Lőrinczi László: „Csak a szerelem sújtson…” (4)
Tizennégy
Vasárnap. Tíz óráig hevert.
– Forró víz! – kiabálta Olga. – Siess!
Arra jött ki a fürdőszobából, hogy éppen megcsörrent a telefon. Felkapta a kagylót: – Halló… – Valami duruzsolást hallott: – A kávét csomagból szereztem… – Majd Eszter normális hangja: – Szervusz Róbert! Olga otthon van-e? – Értem, értem! – kiáltotta Róbert. Eszter nevetett, Róbert ebből cinkosságot olvasott ki. – Kérdezd meg tőle, hogy akarja-e Sagant? Mert ha nem, visszaadom – folytatta frissen, csaknem csicseregve. – Róbert idegességében sóhajtott egyet. – Ne sóhajtozz! – mondta Eszter. (Ezt meg hogy értsem?). De Olga már odajött és átvette a kagylót. – Viszlát! – Kiáltotta még Róbert, azután boldogan kiment a konyhába, hogy egy kávét főzzön magának. A két nő hosszasan beszélt. Estig százszor is megfordult a fejében, hogy Eszter melle biztosan kilátszott a pongyolájából, miközben vele beszélt. Elhatározta, hogy megkérdi tőle, lesz ami lesz.
Tizenöt
Délután Eszterékhez mentek „friss pálinkára”. (Ezt a tegnap beszélték meg, Róbert magán kívül volt az örömtől). De lekókadt, amikor meglátta a két ikerfiút: háromnapos eltávozást kaptak a laktanyából, hogy felkészüljenek egy sítanfolyamra. Az előbb állítottak be, Eszter csak körülöttük sürgött-forgott. Róbert régóta nem látta őket, és megállapította, hogy nem előnyösen nőttek fel a katonakorig. („Milyen széles a szájuk… Határozottan megcsúnyultak”). Kezdenek az apjukhoz hasonlítani… Eszter bizonyára szenved miatta. – Úgy kell neki! – gondolta hirtelen kirobbant féltékenységgel. Olga Józseffel vitatkozott a sportok eldurvulásáról. – Kérem szépen! – ez volt József szavajárása. Végül Eszter mégiscsak leült Róberttel szemben. Hosszú szoknyája jól kiadta a lábát. – Mi lesz velünk a télen, ha így folytatódik a havazás? – kérdezte, és csaknem szenvedőn nézett Róbertre. Ezzel, mint aki jól végezte dolgát, felállott, és odament Olgáékhoz. Róbert felemelte a poharát és rájuk köszöntötte, úgy általában. Búcsúzáskor Eszter futólag megcsókolta Olgát és Róbertet is, de csak Olgával beszélt.
Tizenhat
A két nagy, esetlen ikerfiú egészen megzavarta Róbertet. Egész reggel rájuk gondolt. (Vajon szerelemből születtek-e?). Dél felé dolga akadt a városban. Benézett a Centrum Áruházba is. Férfifehérnemű alma. – Már egy éve nem kaptam szlipet – mondta az eladónő, aki különben ismerte. Vastag, idétlen pizsamákat ajánlott. Vett is egyet, de nyomban meg is bánta. Rosszkedvűen tette a táskájába a csomagot. Este Olga ragaszkodott ahhoz, hogy a tévében újra megézzék Lawrence Olivier Hamlet-filmjét. Unta. Most már túl öregnek találta a szerephez. Eszter lábán járt az esze, mint fontos újdonságon, pedig százszor is látta a strandon és a tengerparton.
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza