Szlováknak lenni vagy elmenni

1946 tavaszán már mindenki megismert egy szót: reszlovakizálni…
Micsoda sötét lelkületű, nem anya szülte ember találta ki ezt a lélektiprást! Add el a lelkedet, a becsületedet! Mondd, hogy nem az vagy, akinek születtél!…
Mert ha nem mondom, akkor el kell mennem a szülőföldemről. A falumból, ahol minden talpalatnyi földet, amim van, egy életen át szerezgettem. Fillérenként rakosgattam össze a pénzt. Fuvaroztam, fazékkal jártam az országot. A fazekaskészítményeket, csuprokat, rátókat, mindenféle fazekakat árultam Borsod, Zemplén, Hajdú, Bihar, Szabolcs, Szatmár és Bereg megye falvaiban. Sokszor hetekig távol voltam a családomtól.
Azután vettem egy kis erdőt. Egy részét kiirtottam, hogy szántóföldem legyen. Embertelenül nehéz munkával szedtem ki a földből az évszázados fatönköket. Így lett három hold földem. Búza, krumpli, kukorica, a családomnak kenyér az asztalra.
Most pedig hagyjak itt mindent, mert magyar vagyok…
A mi falunk Luciferje Blaskó volt meg a családja. Alattomosan agitáltak. Megbolygatták a falucskánk lakosságát. Álszent módon mondogatták, hogy ők jót akarnak minden magyarnak.
Nem olyan nagy dolog az, ha reszlovakizálunk.
Blaskóék engem céloztak meg először… Tiszteltek, becsültek a faluban. Engem kell álnokká tenni, hogy ledőljön a példakép… Elhitették a néppel, hogy én már aláírtam a papírt… Aztán már nemcsak rólam sugdosták ezt…
Istenem, milyen tájékozatlan volt a mi falunk népe. Tőlem várták, hogy mit mondok. Én sokfelé jártam, újságot olvastam, igyekeztem mindent megtudni, hogy mi várható, hogyan intézkednek a magyarok sorsa felől.
Akkor már Beneš Kassán elmondta a programját az új Csehszlovák Köztársaságról. Bizonyos lett, hogy a magyarokat ki akarják ebrudalni a köztársaságból…
Megtudtuk, hogy Magyarországon szlovák kitelepítési bizottság járja azokat a falvakat, ahol szlovákok laknak és arra kapacitálják őket, hogy költözzenek Csehszlovákiába. Adnak ott nekik házat, földet a magyar falvakban. Mert aki magyar, annak onnan el kell menni. Ők meg megkapják azok birtokát. A magyarok meg az övékét.
A magyarokat nem kérdezték, hogy akarnak-e menni, nem kínálgattak nekik vagyont meg szebb jövőt. Akiket kiszemeltek, elsősorban a jómódúakat, szép házzal, birtokkal, kapták a papírt, aztán mars kifelé. Voltak, akiket ötvenkilós csomaggal zsuppoltak ki. Ezek voltak a legszerencsétlenebbek, mert mindenüket ott kellett hagyni.
Fehér levelet kaptak azok, akik az ingóságukat magukkal vihették Magyarországra. Ilyen levelet kapott Erdélyi Miska katonacimborám Bejében.
Egymás mellett volt az ágyunk a Hradec Králové-i kaszárnyában. Ott lettünk jó barátok. Elmentem hozzá, hogy megtudjam, mi várható.
Megnéztem a levelét. Gondoltam, ha ilyet kapok én is, akkor valahogy belenyugszom, mert magammal vihetem a mezőgazdasági eszközöket, minden ingó vagyonomat, házat és földet meg kapok Magyarországon.
Megnéztem a címet, honnan jött a levél. Rimaszombatból, a kitelepítési bizottságtól. Másnap elmentem Szombatba, megkerestem az irodát.
Sikerült a főnökkel beszélni. Előadtam neki, hogy mi járatban vagyok. Megtudhatnám-e, rajta vagyok-e a kitelepítési névjegyzéken? A főnök megnyugtatott, hogy sem én, sem más nincs a névsorban, mert Lévárt nem esik a kitelepítési területbe. Onnan senkinek sem kell elmenni…
Megnyugodva indultam haza. Bejében megálltam Erdélyi Miska háza előtt. Átéreztem azt a szívfájdalmat, amit náluk láttam. Mint ahol halott van. Nagy szomorúság. A nők fel-feljajdulnak.
Hova viszik őket, mi lesz a sorsuk? Már összecsomagoltak. Várták a teherautót, aztán bevagonírozás, indulás a bizonytalanságba…
Otthon, Lévárton megnyugtattam az embereket, hogy a falunk nem szerepel a kitelepítési jegyzéken. Sokan nem hitték, később meg is haragudtak rám, hogy becsaptam őket.
… Hittem a hivatalos embernek. Elhatároztam, hogy végzem rendesen a munkámat. A paraszti munkával nem lehet várakozni. Aminek ideje van, csinálni kell. A két ökrömet elvezettem a rimaszombati vásárra és eladtam. Vettem helyettük két szép csikót. Mindkettő pej szőrű nóniusz fajta volt. Berci meg Dezső lett a nevük. Megkezdtem velük a munkát. Szántottam és vetettem. Az erdőből hazahordtam az eladásra szánt fát. A fele dorongos, a fele hasábfa volt. Elvetettem az őszi gabonát, és kezdtem szántogatni a tavaszi vetés alá is.
Pedig akkor már egyre aggasztóbb eseményekről hallottunk. Megkezdték a kitelepítést a tornaljai járásban.
Az emberek nem értették, mért kell elmenni.
A háború előtt nem volt itt semmi baja a magyaroknak. Az első republikában jól megvoltak együtt a szlovákok meg a magyarok.
Milyen világ készül itt?…
Bizonyossá vált, hogy Rimaszombatban hazudtak nekem. Lévárt is szerepel a kitelepítési jegyzéken. A bizottság már Tornalján is működött. Közben Blaskó Károly, a fürdős fia lett a jegyző, négy falu – Harkács, Sánkfala, Lévárt és Deresk – jegyzője. Az iroda Harkácson volt. Ez a Blaskó fiú 1945 előtt ugyancsak jegyző volt Pest megye egyik falujában. Most bizonyítani akart, hogy ő igazi szlovák. Nekem már bizonyított apjával, anyjával együtt.
Arra határoztam, hogy összehívom a falu embereit. Beszéljük meg, hogy mit tegyünk. Azt tanácsoltam, jelentse ki a falu egyöntetűen, írjuk alá mindnyájan, hogy itt akarunk maradni…
Hibát követtem el. Az emberek azt gondolták, hogy azért javasolom a levelet, mert azt akarom, hogy a falu mondja magát szlováknak. Én már meg is tettem titokban, és most rá akarom venni az egész falut, hogy tagadja meg a magyarságát…
Egy vénkisasszony tanítónő, Király Erzsébet volt a legnagyobb ellenségem. Azt hitte – mivel én voltam az iskolaszék elnöke -, hogy én hozattam a faluba az új tanítónőt, aki őt kitúrta az állásából. Pedig dehogy én hozattam. Egy parasztember hogyan tudna ilyesmit intézni? Küldték az új tanítónőt, mert szlovák volt. Hiába mondtuk volna, nem kell ide szlovák tanítónő, hiszen egy gyermek sem beszél szlovákul. Hogyan akar tanítani, ha nem értik meg?
Szerettem volna valami közelebbit megtudni Lévárt sorsáról. Volt nekem egy ismerősöm Tornalján, Bockó Sándor bácsi. Előzőleg Köviben lakott, nem messze a mi falunktól. Jó barátságban volt velem, tiszteltük egymást. Gondoltam, felkeresem. Ő most a Centrál nevű vendéglő vezetője. A fia, Jani, a hentes – és mészáros üzlet tulajdonosa. így hát ők tekintélyes emberek Tornalján. Mindketten nagy szlovákok. Noha a Jani fiúnak magyar lány a felesége…
Bockó Sándor bácsi úgy beszélt magyarul, mint én. Nem volt egymással soha semmi bajunk.
De mióta nem találkoztunk, nagyot fordult a világ. Az új rendszer kikezdte az emberséget is. Most majdnem rám ripakodott. Menjenek innen a magyarok, csak szlovákok maradhatnak itt. De hát – mondom neki – ha elűzik a magyarokat, üresen marad Tornalja meg minden falu. Alig él néhány szlovák ezen a tájon, azok is csak most szivárogtak le a hegyekből.
Nem tudtam meggyőzni az öreget.
Egyre csak azt fújta, hogy a magyar iratkozzék szlováknak, vagy menjen innen, ahová való, Magyarországra vagy Ázsiába.

(Folytatjuk)

Előzmények: Bevezetés / 1. rész / 2. rész /