Hervay Gizella az Ifjúmunkásnál (1968–1971)

Hozzávetőleges munkaideje okán ellentmondásos volt a hangulat Gizi körül. Egyes munkatársak, s különösen a családi gondokban érdekelt, naponta bejáró nők szerint a vezetőség, s személyesen én, túlságosan kesztyűs kézzel bánunk vele, olyasmiket nézünk el neki, amit máson szigorúan számonkérünk. A kimondatlan, elsuttogott vádak alapjában igaztalanok voltak, ám jelezték, hogy a Hervay-féle munkarend kirí az átlagból.

Hervay Gizellának nem csak a munkarendje, de az Ifjúmunkásban közölt akkori szövegei is elütöttek a romániai magyar hírlapírás általános hangvételétől – nyoma sincs bennük a szájba rágós propagandának, az ideológiai ráhatásnak, a dogmatikus jelszóhalmozásnak. Úgy ír, mintha mindig a normalitás fórumán kellene megszólalnia, hogy szakmai megállapításai, elképzelései gyökeret verjenek az olvasó lelkében, ízlésvilágában. Tiszteli és féltőn óvja a fiatalságot a felületes, a sablonos gondolkodástól és nem sokat törődik vele, hogy esetleg apolitikus magatartással is megvádolják.

A maga módján próbált az elvárásokhoz igazodni: mikor tehette, terepre is eljárt, a fiatalokat érintő társadalmi problémákban is hallatta a hangját egy-egy riportban, jegyzetben, de mindezzel megmaradt a próbálkozás és a jó ízlés szintjén – szívből, teljes odaadással a fiatal tehetségek felkarolását érezte elhivatásának. Jó kezdetnek bizonyult pár közlés után abbamaradt rovata a diáklapokról, amelyben arra ösztönözte az iskolai lapok szerkesztőit, hogy vegyék a kezükbe kiadványuk irányítását. Máig emlékezetes az a két, a lap hasábjain lebonyolított demonstratív irodalmi pere is, amit egy verselgető tanuló által beküldött, plágium-gyanús vers kapcsán rendezett, tapintatosan és szellemesen, vigyázva arra, meg ne sértse a tudatlanságból fakadó vétség elkövetőjét, ám hatásosan rávezesse mind a tollforgatókat, mind az olvasókat arra, hogy a szellemi tulajdon eltulajdonítása nem tartozik a dicséretes cselekedetek közé (Plágium-pör. Ifjúmunkás, 1970. november 5. / 45. szám; Fele se tréfa-pör. Ifjúmunkás, 1970. december 10. / 50. szám). Szerkesztőségi munkásságának utolsó évében pedig több közleménye mutatott rá arra, hogy a fiatal tollforgatónak nem csak az írás, hanem az olvasás is életbevágóan fontos feladata, és egyáltalán nem mindegy, hogy az író mit és hogyan olvas (Írunk. És olvasunk? rovat) Jól induló sorozatának a szerkesztőségből való egyik napról a másikra történt kiválása vetett véget.

Cseke Gábor

Folytatjuk

Előzmények: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 

Forrás: Parnasszus folyóirat, 2017/ 3. szám, ősz. Hervay Gizella-összeállítás és emlékezés (Redivivus)