Homoród fürdőt megsemmisítették.
Kápolnásfalun is rombolva, gyújtogatva rohant át az oláh sereg. Leégett házak üszke sötétlik itt is. Éppen olyan szomorú, mint a többi. Néha csak egy néma kő, egy-egy észre nem vett vonás, mely beleszúr a szívbe. íme: üszök, korom, hamu. Talán ház volt egykor? Ott maradt épen, sértetlenül, a galambbúgos kapu, a fekete mezőben úgy mered fel, mintha egy más világba lehetne átmenni rajta. Csak a kapufélfák maradtak s fölötte a galambdúc. A galambok elszálltak messzire, talán helyet se lelnek a székely falvak táján.
Máréfalva következik. Robbantott hidak, rombolt kertek, berúgott kapuk. Amott a gránát csapott le. Nagy, nehéz sebek a házakon. Teteje nincs, oldala nincs. Kormos víz folyik le a repedt falakon. De szeretnék messzire kiáltani, idehívni minden festőt, hogy lássák ezeket a kapukat. Ezeket a gyönyörű faragású, magyar színű kapukat. Ilyeneket nem teremtett még semmiféle népművészet. Szebbet, magyarosabbat, jellegzetesebbet sehol a világon nem láttam. Vajjon tudják-e ezt azok, akik nevetve, dalolva faragják, festik ezeket a kapukat s akik bizonyára nagyon természetesnek találják remek munkájukat. Éppen ilyen szép magyar kapuk vannak Fenyéd községben. Isten bocsássa meg, de nem is láttam tisztán a rombolást éppen a kapu miatt. A művészet fogta meg szememet s lelkemet nem a pusztulás. Úgy tetszik azonban, hogy itt sokkal kevesebb a rombolás, mint az előbbi falukban.
Bethlenfalva Udvarhelymegyének legnagyobb községe. Sem tűzeset, sem más nagyobb esemény nem fordult elő. A székelyudvarhelyi vasúti állomáson sokat romboltak, égettek, de részben már ki vannak javítva.
Felkeresem Sebesi János alispánt, Szakács Zoltán rendőrkapitányt és Hinléder Fels Ákos megyei főügyészt. Udvarhely főterén leégettek két házat, ezek mindenesetre kárt jelentenek, de úgy láttam, hogy végeredményében a főtér előnyére lesz, mert a templom körül szép tér keletkezik. Ezenkívül leégett egy szálloda és egy fatelep. Sajnos, a lakásokat itt is csúfosan kifosztották. Néhányat pedig teljesen összetörtek. Ruhát, ágyneműt, fehérneműt mindenütt elvittek. A világháború szomorú méretei mellett ez csekélységnek látszik, de éppen ezek a dolgok azok, melyek rettenetesen hiányzanak. A kicsiny hivatalnokembernek a ruha, a bútor mindene. Ennél többre se viheti életében.
Egy összerombolt kerítés annak a kis gazdának több mint nagy államok szétszórt százezrei.
A lakosság háromnegyed része már visszatért a városba. Mégis oly üresek, kihaltak az utcák. Igen, mert ebben a kis városban számottevő iskolák vannak. Egy reál, két polgári, két főgimnázium, kő- és agyagipari szakiskola. Ezek fiatalságától hangos máskor Székelyudvarhely, melyet a Székelyföldön, mint régi diákvárost ismernek. A városban magasabb oláh parancsnokság állomásozott, legénység nem volt, részben ez a magyarázata, hogy Udvarhely nincs úgy elpusztítva külsőleg, mint például az előbb leírt községek. Székelyudvarhely sokat szenvedett a menekültektől. Ugyanis ide voltak irányítva a csikiek és háromszékiek, akik mint végső tusát vívó kétségbeesettek sodortak magukkal mindent. Jaj, de keservesen megbosszulta magát a székely vasutak hiánya! Hányszor eszembe jutott Borszéki Soma bátyám vasúti álma, mikor ott a Fekete-tenger partján mesélte nekem, hány vasútra volna még szükségünk a Székelyföldön.
Érdekes tünet, hogy a visszatérő nép már perel! Új, különleges jogi kérdések állottak elő, de majd megbirkóznak véle az ügyvédek. Az is érdekes, hogy például Hinléder ügyész lakásának pincéjéből mindent kihánytak a menekültek és oda a saját holmijukat falazták be, éppen most jöttek utána a leleményes menekültek.
Amint említettem, Udvarhelyről sok diák kerül ki évente. Ilyen diák nagyon sok volt az oláh hadseregben. Sőt visszamentek régi szállásukra és így Flórián Gergely házában akkor felírt nevük alá újra felírták nevüket. Ezek természetesen tökéletes magyarsággal beszéltek s a jelek után ítélve, nem is voltak rosszindulatúak. Zabolai-Székely Dénes könyvkereskedő régi tipikus magyar alakja a városnak s a diákok nagy barátja volt mindenkor. A magyarruhás, ide-oda figyelgető öreg úr gyanús lett az oláhok előtt s kimondották rá az ítéletet, hogy le kell lőni. Az utcán, sétája közben, odasúgott neki egy oláh tiszt magyarul:
— Székely bácsi, menjen haza… most ki van mondva magára a halálos ítélet… Bújjék el jól…
A fapiacon, a híg sárlében, két sírhalom emelkedik. Egy oláh főtiszt és szolgája van eltemetve ott.
Udvarhelymegye távolabb esett a határtól s így a nép részben el se menekült, részben már hazatért. Nyolcvan százalék vetés el van végezve. Az állatállomány kevés. Az ellenség éppen 100 községben fordult meg. Korondon 18 embert öltek meg. Etéden 23-at.
Kadicsfalván általános a pusztítás. A földből mindent kiszedtek, az állatállomány meg van mentve, de sertés és gazdasági eszköz nincs. A malmok épek. Gyógyszertár, raktár, üzlet, petróleum, só, cukor, fűszer, szappan, dohány nincs az egész faluban. Székelyszentkirály községnek is ezek az adatai. Székelyfancsalon 8 ló kivételével megvannak az állatok. Megvan a burgonya is, de a kukoricatermés elpusztult.
Zetelaka híres község a megyében. Itt agyonlőttek egy tekintélyes polgárt: Kalapács P. Jánost. A faluban tűzveszedelem is sok volt. Elégett a Klein-féle fagyár is, mely sok székelynek adott kenyeret. Zetelakán 90 százalék maradt otthon a lakosságból. Az öregeket véresre verték, nagyon megkínozták. Az oláh katonák, saját vallomásuk szerint, nagyon ki voltak éhezve, embert is öltek volna egy falatért. A faluban ma 10 malom őröl. Az állatveszteség igen nagy. öt-hatezer állatból négy-ötszáz maradt csak. A boltok ki vannak rabolva. Tessék csak jól utánagondolni, mit jelent az, mikor semmit se lehet kapni egy faluban!
Oroszhegy községben is általános a pusztulás. Az ellenség ugyan nem vitt el gabonát, de – elverte a jég a határt. A földek bevetetlenek, ami ma felbecsülhetetlen kár. A menekültek kevés kivétellel visszatértek. A községben üzlet nincs. Búza, törökbúza, petróleum, fűszer kell minél gyorsabban. Bögöz faluban az állomásépület leégett. Székelykeresztúron nagyobb eseményről nem hallottam.
Székelyudvarhelyt a nép élelmiszerrel való ellátására más városoknak is példát adó tervezetet dolgoztak ki a Szociális Missió Társulat, Horváth Károlyné és dr. Paál Árpád vármegyei főjegyző. Felterjesztették Hadik János gróf közélelmezési miniszterhez.
Bartha Albert vezérkari alezredes, az első hadsereg főszállásmestere, a harctéren levő katonák gyermekei részére Napközi Otthont építtet a piactéren, az oláhok által lerombolt „Csizmadia szín” anyagából és a városban parkíroztatja a tereket.
A Székelyföld megkerülésével újra vasúti vonalba kerültem. Héjjasfalván szörnyű kép tárul elém. Két vonat összeütközött. 15 halott katona és 70 sebesült az áldozat. Kilenc nehéz vaskocsi roncsai toronymagasságban, mint a kígyók tekergőznek egymásba. Az állomáson a menekültek ezrei torlódtak össze. Mennyi fájdalmas jelenet!
Vargha János keresztúri gazda négyéves leánykája Heves m.-ben himlőt kapott és a vonaton meghalt. Két nap, két éjjel ott feküdt a kis test a vonatban. Papp Samuné négy gyermeke is megkapta a himlőt.
A boldogfalviak Losoncról jöttek, két hete, hogy elindultak 15 gyermekkel. Mindenki éhezik. Sót, almát, tojást, dohányt cserevásárral adnak el egymás között. A „Jézus kelelő” alma a legdrágább. Nekem senki se ad semmit. Felmentem az állomás épületébe, mert ott valakinek laknia kell. Egy nő egy szelet kenyeret adott kezembe. Éreztem, hogy sajnálja. Azt kérdezi egy asszony tőlem: maga lelkem hova való? Nem tudtam rá felelni. Egy másik asszony ezt mondja: mük es elmenekültünk, el es vittünk mindent a szekérrel, de osztán három zsák búzát visszavittünk a kapuból, hogy ha bemenvén az oláh, ne gondolja, hogy kódus a magyar. Mennyi erő, mennyi büszkeség szorult ebbe a mondásba!
Egy öreg ember szól a vasúti roncsok közül. Nekem jól van dogom. Van kalácsom s mandulám, csakhogy itt hordom a testembe.
Egy véresszemű, kiéhezett kutya vicsorog a tömegben. Veszett kutya! – kiáltja el valaki és majd agyontapossák egymást az emberek.
Miklósfalváról szomorú hírt hallok. Odamenekült Barótról egy Dávid Ilona nevű 21 éves szép székely leány és 39 éves bátyja. A férfit elfogták az oláhok és a szép leányt megtámadták. A leány, becsülete védelmében a kútba ugrott. Ott temették el Miklósfalván.
Hodgya községben Vajda Zsuzsa és Rebi otthon maradtak édesapjukkal, egy nyugalmazott főjegyzővel. Az oláhok megtámadták a leányokat és a küzdelemben lelőtték mind a kettőt. Kivégezték az apát is és a három halottra rágyújtották a házat. Igaznak kell lennie, mert úgy sírnak az emberek, mintha most temetnék a halottakat.
Valahol útközben láttam; Kassay Lajost, a csíkszeredai szép gimnázium igazgatóját, aki szeretne hazavergődni, hogy lássa, mi történt az ő szép iskolájával. Malomfalváról Nagy Zsigmondné nyög és jajgat minden mozdulatra. Az oláh katonák összetörték a csontjait, amiért nem mutatta meg nekik az utat. Az asszonyt ájulásából kis leánya mosta fel, akit szintén összevertek. Nagy Zsigáné megfogja a kezemet: Ide szógál a nagy fájás… de istálom mét árultam vóna el a szegén magyar katonát?!
Patakfalván Simó Pálnak és Albert Jánosnénak azt súgja egy oláh katona: Hajtsátok ki az erdőbe az ökröket, mert be kell mennem a faluba, hogy az istállókból minden marhát elhajtsak.
Az állomáson Török tanítóval beszélgetek, onnan Háromszékről, Miklósvárról és dr. Kászoni csikkarcfalvi plébánossal. Oda jön egy öreg népfelkelő, szalutál, és hivatalos jelentést tesz nekem sok mindenről. Látta, hogy itt is, ott is embereket hallgatok ki. Azt hitte, rajta is segíthetek. Prágából jött. Nyolc napot kapott, hogy menekült családját hazarendezze. Annyit állottak a vonatok mindenütt, hogy szabadsága lejárt és vissza kell fordulnia, mielőtt családjához érkezett volna. Nekem sincs már mit keresnem szép Székely hazámban. Az összeroncsolt két vonat töredékein átvergődve, felültem egy másik vonatra és visszaérkeztem testvéreimhez a nőipariskolába, ahol „saját ágyneműnk”-ön azt álmodtam, hogy falevél vagyok a külön magyar sors fergetegében. Ha pedig észrevennétek, hogy sok mindenről nem írtam ebben a részben, úgy azt is tudjátok, miért történt így.

*

Előzmények:  1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész

Ádám Éva – tulajdonképpen Kamenyitzky Etelka irói álneve, aki Borszékről Köpecre települt bányászcsaládba született 1875-ben. Pedagógusi pályát választott, élénk irodalmi érdeklődésű volt. A háborúban missziós hadifogoly-gondozóként működött. Levelezőkapcsolatot hozott létre a hadi özvegyekkel, árvákkal. Tudósításait előbb a galíciai, majd az olasz frontról közölte a budapesti Magyarság napilapban. Az 1916-os román betörés háromszéki és erdővidéki pusztításait a Hadak útján (Az Olt partjától a Piavéig) című kötetében írta meg (Budapest,1936)