Komoróczy György könyvéről 1. A pestis (vagy napjainkba helyezve a kerettörténetet, a koronavírus) elől menekül egy kisebb társaság. Férfiak a kor ruháiban, az asszonyok fején, ki tudja miért, dús virágdíszes kalap, olyasmi, mint a szecesszió olajképein. Az idő nehézkes, súlyát, és nem múlását érzik az utasok. A járvány annál gyorsabb. A vidéket, amin áthaladnak, jól […]

Kedei Zoltán sírja előtt Nem utánoztam, mert a tökéletes Művet csak megcsodáltam. Nem unatkoztam, elröstelltem volna nyomban, nagyon, hogy rest vagyok.

Kémlelőnyílás az ablak, a vaskapu becsapódik. Kisírt szem az eltorzított város.

Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, szeret… pokolra kíván.

Kedei Zoltán képéhez búcsúzás gyanánt ránk szivárványlik már e téli ragyogás és rámosolygunk mint tört tükörbe nincs varázskör a corpus körül átkarolnálak ha még tehetném

Az ejtőernyőst az ég küldte Ilyen vidékről sosem álmodott Ha álmodott, elkerülte Most megfejtésre vár ez a titok Hogy ki ő, mi lesz belőle A kopár tájon, hol földet fogott

Kedei Zoltán (1929-2020) barátságos, örökké vendégváró műterme az idei karácsony táján a marosvásárhelyi várból égi emeletre költözött – mostantól ott várja türelemmel barátait, tisztelőit… A Népújság novemberben még arról adott hírt, hogy reprezentatív Kedei-tárlat nyílt a budapesti Kárpát Haza Galériában. (Alább, összeállításunk végén  íróbarátok búcsúsorait olvashatjuk az eltávozottról)