Katorga

A deportáltak tábora közel volt a bányához és mintegy két óra járásnyira a várostól. Ide már szánokon érkeztek a fogoly magyarok és a kormányzó jóvoltából birkabőr subákban, halinacsizmásan, báránykucsmásan. A fogolytábor parancsnoka, egy kis köpcös őrnagy meg külön levelet kapott a kormányzótól, amelyben az meghagyta neki, hogy emberségesen bánjék a magyar hadifoglyokkal.
Sejkulin őrnagy rabja volt az italnak. Lehet, hogy valaha keserű csalódások érték, annyi bizonyos, hogy csak a mámor ködén keresztül bírta el az életet, és akkor is támolygott, amikor szemlét tartott az újonnan érkezett magyar hadifoglyok felett.
– Mi… mmi…ffélék ezek? – kérdezte Szemjonov nevű segédtisztjét, egy ölnyi hosszú, himlőhelyes kozákot.
– Én bizony nem nagyon tudom, valami távoli nép, az Urálon, a Kaukázuson meg a moldvai hegyeken túl is, akik ellen nemrégiben hadjáratot viselt őfelsége, minden oroszok cárja. Valami kis nép lehet, olyan kurdfajta vagy grúzfajta. A kutya sem hallott róluk.
– És még azt írja ez a hülye Arkagyij Szemjonics, hogy emberségesen bánjunk velük. Mi… mintha én va… valami vadállat le… lennék! Hé, vengerszkik, vagy mik vagytok! Idefigyeljetek! Én, Sejkulin őrnagy csak azért is szigorú leszek veletek, iggen-iggen szigorú! Ne!
És ezzel lekapta válláról hatágú kancsukáját, és megsuhogtatta feléjük, hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon.

Következik: Felbukkan Petőfink

Előzmények: 1. rész, 2. rész, 3. rész , 4. rész, 5. rész