Úgy hírlik, reggeledik, virrad a tél a drótkerítésen, viskónyi világban gubbasztunk ketten, a bűvész meg én.

Fekete madarak zárják le hermetikusan az udvar légterét – minden év- napszakban ott köröznek. Nélkülük nem lenne elmezavar,

Bizony, hetedszer lép közönség elé a Barabás Miklós Céh Maros megyei csoportja. Mintha csak most lett volna, hogy képzőművészeink először mutatkoztak be Marosvásárhelyen e rangos szakmai közösség zászlaja alatt. 2014-ben indult a hagyományteremtő rendezvénysorozat a Bernády Házban. Azóta minden májusban egymást követték a seregszemlék.

Úgy látok, mint a vak — megérzem a guruló labda auráját. Egyetlen érzékszervem sincs, tájékozódásom a gránát- repesz vagy a szélmalom receptje — magát az iránytűt fel sem ismerem.

Így maradtam. Ilyen csupaszon. Millió gyökérrel kapaszkodnék még a földbe, a fölnevelő anyaföldbe, s az élet földjébe – amely már nem éltet többé – , kifogytak, lehet, az ő tartalékai is -, vagy időtlen időkig nem élhet sem a Fa, sem az Ember…

A kitapétázott falak mögött többnyire rossz hírek keringenek, azonosítatlan, egyhangú portrék, szemből, profilból, akár a bűnözőké.

Kigombolt, kávébarna, kötött mellénye árasztotta magából a hideg párát. Ott állt a mélyben, maga sem tudta mióta, a víz sípcsontja közepéig ért. Liftakna, lichthof. Ontotta emlékeire épült bánatát. Hogyan és miért? Értelemszerűen? Megérdemelt vagy kierőszakolt múlt ez? Kabátját elhagyta egy betonemeleten. Szemben a régi, föld alá zuhant lift.

Virágárus derékból szinte térdig görbed – öreg- -feketében, szinte történelmien, két lépésnyire a hajléktalanságtól, háromra egy meseízű halhatatlanságtól, négyre levedli magányos bábállapotát és minden köztesség nélkül lepkévé magasztosul, kiröppen a szűk, fonott kosárból, körbelibben az aszfalton haldokló pipacsok között.

turner tengert fest nem szabadságot nem szerelmet egyszerűen csak tengert

mint e tört faág holtában is szép Fiam felejthetetlen Sepsiszentgyörgy, 2021. április 15.

(Ghyczy György Térkép l.c. képéhez.) Romos világunk felett Mégis virrad Vulkán tombol a mélyben Fölkel a nap

Karácsony János festette ezt a képet, bizonyára Gyergyóban valahol, én ezeket a színeket ott láttam, amint fölértem a Bucsin-tetőre, s tovább, mondhatni mindenfelé az itteni hegyek oldalában. Szerettem itt járni sárguló, pirosló őszi napokon, levélhulláskor, napfényben és zivatarok idején, szerettem erre járni télen is, a zúzmarás, havas fenyők közt kanyargó úton, de ősszel különös volt […]